|
Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium pályázatot ír ki az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatói számára a Kar 2011-ben elhunyt professor emeritusa, Angelusz Róbert munkásságához kapcsolódó tudományos igényű tanulmányok elkészítésére.
Olyan, maximum 35.000 karakter hosszúságú tanulmányokat várunk, amelyek a széles szakmai nyilvánosság érdeklődésére is számot tarthatnak, és céljuk elsősorban az, hogy bemutassák Angelusz Róbert munkásságának időszerűségét az általa feldolgozott témák, illetve kutatási eredményei továbbgondolásával. Tehát elsősorban nem a munkásságot bemutató, összefoglaló, ismeretterjesztő írásokat, hanem ahhoz kapcsolódó önálló gondolatokat, eredményeket tartalmazó tanulmányokat várunk.
Díjazás: A pályázat első két helyezett tanulmánya a Szakkollégium által kiadott, lektorált tanulmánykötetben jelenik meg.
A pályázóknak március 20-ig egy egyoldalas tématervet kell küldeniük, amellyel egyben jelentkeznek a pályázatra.
Az elkészített tanulmányok benyújtásának határideje: 2012. április 15.
A pályázat benyújtásának módja:
A tanulmányokat elektronikus formában várjuk a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címre. Kérjük, hogy a levelet „tanulmánypályázat” tárggyal jelöljék meg.
Az elbírálás menete: A bírálat névtelenül, a Szakkollégium végzett, senior tagjaiból álló zsűri által történik. Az eredmények kihirdetésének időpontjáról a pályázókat e-mailben értesítjük. |