Az alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak olyan fiatal szakembereket képez, akik a társadalom legkülönbözőbb területein felmerülő jelenségeket és problémákat a közgazdaságtan megközelítésének, speciális gondolkodásmódjának és eszközeinek segítségével tudják elemezni, és ezen keresztül járulnak hozzá a felmerülő problémák közgazdasági eszközökkel történő megoldásához. A társegyetemeken folyó hasonló képzésekhez képest szakunk specifikuma az, hogy az igényes elméleti alapképzést elsősorban nem az üzleti ismeretekkel párosítja, hanem inkább az önálló probléma-megoldó képesség fejlesztésére összpontosít, és ehhez a megszokottnál szélesebb társadalomtudományi tudást kínál.
Az analitikus, strukturált gondolkodásmódhoz szükséges ismereteket, készségeket és eszközöket elsajátítva szakunk végzős diákja minden olyan munkahelyre belépőjegyet vált, ahol komoly gazdasági (vagy gazdasági elemeket is tartalmazó) elemző feladatok várják. Lehet ez az államigazgatás bármely szeglete, nagyvállalat, bank, illetve a politika, a tudomány, a kultúra vagy a média világa, a Versenyhivataltól és a Nemzeti Banktól, vagy a MOL nagyságú vállalatokon át, egészen egy városi önkormányzatig, egy tanácsadó cégig vagy egy civil szervezetig.
Programunk alapvető célja olyan szakemberek/értelmiségiek magas színvonalú képzése, akik bizonyos gazdasági szakmákban akár három év után is megállják a helyüket; tovább szeretnének tanulni közgazdászként vagy más - többnyire társadalomtudományi – stúdiumot választva; meglévő szakmájukat kívánják kiegészíteni közgazdasági ismeretekkel. Természetesen a mélyebb ismeretekhez a tanulmányok mesterszakos folytatását ajánljuk. 2012-ben indul saját Közgazdasági elemző mesterszakunk is, de első végzős évfolyamunk hallgatói közül többen vezető külföldi egyetemek képzésébe is felvételt nyertek.
Jelentkezz hozzánk…
- ha szereted a matematikát
- ha érdekelnek a gazdasági előrejelzések
- ha szeretnéd érteni a gazdaság működését
- ha szeretnéd, hogy tudásod nemzetközi viszonylatban is versenyképes legyen
- ha a legmodernebb szemléletet szeretnéd megismerni
- ha a közgazdaságtanon felül más társadalomtudományok is érdekelnek
További információk kérhetők a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
email címen.
szak:
alkalmazott közgazdaságtan (ANÁ és ANK)
képzési szint:
alapképzés
tagozat (munkarend):
nappali
jelentkezési határidő:
2012. február 15. február 24.
jelentkezés módja:
központi felsőoktatási jelentkezési lapon, vagy a www.felvi.hu honlapon elektronikusan
jelentkezési feltételek:
érettségi bizonyítvány
érettségi követelmény:
2 közép szintű érettségi tárgyat kell választani: matematika és gazdasági ismeretek vagy történelem vagy egy idegen nyelv vagy szakmai előkészítő tárgy
(választható nyelvek: angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol;
szakmai előkészítő tárgyak: közgazdasági alapismeretek, közgazdasági-marketing alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek)
létszámkeret:
25 < 50 (fő)
képzési idő:
6 félév
diploma kiállítás feltétele:
Az alapfokozat megszerzéséhez legalább egy idegen nyelvből államilag elismert középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
megszerezhető végzettség:
közgazdász alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szakon
önköltség
Önköltséges képzésben résztvevők számára 200 000 Ft/félév
Az új felsőoktatási törvény elfogadása után, a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése fogja tartalmazni az állami ösztöndíjas képzésben való részvétel feltételeit, a költségviselés szabályait, valamint a meghirdetett képzéseken fizetendő önköltség összegét. (A kiegészítést legkésőbb 2012. január 31-ig hozzák nyilvánosságra a www.felvi.hu honlapon.)
A kiegészítés 2012. január 31-én megjelent a www.felvi.hu-n, ezen a szakon az önköltség összege félévente: 200 000 Ft”
– szakképzettség: közgazdász alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szakon
– a szakképzettség angol nyelvû megjelölése: BA in Applied Economics
3. Képzési terület: gazdaságtudományok
4. Képzési ág: közgazdasági
5. A képzési idõ félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyûjtendõ kreditek száma: 180 kredit
6.1. A képzési ágon belüli közös képzési szakasz minimális kreditértéke: 60 kredit;
6.2. A szakirányhoz rendelhetõ minimális kreditérték: 27 kredit;
6.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhetõ minimális kreditérték: 9 kredit;
6.4. A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: kritériumkövetelmény kredit nélkül;
6.5. A gyakorlati ismeretekhez rendelhetõ minimális kreditérték: 60 kredit;
6.6. Intézményen kívüli összefüggõ gyakorlati képzésben szerezhetõ minimális kreditérték: -.
7. Az alapképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alapvetõ mikro- és makrogazdasági, ágazati és funkcionális közgazdasági ismeretek birtokában képesek a gazdasági intézményrendszer különbözõ területein és szintjein közgazdasági elemzõ munkára, önálló munka végzésére a döntés-elõkészítõ, -elemzõ feladatok megoldásában, továbbá kellõ mélységû elméleti ismeretekkel rendelkeznek a gazdaságtudományi képzés második ciklusban történõ folytatásához.
Az alapfokozat birtokában az alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szakon végzettek ismerik:
– a gazdasági fogalmakat, összefüggéseket és elemzési módszereket,
– a gazdálkodás különbözõ területeinek alapvetõ elveit és eszközeit,
– a gazdasági kapcsolatok és intézmények rendszerét, mûködésük elveit és folyamatait,
– a gazdasági erõforrásokkal való gazdálkodás, valamint a gazdasági szervezés és irányítás alapelveit és módszereit,
– a nemzetközi gazdaság mûködésének törvényszerûségeit, benne kiemelten az EU mûködési rendszerét és politikáit.
Az alapfokozat birtokában az alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szakon végzettek alkalmasak:
– a gazdasági problémák felismerésére és a megoldásukra irányuló döntések elõkészítésére, a szükséges információk beszerzésére és elemzésére,
– a megszerzett tudás alkalmazására, gazdasági folyamatok tervezésével és irányításával kapcsolatos feladatok megoldására,
Rendelkeznek önálló problémafelismerõ és megoldó készséggel, innovációs készséggel, kritikai elemzõ és javaslattevõ (kezdeményezõ) készséggel, társadalmi kérdések iránti érzékenységgel, szóbeli és írásbeli kommunikációs készséggel, tolerancia és szinergia lehetõsége felismerésének képességével.
8. A törzsanyag (a szakképzettség szempontjából meghatározó) ismeretkörök:
– gazdaságtani és módszertani alapismeretek: 60-70 kredit
matematika, statisztika, informatika, közgazdaságtan (mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan), vállalat-gazdaságtan, pénzügy, számvitel;
– társadalomtudományi alapismeretek: 15-25 kredit
EU ismeretek, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia, szervezet- és vezetéselmélet;
– szakmai törzsanyag: 80-100 kredit
gazdaságelméleti, gazdaságstatisztikai, pénzügyi, elmélettörténeti, gazdaság modellezési, gazdaságpolitikai, ágazati és funkcionális gazdaságtani, közösségi gazdaságtani, világ- és Európa-gazdaságtani, környezet gazdaságtani, közpolitikai ismeretek, továbbá differenciált szakmai ismeretek.
9. Nyelvi követelmények:
Az alapfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú C típusú szaknyelvi vagy felsõfokú C típusú általános nyelvvizsga, illetõleg ezekkel egyenértékû érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges.