Projektmenedzsment képzés munkatársaknak

TáTK logo

A képzés célja az ELTE Társadalomtudományi Kar Gazdasági Hivatalának, egyéb szervezeti egységeinek, oktatóinak, valamint a tanszéki munkatársak felkészítése projektek, pályázatok tervezésére és megvalósítására.

Időtartam: 10 alkalom
Kezdő időpont: 2017. április 6. csütörtök 13:00
Záró időpont: 2017. június 15. csütörtök 13:00
Helyszín: ELTE TáTK Tanári Kub

A képzés során a résztvevőknek közösen egy pályázati anyagot (munkaterv, költségvetés, stb.) kell összeállítani, amelyhez minden résztvevőnek egy-egy feladatot (max. fél-egy oldal) kell elkészítenie, amelyet az Asana feladatmenedzsment szoftver segítségével követünk nyomon.

Előadók:

Tematika:

2017. április 6.
1. Bevezető: nemzetközi és hazai támogatási rendszerek
a.    Az Európai Unió támogatási rendszere: decentralizált és centralizált támogatások
b.    Nemzetközi Támogatási Alapok (Norvég, EGT, Svájci Alap)
c.    Hazai támogatási források (NKFI Alap)
Feladat: TáTK forrástérkép készítése

2017. április 20.
2. Forrástérkép: pályázatok a K+F+I, felsőoktatási, illetve társadalomtudományi területeken
a.    H2020 tematikus területek
b.    Erasmus+ Stratégiai Partnerségek és Norvég/EGT Alap Ösztöndíj Program 2014-2020
c.    Interreg, Central Europe
d.    Strukturális Alap támogatások: EFOP, GINOP, VEKOP
e.    NKFI Alap
Feladat: TáTK forrástérkép készítése

2017. április 27.
3. Pályázati dokumentáció
a.    Stratégiai dokumentumok, jogszabályok, programtervek
b.    Pályázati felhívások és mellékleteik
c.    Pályázati anyagok: Pályázat, Munkaterv (GANTT diagram), Költségvetési tábla
d.    Gyakori kérdések, problémák
Feladat: Pályázati felhívás kiválasztása, pályázati anyagok letöltése

2017. május 4.
4. Projektervezés I: Projektötlet, projekt céljai, eredmények, hatások, indikátorok
a.    Projektötlet kiválósága: ötletforrások, brainstorming
b.    Projketötlet relevanciája: intézményi, hazai és EU szakpolitikai szinten 
c.    Projekteredmények, projekt hatása szervezeti, intézményi, szakágazati és nemzetközi szinten
d.    Indikátorok
Feladat: Projektötlet, projekt eredményeinek, hatásának definiálása

2017. május 11.
5. Projektervezés II: Munkaterv, humán erőforrás, határidők
a.    Munkacsomagok, részfeladatok
b.    Humánerőforrás: résztvevők, partnerség
c.    Mérföldkövek, határidők (GANTT, PERT diagram)
Feladat: Projekt GANTT és PERT diagram tervezetének összeállítása

2017. május 18.
6. Projektervezés III: Pénzügyi tervezés
a.    Költségvetés
b.    Elszámolható és nem elszámolható költségek
c.    Költségnemek
d.    Beszerzések, közbeszerzés
Feladat: Költségvetéstervezet készítése

2017. május 25.
7. Megvalósítás I: Projektindítás
a.    Szerződéskötés: Támogatási szerződés, partnerségi megállapodások
b.    Projektszervezet
Feladat: Projektszervezeti ábra elkészítése

2017. június 1.
8. Megvalósítás II: Projekt végrehajtása
a.    Projektmonitoring
b.    Minőségbiztosítás
c.    Kockázatmenedzsment, változásmenedzsment
Feladat: Minőségbiztosítási és/vagy kockázatkezelési terv elkészítése

2017. június 8.
9. Megvalósítás III: Projektdokumentáció és projektkommunikáció
a.    Projektjelentések, beszámolók típusai (szakmai, pénzügyi)
b.    Alátámasztó dokumentáció
c.    Projektkommunikáció, disszemináció
Feladat: Disszeminációs terv elkészítése

2017. június 15.
10. Megvalósítás IV: Projektzárás és fenntartás
a.    Projekt szakmai és pénzügyi zárása
b.    Projektértékelés
c.    Fenntarthatósági stratégia, fenntartási kötelezettségek és jelentések
Feladat: Fenntarthatósági terv elkészítése

  • Letölthető tematika (PDF)
  • Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.03.28.
    Eseménynaptár   
    2017 október
    H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
    25 26 27 28 29 30 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 1 2 3 4 5