Az ELTE TáTK kutatócsoportjának részvétele a Krétai Egyetem nyári egyetemén

 

Az ELTE TáTK Fokasz Nikosz [egyetemi tanár, Szociológia Tanszék] vezette kutatócsoportja – Bódi Barbara, Deckman Bertalan, Kővágó Emese, Nagy Zsófia, Szabó Dóra részvételével – 2018. július 8. és július 16. között nyári iskolán vett részt a Krétai Egyetemen. Ennek részeként Heraklion és Rethymnon városokban több mint húsz interjút készítettek bevándorlókkal, menekültekkel és a velük foglalkozó szakértőkkel, segítőkkel. 

 

 

A delegáció a nyári iskola keretében megbeszélést folytatott a menekültkérdés krétai vonatkozásaitól Rethymnon város polgármesterével is, amelyről a helyi sajtó is tudósított*. 

*A görög cikk címe: A bevándorlók integrálása a helyi társadalmakba

A cikk harmadik sorában latin betűkkel szerepel az ELTE neve is. A kilencedik sorban pedig a delegációval együttműködő kolléga Aris Tsantiropoulos és Fokasz Nikosz neve is megjelenik görögül.

 

 

A nyári egyetemen hallgatóink az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 "Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban" című projekt támogatásával vettek részt.
 
 

 

2018.07.17.