A HVG 2012 Diploma különkiadásában jelent meg Tausz Katalin, Karunk dékánjának cikke, amelyet itt teljes egészében leközlünk.

A legrégibb társadalomtudományi ágak – jogtudomány, közgazdaságtan, szociológia – művelése során segédtudományokból, határterületek kutatásából rendre újabb és újabb tudományágak alakultak ki.  Mára önálló tudományággá fejlődött a demográfia, a társadalomtörténet, a szociálpszichológia, a kulturális antropológia, a szociálpolitika, a szociális munka, a közvélemény kutatása, a kriminológia. Az új tudományterületek ismereteinek magas szintű oktatására és kutatására minden fejlett országban önálló tanszékek, olykor egyetemi karok szerveződtek, melyeknek az is feladata, hogy segítsék a társadalmi jelenségek feltárását, értelmezését, megértését.

Napjaink legfontosabb kihívásai, mint a pénzügyi-gazdasági világválság, a klasszikus jóléti államok átalakulása, a népesség idősödése, a klímaváltozás vagy a globalizálódás, mind olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre a válasz nem adható meg egyetlen tudományág keretein belül. A természettudományos, műszaki és egészségügyi ismeretek társadalomtudományi megközelítésben adhatnak magyarázatot a társadalmat feszítő jelenségekre. Ezt nem csupán a társadalomtudományok művelői látják így, hanem a munkaerőpiac is, és így kibővültek a társadalomtudományi végzettséggel rendelkezők hagyományos elhelyezkedési lehetőségei. A civil és állami szférában, a magánszektorban társadalomtudományi végzettségűek – a humánerőforrás-részlegek munkatársai, piackutatók, a társadalmi és környezeti felelősségvállalás (CSR tevékenység) segítői – munkálkodnak a döntések előkészítésében, hatásaik vizsgálatában.

E folyamatok irányával éppen ellentétesen sok megalapozatlan hiedelem él arról, hogy a társadalomtudomány-diplomások nem tudnak elhelyezkedni. Ezeket a hiedelmeket – minden tényszerű alap nélkül – a médián keresztül azok a politikusok is terjesztik, akiknek feladata lenne a felsőoktatásra vonatkozó döntéseket hozni. A „Diplomás pályakövetés – országos kutatás 2010” adatai szerint a friss diplomások országos átlagos elhelyezkedési aránya 85,5 százalék  volt, a társadalomtudományi területen végzetteké ennél némileg magasabb, 86,4. Az elhelyezkedés időtartama is kedvezőbb volt az átlagosnál (2,4 hónap helyett 2,2 hónap). A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat „Munkaerő-piaci barométer 2011” című prognózisa a keresett foglalkozások között sorolja fel a piackutató, a reklám- és marketingtevékenységet végző szakembert, a szociológust, a demográfust, az újságírót és a közgazdászt. Nem igaz tehát, hogy a magyar felsőoktatás elhelyezkedésre képtelen munkanélkülieket termelne, és különösen nem igaz ez a társadalomtudományi képzésre. És – amint az közismert – az OECD- országok közül Magyarországon a legnagyobb a bérelőnyük a diplomásoknak a középiskolát végzettekkel szemben.

A társadalomtudományokat oktató intézményekben sem volt konfliktusmentes az átállás a többciklusú képzésre. Az úgynevezett bolognai folyamatnak egyik lényegi eleme, hogy a hároméves alapképzés után a hallgatónak képesnek kell lennie ténylegesen létező állások betöltésére. Míg egyes képzések (például a szociális munka) esetében ennek lehetősége kézenfekvő, másoknál (például szociológia) egyáltalán nem volt nyilvánvaló, milyen munka végzésére tesz alkalmassá háromévnyi képzés, és nem volt világos az sem, hogy léteznek-e ilyen állások. A többciklusú képzés bevezetésének elkapkodott és szükségtelen kényszerekkel terhelt módja nem tette lehetővé ezeknek a kérdéseknek a megfelelő tisztázását. Ezért a bolognai rendszer képzései bevezetésük óta folyamatosan változnak, ám a hallgatók sikeres elhelyezkedésének adatai mutatják, hogy a legtöbb intézmény mára piacképes képzéseket kínál hallgatóinak.

A társadalomtudományi képzések egyik legnagyobb erőssége, hogy olyan problémamegoldó és adaptációs képességekkel ruházzák fel hallgatóikat, melyek sokféle munkaterületen használhatóak, és ezzel segítik az alkalmazkodást a jelenlegi és a jövőbeni munkaerő-piaci igényekhez. Ebben a helyzetben értelmetlen pályaelhagyásról beszélni – ahogyan azt a felsőoktatás egyes kritikusai teszik –, elvégre a pályamódosítási képesség éppen hogy a sikeres munkavállalás segítője.

Ugyanakkor a bolognai folyamat – deklarált céljai ellenére – nem minden szempontból hozta közelebb a magyar felsőoktatást a világban szokásos működésmódhoz. Nem szüntette meg a hallgatók és oktatók túl magas óraterhelését, ami különösen a társadalomtudományi képzésekben magasabb, mint más országokban. Az ELTE Társadalomtudományi Karának szlogenje, a „Ha érteni akarod a világot…” jól mutatja, miért diszfunkcionális, hogy a hallgatóknak heti húsz órát kell iskolapadban tölteniük. A hazai és nemzetközi társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokat megérteni, értelmiségi létre felkészülni, állampolgári tudatosságot kialakítani nem agyonhajszolt oktatók óráinak meghallgatásával lehet, hanem részvétellel, önálló munkával, kísérletezéssel – de erre a magyar felsőoktatásban nincs idő.

Egyre többen akarják érteni a világot, és a társadalomtudományi képzések népszerűsége – minden ellenpropaganda ellenére – töretlen, egyes területeken erősen növekvő. Valóban, az országnak nagy szüksége van természettudósokra és mérnökökre. De ugyanennyire szükség van a társadalom problémáinak megértésére és enyhítésére képes szakemberekre is. Ilyeneket képez a társadalomtudományi felsőoktatás.

(Forrás: HVG Diploma 2012)