Bugarszki Zsolt: Rendszerváltozás Észtországban: poszt-szocialista sikertörténet?

Bugarszki Zsolt

2017. március 7-én Nyilas Mihály 'Komparatív szociálpolitika' kurzusának keretében Bugarszki Zsolt (korábban az ELTE TáTK, jelenleg a Tallinn University oktatója) tart majd előadást Észtország szociálpolitikájáról.

Rendszerváltozás Észtországban: poszt-szocialista sikertörténet?
Időpont: 2017. március 7. (kedd), 10:00-12:00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A), 0.60-as terem
(felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a terem befogadóképessége korlátozott, és az idősávban nem áll rendelkezésre nagyobb helyszín)

Kapcsolódó program: 
Helpific workshop 2017. március 8-án 15 órától az ELTE BGGyK-n
A Helpific egy észt fejlesztésű közösségi platform, mely önkénteseket köt össze olyan emberekkel, akiknek segítségre van szüksége a mindennapokban. A workshopot Bugarszki Zsolt vezeti, aki az észt fejlesztők tagjaként már több országban segítette a Helpific elterjedését.

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.03.04.
Eseménynaptár   
2017 augusztus
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10