Megjelent Éber Márk Áron Társadalmi szerkezetek, társadalmi folyamatok I. Előadásjegyzetek c.kötete az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában

Megjelent Éber Márk Áron [adjunktusSzociológia Tanszék] Társadalmi szerkezetek, társadalmi folyamatok I. Előadásjegyzetek c. kötete. 


A könyv az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában kerül kiadásra.

Részlet a kiadvány fülszövegéből:
"A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, az ELTE Társadalomtudományi Kar szociológia alapképzésén Társadalmi szerkezetek, társadalmi folyamatok I. címmel meghirdetett kurzus jegyzeteit tartalmazza. A tizenhárom órára bontott tanmenet első nyolc előadása a társadalmi egyenlőtlenségek, osztályok, rendek, rétegek és elitek fogalmait, illetve azok kutatásának alapjait ismerteti, de kitér az individualizáció, a szubkultúrák, az életstílusok, a miliők és a hálózatok szociológiai vizsgálatára is. Az utolsó öt előadás a magyar társadalom szerkezetének kutatástörténetét tekinti át a második világháború végétől napjainkig.

A jegyzetek, azon túl, hogy felvázolják mások mellett Karl Marx, Max Weber, Émile Durkheim, C. Wright Mills és Pierre Bourdieu vonatkozó munkásságát, majd összefoglalják Ferge Zsuzsa, Hegedüs András, Kolosi Tamás és Szelényi Iván kutatásainak fontosabb eredményeit, megidézik azt a kort is, amelyben e szerzők alkottak, s amelynek értelmezésére vállalkoztak. A jegyzet tehát, akárcsak az előadássorozat, szintetizáló látásmódot kínál: társadalomtörténeti, gazdaság- és politikatörténeti ismereteket kapcsol össze tudománytörténeti, szociológiaelméleti, eszme- és kutatástörténeti magyarázatokkal.

Az előadást sokáig Ferge Zsuzsa, majd Angelusz Róbert, később Gecser Ottó tartotta, szociológusok nemzedékeivel ismertetve meg társadalomszerkezet, újratermelés és átalakulás alapfolyamatait. A szerző, Éber Márk Áron 2010 óta vezeti a kurzust, évről évre csiszolt jegyzeteit ez úton adja közre."


2018.04.24.