Intézményi kitagolás tanulmányok

Intézményi kitagolás tanulmányok

 

Karunk oktatója Bugarszki Zsolt irányításával negyedik éve zajlik a hazai nagy létszámú fogyatékos és pszichiátriai intézmények kiváltásának monitorozása.

Az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatóinak bevonásával minden évben elkészül egy riport, amely a reformfolyamatot kíséri nyomon szakpolitikai és költségvetés elemzésekkel. Az eltelt négy év elemzéseit olvasva részletes képet kaphatunk az egyes szakpolitikai szereplők viszonyulásáról, a szférán belüli mozgásokról és az Európai Uniós források felhasználásáról. 

A 2013-as tanulmány nemrég készült el, melyben többek között az intézmény kiváltást koordináló országos testület munkájába nyerhetünk betekintést, valami feldolgozásra került a kiváltás előtt álló intézmények lakóival készített szükségletfelmérés folyamata is. Az alábbiakban a korábbi tanulmányokat is közöljük magyar és angol nyelven, egy helyen elérhetővé téve a karunk részvételével zajló eddigi munka eredményeit.

 

2013

Deinstitutionalisation in Hungary 2012-2013
Az intézményi férőhely kiváltás alakulása Magyarországon 2012-2013

2011

A nagy létszámú intézmények kitagolása és az önálló életvitel támogatása Magyarországon 2010-2011
Desinstitutionalisation and Promoting Community-Based Living in Hungary

2010

Egy lépést előre, kettőt hátra 1. rész
Egy lépést előre, kettőt hátra 2. rész
One step forward two steps backwards part 1
One step forward two steps backwards part 2

2014.04.28.