Innovatív Hallgatói Ötletpályázat 2018

Az ELTE Innovációs Központja idén is meghirdeti az Innovatív Hallgatói Ötletpályázatot, melynek célja a graduális és posztgraduális képzésen résztvevő ELTE-s hallgatók újító, saját ötletű projektjeinek elindítása anyagi, illetve szakmai támogatás nyújtásával. 
A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. március 5.

A pályázat témáját illető tartalmi megkötés nincs, így az származhat bármely tudományterületről, fontos szerepet játszik azonban az ötlet újszerűsége, innovativitása és piaci megvalósíthatósága.

A pályázatok benyújthatók egyéni és csoportos formában, az ELTE-n aktív hallgató vezetésével. A legsikeresebb pályaművek várhatóan 50.000 – 500.000 Ft közötti díjazásban részesülhetnek, emellett a pályázathoz a Start it @K&H és az S4-IT Kft. is különdíjat ajánlott fel.

Az elbírálás két fordulóban történik, és az idei évben először, a két forduló között, a pályázaton induló valamennyi csapat részt vehet egy tematizált továbbképző programon, ahol lehetőség nyílik az eredményes üzleti tervezéshez szükséges, komplex ismeretek elsajátítására. A második fordulóba továbbjutó csapatokat mentorok fogják segíteni. A legjobbnak ítélt pályaművek az ELTE Országos Innovációs Napon is bemutatkoznak.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2018.02.08.
Eseménynaptár   
2018 február
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11