|
|
Tájékoztató
Képzésért felelős területi doktori tanács: Társadalomtudományi Területi Doktori Tanács
Doktori iskola tudományterülete: Társadalomtudományok
Tudományág: Szociológiai tudományok
Kiadható fokozat elnevezése: PhD – Szociológia tudományág
Doktori iskola működési feltételét biztosító mesterképzés: Szociológia, survey statisztika, szociálpolitika, szociális munka
Létesítés éve: 2000
A Szociológia Doktori Iskola 2000-ben jött létre Némedi
Dénes vezetésével integrálva a korábbi intézmény keretei között 1993-ben Huszár Tibor
által indított szociológia doktori képzést, illetve az 1995-ben, az országban elsőként megalakult Ferge Zsuzsa vezette szociálpolitika doktori
képzést. Jelenleg az iskolában három képzési program működik, a két korábbi
program mellett 2009-ben indult el az interdiszciplináris társadalmi kutatások
program Csepeli György vezetésével.
A doktori képzésért felelős személyek
Dr. Tausz Katalin habil. egyetemi docens, dékán
Dr. Örkény Antal egyetemi tanár, a doktori iskola vezetője, a Kari Doktori Tanács elnöke
|
|
 
|
|
Jelentkezők, doktoranduszok és doktorjelöltek ügyintézője:
Kucsera Katalin habilitációs és doktori eljárások ügyvivője,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel.: 372-2500/6705 (6.81 szoba)
Flaskár Melinda, hallgatói képviselő,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Szabari Vera, (az iskola és a szociológia program) titkár,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel.: 372-2500/6847
Sziklai István, (szociálpolitika program) titkár,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel.: 372-2500/6854
Prazsák Gergő (interdiszciplináris társadalmi kutatások program) titkár,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
 
Interdiszciplináris társadalmi kutatások
Szociálpolitika
Szociológia
|
 
|
Programvezető: Örkény Antal, DSc
A szociológia doktori program Huszár Tibor vezetésével 1993-ban jött létre – együttműködve a BKE (ma: Corvinus Szociológia Tanszékével és az MTA akkori két (azóta egyesült) Szociológiai Intézetével – a szociológia tudományos utánpótlásának biztosítása céljával. 2000-ben a program vezetését Némedi Dénes (1942-2010) vette át, akinek irányításával került kialakításra a szociológia program újabb képzési terve, illetve a Szociológia Doktori Iskola is. Örkény Antal 2010-től a program (és egyben a doktori iskola) vezetője.
A programra elsősorban szociológiai, illetve más társadalomtudományi végzettségű jelöltek kerülnek felvételre, akik a graduális képzésben bizonyították a tudományos munka iránti elkötelezettségüket és az arra való képességüket. A felvettek szakmai képzését a kötelező és választható kurzusok és szemináriumok, valamint a munkájukat irányító tutor biztosítja.
A kurzusmunka négy félévet fog át. A kurzusmunka gerincét három törzstárgy alkotja (klasszikus és modern szociológiai elméletek, a társadalmi struktúra, rétegződés és mobilitás problémái és metodológia és kutatásmódszertan). Kiegészítő tárgyként oktatásra kerülnek: szociálpszichológia, politikai szociológia, történetszociológia, gazdaságszociológia, jogszociológia, szociálpolitika (az aktuális választékot meghatározza a felvett hallgatók érdeklődési köre és az, hogy mely részterületen lehet új tudományos ismereteket bemutató oktatókat megnyerni). A kutatószemináriumok az aktuálisan futó kutatásokhoz kapcsolódnak, a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően vesznek részt valamely szeminárium munkájában.
|
 
|
Programvezető: Orosz Éva, DSc
A szociálpolitikai doktori képzés 1995 szeptemberében indult el, mint szociológia doktori program B típusú alprogramja. Az alprogram vezetője 1995-2000 között Ferge Zsuzsa, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, a szociológiai tudományok doktora, 2000-2007 között Somlai Péter egyetemi tanár, a szociológiai tudományok doktora volt. A szociálpolitika és szociológia program közötti tartalmi kapcsolatot egyrészt a közös alapozó tárgyak biztosították, másrészt a szociológia program oktatóinak részvétele az alprogram munkájában (kurzusok tartása, felvételi és szigorlati bizottságok, disszertáció tervek bírálata, stb.) Az alprogram több mint 10 éves tevékenysége számos hazai és külföldi tanszék és tudományos intézet oktatóinak-kutatóinak az együttműködésén alapult. A több éves tapasztalat alapján fogalmazódott meg az önálló szociálpolitikai doktori program szükségessége és lehetősége. A MAB 2000-ben - szociológia tudományágban - önálló programként akkreditálta a "Szociálpolitika" doktori programot.
|
 
|
Programvezető: Csepeli György, DSc
Az Interdiszciplináris Társadalmi Kutatások pogram létesítését az EDT 2008-ban hagyta jóvá. Az oktatás 2009 szeptemberében indul.
A program célja, olyan szakemberek elindítása a hazai és nemzetközi tudományos karrierhez vezető úton, akik a társadalmi jelenségeket egymással való összefüggéseikben, kulturális és történeti meghatározottságukban, módszertani megközelíthetőségük sokféleségében képesek látni és vizsgálni. A leendő végzetteknek bizonyítaniuk kell, hogy képesek önállóan végzett, innovatív megoldásokat eredményező kutatásra, valamint annak nemzetközi tudományos kommunikációs térben történő megjelenítésére.
A képzés során az oktatói kar kiemelten törekszik arra, hogy a végzettek képesek legyenek a megszerzett elméleti tudás átadására és konvertálására az üzleti élet, a közpolitikai döntéstámogatás valamint a nevelés és oktatás művelői számára. El akarjuk érni, hogy a nemzetközi szakmai nyilvánosság fórumain való hatékony jelenlét (konferencia részvétel, publikációk, vendégoktatás-és kutatás) technikáinak elsajátítása mellett jártasságot szerezzenek a pályázásban, a pályázati úton hozzáférhető hazai és európai pénzügyi források megszerzésében. Miközben nagy súlyt helyezünk az egyéni képzésre és tanulásra, a versenyre, törekszünk arra is, hogy a hallgatók megtanuljanak kooperálni, képesek legyenek a team munkára, mely nélkül nem lehetséges hatékony részvétel a nemzeti és nemzetközi tudományos életben.
A program saját honlapja:
http://interdiszciplinaris.elte.hu
|
  |
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|