logo
Aktuális híreink Doktori Iskola Tájékoztató Szociológia program
 
Aktuális híreink
KULCSKÉRDÉSEK
Kari információk
Tanulmányi Hivatal
Intézetek - Tanszékek
Doktori Iskola
Kutatóközpontok
Nemzetközi kapcsolatok
Hallgatói szervezetek
Könyvtár
Pályázatok, állások, gyakorlatok
Kiemelt projektjeink
Esélyegyenlőség
Telefonkönyv
Dokumentumtár
Galéria
Szociálpolitikai Tudástár
Keresés
Képtár
IMG_0082 IMG_0949 IMG_0092 IMG_0593 IMG_0071 P1010230 IMG_0084 IMG_7286 _MG_4344 IMG_0150
Facebook hírfolyam
Bejelentkezés



Hirdetés
Szociológia program

Programvezető: Örkény Antal, DSc

A szociológia doktori program Huszár Tibor vezetésével 1993-ban jött létre – együttműködve a BKE (ma: Corvinus Szociológia Tanszékével és az MTA akkori két (azóta egyesült) Szociológiai Intézetével – a szociológia tudományos utánpótlásának biztosítása céljával. 2000-ben a program vezetését Némedi Dénes (1942-2010) vette át, akinek irányításával került kialakításra a szociológia program újabb képzési terve, illetve a Szociológia Doktori Iskola is. Örkény Antal 2010-től a program (és egyben a doktori iskola) vezetője.

A programra elsősorban szociológiai, illetve más társadalomtudományi végzettségű jelöltek kerülnek felvételre, akik a graduális képzésben bizonyították a tudományos munka iránti elkötelezettségüket és az arra való képességüket. A felvettek szakmai képzését a kötelező és választható kurzusok és szemináriumok, valamint a munkájukat irányító tutor biztosítja.

A kurzusmunka négy félévet fog át. A kurzusmunka gerincét három törzstárgy alkotja (klasszikus és modern szociológiai elméletek, a társadalmi struktúra, rétegződés és mobilitás problémái és metodológia és kutatásmódszertan). Kiegészítő tárgyként oktatásra kerülnek: szociálpszichológia, politikai szociológia, történetszociológia, gazdaságszociológia, jogszociológia, szociálpolitika (az aktuális választékot meghatározza a felvett hallgatók érdeklődési köre és az, hogy mely részterületen lehet új tudományos ismereteket bemutató oktatókat megnyerni). A kutatószemináriumok az aktuálisan futó kutatásokhoz kapcsolódnak, a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően vesznek részt valamely szeminárium munkájában.

 

 
FacebookTwitterIWIWJP-Bookmark

 

ELTE


Kari honlapok
sociomater_kicsi.png
TáTK HÖK
ETR
CooSpace
Educational Structures in Europe

Projektjeink

kutatoegyetem_proj.jpg

 

Nemzeti Fejlesztési Terv

 

 

EalNet

 

Humánerõforrásfejlesztés Operativ Program

Nemzeti Fejlesztési Terv

HEFOP-3.3.1-P.-2004-10-0001/1.0


Egyetemi honlapok

ELTE Alumni

Eötvös Kiadó

ELTE Sport Kft.


 

Adatgyûjtõ Intézet Kft.

allianz.gif

astrazeneca.gif

bunge.gif

diagon.gif

dunanett.gif

egi.gif

generali.gif

glaxosmithkline.gif

mnb_new.gif

otpbank.gif

 

 

 

 

 

ELTE Társadalomtudományi Kar 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a. tatk.elte.hu Adminisztrátor
Szociológia program