Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Gyermekjogi képzés az ELTE ÁJK-n – nemcsak jogászoknak

Az ELTE Jogi Karán 2018 februárjában új évfolyammal indul az először tavaly indított gyermekjogi képzés. A képzés célcsoportja a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek, pszichológusok, jogászok, tanárok. 

A képzés keretei között elsajátíthatják a gyermekjogi szemléletet, megismerhetik a gyermekek jogait, érdekeit és szükségleteit mind a közjogi, mind a magánjogi jogterületeken, s tanulmányozhatják a gyermekjogi szempontból jelentős nemzetközi és európai dokumentumokat, sztenderdeket. A képzés, amely az interaktív órák révén szakmai tapasztalatcserére, a gyermekek helyzetének komplex megközelítésére is alkalmat nyújt, jogesetmegoldás-központú záróvizsgával ér véget.

A képzés sikeres elvégését követően a hallgatók gyermekjogi szakjogász, illetve jogi szakokleveles gyermekjogi szakember végzettséget szereznek.

Jelentkezési határidő: 2018. január 31.

További információk itt olvashatók.

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2018.01.25.
Eseménynaptár   
2018 október
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11