Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete pályázatot hirdet BA és MA képzésben résztvevő hallgatók számára. A pályázat jelentkezési hatérideje 2012. március 5.
Immár negyedik alkalommal rendezzük meg dokumentumfilm fesztiválunkat "Ha érteni akarod a világot..." címmel március 2-4. között a Toldi Moziban. A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is a társadalmi érzékenységgel bíró filmek kerülnek a középpontba. A programban 16 magyarországi premier, köztük 2 magyar dokumentumfilm ősbemuatója szerepel. A rendezvény minden programja nyilvános és ingyenes!
A pécsi székhelyű IDResearch Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszéke Immigropoly néven migrációs-integrációs vetélkedőt szervez felsőoktatásban tanuló hallgatóknak. A verseny célja, hogy a felsőoktatásban - elsősorban a társadalomtudományok területén - tanuló diákok tájékozottabbá váljanak a 21. századi migrációs trendekkel kapcsolatban, és új ismereteket szerezve a témában, játékos vetélkedő formájában mérjék össze erejüket.
A Szociális Munka Műhely kövezkető találkozójára 2012. február 24-én, pénteken 14 órától kerül sor a 0.100/A teremben. A Summerhill című film megnézése után Fóti Péterrel és Mészáros Györggyel beszélgetünk a film kapcsán a demokratikus és a kritikai pedagógiáról.
Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium pályázatot ír ki az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatói számára a Kar 2011-ben elhunyt professor emeritusa, Angelusz Róbert munkásságához kapcsolódó tudományos igényű tanulmányok elkészítésére.
A 2011-2012. tanév tavaszi félévében ismét lesz Tudományos Diákköri Konferencia. A konferenciára nevezhet az ELTE TáTK bármely hallgatója szaktól és képzéstől (Ba, Ma, osztatlan) függetlenül. A Konferencia legjobbjai egyben kvalifikálják magukat a 2013-as OTDK Konfernciára is. A dolgozatok beadásának határideje április 20. éjfél.
Huncik Péter, pszichológus, konfliktuskutató (Szlovákia, Dunaszerdahely) 2012. február 27-én (hétfő) 18 órától Interetnikus konfliktusok prevenciója szociálpszichológiai módszerekkel címmel előadást tart az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskolájában az ELTE Lágymányosi Campusának (Északi tömb) 0.100B Cseh-Szombathy termében.
Az előadás nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Hallgatói segéderőt keres a Kar Módszertani Kutatóközpontja a tavaszi félévben zajló "Budapest-kutatás 2012" című kutatáshoz. A kutatás részleteiről és a jelentkezésről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők.