GYAKORNOKI PÁLYÁZAT - Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ

A Fundamentumot kiadó Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ gyakornoki pályázatot hirdet alapképzéses hallgatók számára. A gyakorlat során a következő feladatokban számítunk majd gyakornokaink közreműködésére:

  • kutatási asszisztensi feladatok publikációs munkában (hivatkozások, bibliográfia, szerkesztési teendők, stb.);
  • a Központ könyvállományának rendszerezése;
  • közreműködés rendezvényeken;
  • esetleges bekapcsolódás kutatómunkájába.

A szakmai gyakorlat helyszíne elsősorban az ELTE TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete lesz, a heti időbeosztást pedig egyeztetjük. Elsősorban olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akiket érdekel a politika, a nemzetközi viszonyok, az EU és az emberi jogok. 

A hallgató számára a kötelező 120 órás szakmai gyakorlat kiváltható az itt végzett gyakornoki tevékenységgel.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • egy rövid, eddigi tanulmányokat, nyelvtudást és érdeklődési terület(ek)et is tartalmazó cv-t;
  • rövid motivációs levelet.

A jelentkezéseket „INDOK gyakornoki pályázat” tárgymegjelöléssel a foldresz@gmail.com címre várjuk folyamatosan.

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.11.13.
Eseménynaptár   
2017 november
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10