Hírek

2018.11.22.
Hírek

HACKATHON CIVIL ADATAOKKAL

Szeretnél részt venni olyan adatvizualizációs eszközök létrehozásában, amelyek képesek feldolgozni és elemezni adatokat, sőt, rámutatnak bizonyos adatok közötti újszerű összefüggésekre?

Ha a válaszod igen, az ELTE TáTK Survey Statisztika és Adatanalitika MSc, a K-Monitor és az ELTE Data for Good közös szervezésében megrendezésre kerülő HACKATHON CIVIL ADATOKKAL programon a helyed! A hackathonon lehetőséged nyílik, hogy civil kezdeményezések és szervezetek által felvetett közügyekhez kapcsolódó adatbázisokkal dolgozz, és hogy az azokhoz legmegfelelőbb elemzési módszert hozd létre.

A hackathonra 3–4 fős csapatok vagy egyéni nevezők jelentkezését várjuk; (az egyéni jelentkezőknek mi segítünk csapatra találni). Az eseményt elsősorban első- és másodéves survey statisztika mesterképzésen részt vevő hallgatók számára szervezzük, de elfogadunk jelentkezést más szakokról és intézményekből is, akár a survey-esekkel vegyes csapatban – adatelemző, programozó és adatvizualizációs képességek itt jól kiegészítik egymást.

Regisztráció és további részletek.

 

KÖTETMEGJELENÉS: AZ OKSÁG ALTERNATÍV FOGALMI ÉS MÓDSZERTANI MEGKÖZELÍTÉSEI

A Savaria University Press gondozásában megjelent Németh Renáta habilitált egyetemi docens [Statisztika Tanszék] Az okság alternatív fogalmi és módszertani megközelítései a szociológiában c. kötete.

A kötet e-book formában szabadon hozzáférhető az E-tananyagok menüpont alatt. 

A könyv Németh Renáta habilitációs disszertációjának aktualizált változata, kibővítve többek között a “Big Data” és az okság aktuális kérdésének tárgyalásával. A kevésbé matematizált fejezetei ajánlhatók a világ empirikus megismerésének tudományos módszerei iránt érdeklődő laikusoknak is ismeretterjesztő műként, mely segít az ok-okozati összefüggésekkel kapcsolatos hétköznapi következtetések nehézségeinek belátásában és az ezekre épülő argumentumokkal szembeni kritikai álláspont elsajátításában.

 

RÉSZVÉTEL A BUDAPEST ML FÓRUMON

Budapest ML Fórum rendezvény szervezői felkérték az ELTE Társadalomtudományi Kar Statisztika Tanszékét, hogy csatlakozzon a rendezvény Akadémiai Partnerprogramjához. A fórumon a hazai Data Science, Machine Learning és AI vezető szakemberei vesznek részt – közöttük szerepel majd Urbán Ida statisztika és adatanalitika MSc szakot végzett alumnánk is, aki a szakdolgozata keretében látási problémákkal küzdő felhasználók számára fejlesztett alkalmazásról fog előadni, mellyel az ELTE Hallgatói Ötletpályázaton 1. helyezést ért el 2019-ben.

A rendezvényre való regisztráció során az ELTE TáTK aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói 90% kedvezményre jogosultak. Aki élni kíván a lehetőséggel, kérjük írja meg nevét és szakját egy e-mailban a gabor.horvath@tatk.elte.hu e-mail-címre ML FÓRUM tárggyal. A regisztráció során érvényesíthető kuponkódot 48 órán belül válasz-e-mailben megküldik a szervezők.

A rendezvény teljes programja itt elérhető.

 

TANULMÁNY A NEMVÁLASZOLÓKRÓL

Szeitl Blanka (tanársegéd, Statisztika Tanszék) és Tóth István György Hova tovább a nemválaszolókkal? A European Social Survey alapján végzett módszertani kísérlet eredményei című tanulmánya a Szociológiai Szemle 2020/3. számában jelent meg. A személyes lekérdezéssel zajló kérdőíves felméréseken évtizedek óta csökkenő választadási hajlandóság tapasztalható, ami megkérdőjelezi a módszer megbízhatóságát. A szerzők "re-contact" típusú kutatásuk tapasztalataiból kiindulva arra keresik a választ, milyen mintázatok figyelhetőek meg a nemválaszolás tekintetében, és hogyan lehet változtatni az adatfelvételi eljárásokon annak érdekében, hogy jobb legyen az elérés.  A cikk teljes terjedelmében itt elérhető.

 

FELVÉTELI FELKÉSZÜLÉST SEGÍTŐ KONZULTÁCIÓK

2021 tavaszán a survey statisztika és adatanalitika mesterszak oktatói három online konzultációs alkalmat tartanak a felvételire készülő leendő hallgatók számára. Ezen alkalmak célja, hogy segítsék a jelentkezők felkészülését. Részletek és jelentkezés itt.

 

ÚNKP-SIKEREK

Csomor Gábor survey statisztika és adatanalitika szakos hallgatónk és Máté Fanni doktoranduszunk ÚNKP-pályázatait az egyetemi értékelőbizottság az ELTE-s mezőny legkiemelkedőbbjei közé választotta! Gratulálunk! Részletek.

 

STATISZTIKA TANSZÉK ❌ SAVARIA GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK = INTERDISZCIPLINÁRIS NYELVÉSZETI–MÓDSZERTANI KUTATÁS

A Savaria Campuson folyó nyelvészeti kutatás és a Lágymányosi Campus statisztika-módszertani know-how-jának szinergiájaként jelent meg az Elsevier Language Sciences c. Q1-es folyóirat hasábjain a The sound of size revisited – New insights from a German-Hungarian comparative study on sound symbolism című tanulmány, amely Németh Renáta (Statisztika Tanszék), Kovács László (Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék)  és Hilke Elsen (Ludwig-Maximilians-Universität München) közös publikációja. A cikk elérhető itt.

 

CIKKMEGJELENÉS

Whose Norms, Whose Prejudice? The Dynamics of Perceived Group Norms and Prejudice in New Secondary School Classes címmel jelent meg Váradi Luca (kutató, Kisebbségszociológia Tanszék és CEU Nationalism Studies Program), Barna Ildikó (habil. egyetemi docens, Társadalomkutatások Módszertana Tanszék) és Németh Renáta (habil. egyetemi docens, Statisztika Tanszék) közös cikke a Frontiers in Psychology c. Q1-es folyóiratban. A cikk teljes terjedelmében elérhető itt

 

FELVÉTELI 2021

Elkészült a survey statisztika és adatanalitika mesterszak idei szóbeli felvételi tételsora és egy GYIK a gyakran felmerülő kérdések kapcsán. Eredményes felkészülést kívánunk!

 

SIMON DÁVID POLÁNYI-DÍJAT KAPOTT

A Magyar Szociológiai Társaság idei, éves vándorgyűlésére 2020. november végén került sor. A gyűlés fő témája: "meghatározottságaink: a nem, az életkor és az etnikum szerepe a tartós társadalmi egyenlőtlenségekben". A vándorgyűlésen számos TáTK-s oktató működött közre előadóként és szervezőként is egyaránt. A vándorgyűlés alkalmával a Magyar Szociológiai Társaság megosztott Polányi-díjat adományozott szakunk oktatójának, Simon Dávidnak és szerzőtársainak – Messing Verának és Ságvári Bencének –, akiknek ezúton is gratulálunk a Methodological Challenges in Cross-comparative Surveys: The Case of Understanding Attitudes towards Democracy in Hungary Intersections c. cikkükkel elért eredményért. A Polányi-díjazottak teljes, illetve a vándorgyűlés egyéb díjazottjainak listája itt érhető el.

 

RÉSZVÉTEL A BUDAPEST BI FÓRUMON

Az évek óta működő Budapest BI fórum (független adatanalitikai rendezvény) 2020-ban szakunkat megkeresve felkért minket, hogy csatlakozzunk Akadémiai Partnerprogramjukhoz. A fórumon az adatanalitika, adatvizualizáció, üzleti intelligencia vezető szakemberei vesznek részt.

 

SZAKDOLGOZATBÓL TANULMÁNY

Farkas Anna hallgatónk szociológia alapszakos szakdolgozata alapján született tanulmány  (a témavezető, Németh Renáta társszerzőségével) a gépi fordítás nemi torzításairól, nemzetközi szakfolyóiratba közlésre benyújtva.

 

OKTATÓINK ELŐADÁSA A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉN

Szakunk két oktatója, Rakovics Márton és Németh Renáta az MTA IX. Osztály által szervezett, „A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás alkalmazásának kihívásai” címmel a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő, 2020. november 17-i tudományos ülésen "Gépi tanulás társadalomkutatói perspektívából" c. előadásukat prezentálják.

 

NYERTES KURZUSANYAGOK

Az ELTE számára az oktatás fejlesztése, korszerűsítése folyamatos feladat. E tevékenység keretein belül az elektronikus tananyagfejlesztés kiemelt terület, amelyet félévenként meghirdetett pályázat útján elnyerhető támogatással is ösztönöz az egyetem.

A beérkező pályázatokat az Oktatási és Képzési Tanács által egyetemi e-learning szakértők közül felkért E-learning Pályázati Bizottság értékelte.

A 2019/2020-es tanév őszi félévében megvalósuló kurzusokra vonatkozóan a Társadalomtudományi Karról Tátrai Annamária és Simon Dávid [mindketten a Statisztika Tanszék oktatói] kurzusait támogatta a Tanács. Gratulálunk oktatóinknak!

További részletek.

 

PUBLIKÁCIÓ

Kari kutatócsoportunk, a Research Center for Computational Social Science három tagja (Németh Renáta, Katona Eszter Rita, Kmetty Zoltán) szerzőségében született az a frissen megjelent cikk, aminek célja az automatizált szövegelemzés jellegzetességeinek és társadalomkutatási lehetőségeinek: a társadalomkutatási szempontból leginkább perspektivikus eszközöknek, a hozzájuk illeszthető társadalomkutatási kérdéseknek és azokat a technikai-módszertani jellegzetességeknek a bemutatása, amelyek a klasszikus kvantitatív kutatáshoz képest a megközelítés specifikumát jellemzik.

A cikk a Szociológiai Szemle 2020/1-es számában olvasható. 

 

OKTATÓINK NEMZETKÖZI PUBLIKÁCIÓJA  

Oktatóink, Németh Renta, Sik Domonkos és Máté Fanni írása megjelent az International Journal of Qualitative Methods (Q1, impakt faktor 3,6) lapjain. A Research Center for Computational Social Science tagjaiként a depresszióról szóló online fórumokat NLP módszerrel elemezték, a tanulmány a folyamat során szerzett tapasztalataikat írja le. Meglátásuk szerint a gépi tanulás szociológiai alkalmazásakor a "big data" szövegelemzés hermeneutikai korlátokba ütközik nem-triviális fogalmak tanítása esetén. A kutatásban a kar több szociológus és survey statisztikus hallgatója közreműködött. A tanulmány itt elérhető.

 

TÁTRAI ANNAMÁRIA NYERTES AZ ELTE OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI TANÁCS PÁLYÁZATÁN

Örömmel gratulálunk Tátrai Annamáriának, a Statisztika Tanszék oktatójának, aki az ELTE Oktatási és Képzési Tanács pályázatának nyertesei között szerepel a Coospace e-learning rendszerében fejlesztett, a 2018/19. tanév tavaszi félévében megvalósult statisztika-kurzusával. A statisztika-előadást évente majd’ kétszáz szociológus alapszakos hallgatja, a Coospace e-learning lehetőségeinek teljes kiaknázásával működik nagyon hatékonyan, a jelen helyzetben ennek is köszönhető volt a kurzus zökkenőmentes átállása az online oktatásra.

 

BRECSOK ANNA ÉS NÉMETH RENÁTA TANULMÁNYA A STATISZTIKAI SZEMLÉBEN

Brecsok Anna, survey statisztika MSc szakon végzett hallgatónk és Németh Renáta docensünk közös tanulmánya jelent meg a Statisztikai Szemlében (98. évf. 3. szám). A kérdéssorrendből fakadó kontextushatás című értékezés alapját Brecsok Anna szakdolgozati kutatása adta, Németh Renáta témaveztésével. "A tanulmány fókuszában a kontextushatás, azaz a kérdőív felépítéséből fakadó nem mintavételi hibák gyűjtőfogalma áll. E mérési hibák nehezen kvantifikálhatók, viszont szisztematikusak, tehát azonos struktúra szerint rendezett kérdőíves elemek használatakor ugyanazokat a szabályszerűségeket követik. A szerzők ismeretei szerint jelen tanulmány az első magyar nyelvű kutatás, amely kifejezetten a kérdéssorrendet, ezen belül is a rész-egész hatást vizsgálja." (Statisztikai Szemle, 98. évf. 3. szám. 191. old.) A szöveg online elérhető, ajánljuk minden érdeklődőnek. 

 

NÉMETH RENÁTA BIZOTTSÁGI TAGKÉNT TÁMOGATJA A BARCELONAI EGYETEM NEMZETKÖZI OKTATÓI REKRUTÁCIÓS MUNKÁJÁT

Németh Renáta docensünk november óta dolgozik bíráló bizottsági tagként a Barcelonai Egyetem nemzetközi oktatói rekrutációs munkájában, a Serra Húnter Program keretében. A héten került sor Barcelonában a jelentkezők szóbeli meghallgatására. A program a katalán kormány új akadémiai modelljének egyik eleme, célja az álláspályázatok bírálatának nyilvánossága s a katalán egyetemek nemzetköziesítése.

 

HALLGATÓI SIKER

Boros Krisztián végzős Survey Statisztika és Adatanalitika MSc szakos hallgatónk sikerrel pályázta azt a kétéves, japán állami ösztöndíjat, amelynek támogatásával lediplomázása után a Waseda Egyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatja tanulmányait "research student" státuszban. Témája az adathiány kezelési technikák interdiszciplináris összefüggései. Ennek alapozásaként szakdolgozatában metaanalízist készít szövegbányászat segítségével olyan tanulmányokból, amik hiányzó adatokkal dolgoznak. A téma kiindulópontját az a karon megvalósult TDK-műhely adta, ami aztán sikeres TDK-pályázathoz is vezetett. Újabb bizonyíték arra, hogy érdemes a karon folyó TDK-munkába bekapcsolódni!

 

SURVEY TDK-KURZUS

Tátrai Annamária oktatónk Szeitl Blanka kutatóval (volt survey-es diákunkkal) közösen Survey TDK- kurzust indít a tavaszi félévben. A kurzus célja, hogy aktuális adatfelvételi adatokkal dolgozva sikeres TDK-dolgozatok megszületését segítse. A kurzus pályázati forrásból* valósul meg.

*A pályázati azonosító: NTP-HHTDK-19-0004.

 

WORKSHOP ON THE CONCEPT OF QUALITY FOR BIG DATA

A Statisztika Tanszék és a Társadalomkutatások Módszertana Tanszék oktatói, Rudas Tamás, Németh Renáta  és Koltai Júlia workshopot szerveznek a TáTK-n a 'big data' adatok minőségéről. A 2020. február 25–26-án rendezett workshopr hivatalos honlapja: https://tatk.elte.hu/BigDataWorkshop A workshop az EFOP-3.6.3. pályázat támogatásával valósul meg. 

 

TáTK-S RÉSZVÉTEL A YSM-EN

A Young Statisticians Meeting (YSM) nemzetközi kooperáció éves vándorkonferenciáján Hering András Survey Statisztika szakon tavaly végzett hallgatónk előadóként képviselte karunkat október 19-20-án. A Basovizza-ban (Olaszország) megrendezésre kerülő program szervezőbizottságának ill. az előadókat opponáló workshopnak a tagjai Németh Renáta és Rudas Tamás kari oktatók voltak. Hering András Uses of Random Forest methods c. jól sikerült előadása szakdolgozatára épült (témavezető: Rakovics Márton).

YSM

 

 

HALLGATÓI INNOVÁCIÓS SIKER

Az ELTE Innovációs Központja Újbuda Önkormányzatával együttműködésben konferenciát és start-up kiállítást szervezett az ELTE Lágymányosi Campusán 2019. október 3-án. A rendezvényen adták át az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjait is. Az első helyezést karunk Survey Statisztika és Adatanalitika szakos hallgatója, Urbán Ida nyerte el. Pályázata készülő szakdolgozatából indult ki, melynek címe: Matematikai kiterjesztéseket tartalmazó dokumentumok gépi felolvasása a mesterséges intelligencia eszközeivel. Urbán Ida munkájának lényege, hogy látássérültek számára tenné lehetővé matematikai képleteket is tartalmazó szövegek feldolgozását, tervei szerint az output a közeljövőben applikáció formájában elérhető válik. A szabadalom megvalósulását az ELTE Innovációs Központja támogatja. Külön öröm számunkra, hogy hallgatónk a megoldandó probléma megfejtését az ELTE Fogyatékosügyi Központjának végzett munkája közben találta. Témavezetői Rakovics Márton és Pataki Bálint Ármin.

Az Urbán Idával készült interjú 01:14-től látható.

 

PIACKÉPES A SURVEY-ES DIPLOMA

Egy kis egyszerű interaktív elemzői felületet húztak rá arra a komoly adatintegrációra (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, Magyar Államkincstár, Pénzügyminisztérium és Diákhitel Központ Zrt.), ami a felsőoktatásban végzetteket hivatott utánkövetni. Kiderül például, hogy a 2016-ban végzett survey-esek átlagbére br. 90.000-rel haladja meg a társadalomtudományi terület átlagbérét, és átlagosan az első munkahelyükig eltelt hónapok száma 1.

 

"A TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK ÚJ ÚTJAI" WORKSHOP

A Research Center for Computational Social Science (RC2S2) workshopot szervez az ELTE Társadalomtudományi Karán, a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) által finanszírozott egy éve folyó munka bemutatására. A program három szekcióra oszlik: az első automatizált szöveganalitikával, a második digitális adattárházak létrehozásával, a harmadik kortárs társadalmi jelenségekkel foglalkozik.

A workshop részletes programja itt olvasható: https://rc2s2.eu/

Időpont: 2019. október 11. péntek, 10.00-15.00

Helyszín: ELTE Társadalomtudományi Kar, Pázmány Péter sétány 1/a, Kari Tanácsterem (0.100C)

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2267294100268087/

 

SIKERHULLÁM

Örömmel adjuk hírül, hogy hallgatóink és oktatóink kiemelkedő számban nyertek el pályázatokat az új szemeszterre. UNKP-pályázaton Csomor Gábor (pályázatának címe "A diszkrimináció mérése a közszolgálatban") és Bolonyai Flóra ("Gépi tanulás a szövegbányászatban: klasszifikációs modell szerzők szociodemográfiai kategorizálására”) hallgatónk nyert. Flóra a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj támogatásában is részesül a szemeszterben. Tanszékünk oktatója, Tátrai Annamária a PhD-hallgató kategóriában lett UNKP-nyertes (témája panelkopás előrejelzése a kutatás első hulláma alapján). Intézetünk további oktatói (a szak néhány éve végzett hallgatói) is UNKP-nyertesek között vannak: Katona Eszter (NLP a korrupciókutatásban – aktorok, adatforrások és technikák azonosítása) és Máté Fanni (kommunikációs mintázatok depresszióval kapcsolatos online fórumokon). A pályázatok jelentős havi összeggel támogatják e kutatómunkákat, az eredményekről egyetemi konferencián számolnak be jövőre a nyertesek. Gratulálunk!

 

BOT OR NOT?

A Bolonyai Flóra, a survey statisztika és adatanalitika MSc hallgatója, oktatónk, Katona Eszter, és Buda Jakab, szintén survey-es hallgatónk alkotta csapat a mezőny első felében végzett a 7th International Competition on Author Profiling versenyen. A verseny célja az volt, hogy a társadalmi és üzleti szempontból is káros botok jelenlétét detektálja a Twitteren. Twitter feed-ek szerzőjéről kellett eldönteni, hogy bot vagy ember-e, s utóbbi esetben azt is, hogy nő vagy férfi-e az illető. Gratulálunk az eredményhez! A csapat munkájának összefoglalója itt olvasható.

 

KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS A SZAKUNK IRÁNT

Idén a tavalyinál is többen – 80 fő, ebből  50 fő első helyes – jelentkeztek survey-re; az ELTE 163 mesterszakja között a 10. helyen vagyunk az első helyen megjelölt nappali rendszerű mesterképzésre jelentkezők számát tekintve. 

 

RAKOVICS MARCI ELŐADÁSA A KLINIKAI BIOSTATISZTIKAI TÁRSASÁG KÖVETKEZŐ ÜLÉSÉN

A Klinikai Biostatisztikai Társaság következő ülésén (március 29-én 14:00 órától) Rakovics Marci [tanársegéd, Statisztika Tanszék] tart előadást Kardiovaszkuláris betegségek pervalenciájának kapcsolata atmoszférikus tényezőkkel címmel. Az ülés nyilvános.

Helyszín: Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar, Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Számítógépes Tanterem, 1078 Budapest, István utca 2. N épület 3. emelet

 

A SURVEY STATISZTIKA ÉS ADATANALITIKA MSC NEVET VISELI A 2019/2020-AS TANÉVTŐL KEZDŐDŐEN SURVEY STATISZTIKA MSC PROGRAMUNK

A program (ahogy korábbi elnevezése is mutatja) a survey módszerrel, azaz a mintavételen alapuló megkérdezéssel gyűjthető adatok elemzésének oktatására jött létre 2009-ben, és elsősorban közvélemény- ill. piackutatókat képzett. Az azóta lezajlott adatforradalom, a mindennapi tevékenységeink során létrejövő digitális adatok megjelenése a legkülönbözőbb területeken generált adatanalitikai igényeket. Erre az igényváltozásra reagálva az elmúlt években a képzés tartalma jelentősen megváltozott, mind az oktatott eszközöket, mind a célzott munkaerő-piaci területeket tekintve. A tartalmi változásokat követve most az elnevezés is megváltozott.

Meggyőződésünk szerint az ideális adatelemző három alapvető tudásterület metszéspontján áll, programunk is erre az elvre épül. Erős statisztikai tudást adunk át, aminek segítségével új ismereteket lehet kinyerni az adatokból. E mellé programozói tudás kell a hatékony adatkezelés érdekében. A harmadik feltétel pedig a társadalomtudományi tudás, ismerni kell ugyanis adataink kontextusát. Ezek mellé a jó kérdések feltételéhez, a jó adatok kijelöléséhez és a jó interpretációk megtalálásához szükséges kreativitás fejlesztését is igyekszünk megvalósítani üzleti analitikai kurzusainkon. A szakot elvégzett hallgatók a klasszikus survey statisztikusi tudáson túl képesek nagy adatbázisok elemzésére; hálózatelemzési, szöveganalitikai, adatbányászati ismeretekkel bírnak; több statisztikai csomagot és programnyelvet ismernek és képesek online kutatások, webanalitika kivitelezésére is a társadalomkutatás tudományos, közigazgatási és üzleti alkalmazásaiban egyaránt.

A survey statisztika MSc program az ELTE legnépszerűbb mesterszakának egyike. 2017-ben az egyetem 117 mesterszakja közül az első helyes jelentkezők számát tekintve a 7. volt.

 

TALÁLKOZÓ A VÉGZETTEL – BENCSIK PANKA, A SURVEY STATISZTIKA MSC VOLT HALLGATÓJA, JELENLEG KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORJELÖLT, UNIVERSITY OF SUSSEX

Időpont: 2018. december 3. hétfő, 15:30-17:00

Helyszín:  ELTE TáTK Tanári Klub (1117 Bp. Pázmány P. sétány 1/a, 2.139. terem)

 A találkozó első felében Panka a survey-es diploma utáni éveiről (Kellner Scholar, Bard College, Annandale-on-Hudson, New York ill. Fulbright Scholar, Brookings Institution, Washington, DC) és a doktori tanulmányairól mesél, majd jelenlegi kutatásáról tart összefoglalót.

A kutatás kivonata:  

Stress on the sidewalk: The mental health costs of close proximity crime

I apply novel, extremely micro-level datasets to provide new evidence on crime's impact on mental health. I find that each reported violent and sexual crime significantly increases the stress levels of those in the vicinity for three days after the crime was committed. The temporal aspect of the effect is specifically driven by violent and sexual crimes committed two days earlier, a lag which suggests the presence of a mediator of the information--word of mouth or the media. To measure that, I scrape news data and observe significant increases in nationwide stress levels in response to the number of articles published on the topic of crime in the domestic news section of multiple daily newspapers. I measure crime's effect on stress by merging a unique daily response panel dataset that has over 75,000 responses from 2010 to 2017 in the Thames Valley region of England with secure access data containing every reported crime in the same region with exact location, time, and event characteristics. The result that violent and sexual crimes increase stress holds with extensive controls for individual fixed effects, circumstantial characteristics, and spatial fixed effects, including fixed effects for the smallest level of census geography in England that contain only an average of 250 people.

 

IDÉN A STATISZTIKA TANSZÉK ÉS A KSH A YSM SZERVEZŐJE

A young statisticians meeting 23 éve élő diák-vándorkonferencia, ausztria, horvátország, olaszország és szlovénia statisztika képzéseinek részvételével. Magyarországot a szervezők között a kar statisztika tanszéke képviseli, de az ELTE TTK, a DE és az SZTE is rendszeresen küld előadókat.

2018-ban a tanszék Balatonfüreden rendezi a konferenciát, október 12-14 között, a Központi Statisztikai Hivatal társszervezésével.

Az előadók közé bejutott Mayer Balázs, tavaly végzett survey-es hallgatónk is, előadásának címe "Homofília hatása hálózatokban lejátszódó véleménydinamikai folyamatokra- ágens alapú szimuláció". Balázs egy 2017-es, Physics and Society-ben megjelent cikk kontraintuitív eredményét (miszerint a vélemények szerinti homofília nagyobb mértéke az össztársadalmi konszenzus létrejötte felé hat) próbálta különböző feltételek változtatásával körbejárni.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket, a részletes program itt.

 

TDK MÓDSZERTANI MŰHELYSZEMINÁRIUM

Az ELTE TáTK TDK-műhelye nemzetközi tanulmányok, kvantitatív módszertan és szociális munka fókuszú kurzusokat szervez a 2018/19-es tanév őszi szemeszterében. 

A kurzusok az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programjának támogatásával valósulnak meg, az NTP-HHTDK-18-0027 "Kutatási és készségfejlesztés TDK-zó hallgatók számára" projekt keretében.

A Módszertani Műhelyszeminárium első előadását Németh Renáta [habilitált egyetemi docens, Statisztika Tanszék] tartotta szeptember 24-én.

 

CLEMENTINE – VÁLLALATI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

A Clementine és a Survey Statisztika MSc együttműködése keretében tavaly a cég szöveganalitikai workshopot tartott a szakon, a következő szemeszterre már teljes kurzust alakítanak ki ebben a témában a szak oktatói és a cég munkatársai. E szemeszterre pedig szöveganalitikai szakdolgozati témákat ír ki a cég a survey-es hallgatóknak, a robotokkal való beszélgetés jellegzetességeitől a weben megfigylehető átalakuló médiafogyasztási szokásokon át a politikai pártok Facebook-aktivitásáig.

 

MARCO MAROZZI VENDÉGELŐADÁSA

Az ELTE TáTK Statisztika Tanszéke szeretettel vár minden érdeklődőt Marco Marozzi (Ca’ Foscari University of Venice) Measuring the perceived level of socio-economic threat from immigrants c. vendégelőadására.

Dátum: 2018. június 13, 15 órakor

Helyszín:  ELTE TáTK (Pázmány Péter sétány 1/a, 0.100A-as terem)

Marco Marozzi, a Ca’ Foscari University of Venice docense, a Journal of Statistical Computation and Simulation szerkesztője, több más publikáció mellett a Wiley-nál megjelent  Nonparametric Hypothesis Testing: Rank and Permutation Methods with Applications in R c. könyv társszerzője.

 

CLEMENTINE WORKSHOP

A Survey Statisztika MSc és az SPSS Hungary együttműködése keretében a Clementine szövegbányászati eszköz alkalmazásáról tart május 10-én és 17-én a cég két munkatársa, Kovács-Ördög Zita és Máté Anna 2*4 órás workshopot a mesterszak Adattudomány kurzusán.

 

DR. VUKOVICH GABRIELLA ELŐADÁSA

2018. 05. 02-án karunkra látogatott előadást tartani a Központi Statisztikai Hivatal, valamint az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke, dr. Vukovich Gabriella. Előadásának témája a nemzetközi statisztikai környezet változása volt, továbbá a magyar és Európai Uniós statisztikai rendszerek együttműködései. Az előadáson szó volt az Eurostat és az ENSZ feladatairól és az ehhez igazodó hazai gyakorlatokról is. Elnök asszony a Statisztika Tanszék meghívásának tett eleget, az előadás a survey statisztika MSc statisztikatörténet és közigazgatási adatgyűjtési rendszerek kurzusa keretében hangzott el. E kurzus a KSH együttműködésével valósul meg ebben a szemeszterben, az egyes területeket a KSH kiemelt szakértői ismertetik a hallgatókkal. A kurzus sikeresnek bizonyult, a tanszék tervezi a folytatását.

 

RAKOVICS MÁRTON A 2018. ÉV FIATAL BIOSTATISZTIKUSA

Gratulálunk Rakovics Mártonnak, a Statisztika Tanszék oktatójának, aki pályázatával elnyerte a 2018. év fiatal biostatisztikusa címet a Klinikai Biostatisztikai Társaság pályázatán. Marci a társaság ülésén tartott előadásban egy, a doppingteszteknél is alkalmazható statisztikai módszer fejlesztéséről beszélt.

 

BESZÁMOLÓ: HACKATHON CIVIL ADATOKKAL

Az ELTE Társadalomtudományi Kar, Survey Statisztika Mesterszak, a Precognox és K-Monitor közös szervezésében 2018. április 20–21-én került megrendezésre a Hackathon civil adatokkal verseny. A verseny célkitűzése az volt, hogy a versenyzők 12 óra alatt olyan, laikusok által is érthető, adatvizualizációkra épülő, lehetőleg nyílt forráskódú szoftvereket használó elemzéseket és az őket bemutató prezentációkat hozzanak létre, amelyek segítik a társszervező civil kezdeményezések által hozott adatok (járókelő.hu adatai, Városműhely új lakásépítési adatbázisa, Helsinki Bizottság szabálysértési eljárási adatai, Voksmonitor adatai) mögött található, közügyekhez kapcsolódó problémák megértését.

A bennlakásos versenyen öt négyfős csapat vett részt. Mentorként a Statisztika Tanszék oktatói, a társszervező Precognox és K-Monitor, illetve az adatokat ajánló civil szervezetek munkatársai segítették egész nap a versenyzők munkáját.

Első helyen a survey statisztika mesterszakos Gitegylet végzett (Ézsiás-Nagy Szimonetta, Mayer Balázs, Mogyorósi Pálma, Szilágyi Ádám); míg a második hely az Eltecon-os HackerMen-é lett (Berei Gábor, Bíró János, Háló Martin Buda, Horváth Gábor). A harmadik helyezett a survey szakos FK csapat lett (Aba Szabina, Hőbér Boglárka, Ignácz Blanka, Romháti Rita); negyedik helyen az Eltecon-os Szluckij (Tótok Barbara, Virincsik Réka, Katona Sándor, Sebes Blanka) és az Angelusz szakkolégium Hiper Ninja Team-je (Buda Jakab, Katona Nóra Panna, Mónus Gergely, Sárkány András) végzett.

„Missziónk volt, hogy az adatelemzésben jártas hallgatókat élő társadalmi témákkal szembesítsük. Szerettünk volna egy olyan, a piaci kihívások mintáihoz illeszkedő versenyt rendezni, amely során éles helyzetben, csapatban, megrendelő által adott kérdésre válaszolva, rövid határidővel kell projektmunkát folytatnia a versenyzőknek – méghozzá úgy, hogy a megrendelői briefekre kreatív megoldásokat szolgáltassanak. A Hackathon másodlagos – de szintén fontos – célja, hogy népszerűsítse a kiaknázatlan társadalmi adatvagyonban rejlő lehetőségeket. A verseny sok tanulsággal szolgált mind a diákok, mind a szervezők, mind pedig a megrendelőként fellépő civilek számára, így egyértelműen tervezzük társszervezőinkkel a folytatást, immár ELTE-n kívüli diákokat is megcélozva!” – nyilatkozta Németh Renáta, az ELTE Társadalomtudományi Karának stratégiai dékánhelyettese és a Statisztika Tanszék vezetője.

 

NÉMETH RENÁTA ÉS LUKSANDER ALEXANDRA CIKKE MEGJELENT A FIELD METHODS-BAN

Németh Renáta [habilitált egyetemi docens és tanszékvezető, Statisztika Tanszék] volt tanítványával, Luksander Alexandrával közösen írt "Strong Impact of Interviewers on Respondents’ Political Choice" c. cikke megjelent a Field Methodsc. Q1-kategóriás folyóiratban. A cikk aktuális témát vizsgál: a kérdezőbiztosok erős hatását detektálja a politikai közvéleménykutatások során kapott válaszokra.

A cikk absztraktja >>

Despite much literature on interviewer effects, limited attention has been paid to party preference surveys, although the effect is expectedly strong in this field. This article analyzes interviewer effects in a face-to-face political survey. Specifically, we are interested in whether the interviewer’s own party preference has an effect on the respondent’s party choice. We used cross-classified two-level logistic regression models with median odds ratio as effect size. We found four main results: (1) Place of residence significantly affects political preference, but interviewers do so to the same degree; (2) the size of these effects is comparable to those of demographic characteristics of the respondent; (3) interviewers’ political preference has an effect and it does not disappear once controlled for obvious interviewer characteristics; and (4) the impact of political preference is such that respondents tend to have a preference similar to that of their interviewers. A cikk elérhető a következő linken.

 

CIVIL HACKATHON-T SZERVEZ A SURVEY STATISZTIKA MSC KÉPZÉS...

...az adatnyilvánosság meghatározó képviselőjével, a K-Monitorral, és az adatanalitika vezető cégével,  a Precognox-szal közösen 2018 április 28-án.

A Hackathont elsősorban első- és másodéves ELTE Survey Statisztika mesterképzésen részt vevő hallgatók számára szervezzük, viszont korlátozottan más intézményekből és szakokról is várunk egyéni vagy csapatos jelentkezéseket. (Többek között az ELTE Angelusz Róbert Szakkollégiuma is kiállít egy csapatot.) A versenyzőknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy adatelemzési, programozási és adat-vizualizációs képességeiket hasznosíthassák/bemutathassák a verseny során. Az egész napos verseny során a csapatok munkáját mentorok (a Precognox és a K-Monitor munkatársai, az ELTET TáTK oktatói és a kutatási kérdéseket hozó nonprofit szervezetek képviselői) segítik.  

Az indulók feladata az lesz, hogy a megadott témakörök adatait (amit egyes civil szervezetek bocsájtanak rendelkezésre) feldolgozzák, elemezzék és azok között újszerű összefüggéseket mutassanak ki az adat-vizualizáció eszközeivel; de akár egy olyan eszközt is tervezhetnek, amely később is hasznos lehet a résztvevő szervezetek számára. A választható témakörök alapjául civil kezdeményezések és szervezetek által felvetett problémákhoz kapcsolódó adatbázisok szolgálnak majd, mint például a szabálysértések kriminalizációja (Magyar Helsinki Bizottság) vagy lakásadatok a Kritikai Városkutatási Műhelytől.

A verseny missziója, hogy az adatelemzésben jártas hallgatókat élő társadalmi témákkal szembesítse, valamint megtanítsa őket arra, hogy éles helyzetben, csapatban és rövid határidővel miként lehet úgy projektmunkát folytatni, hogy a megrendelői briefekre kreatív megoldásokat szolgáltassanak. A Hackathon másodlagos – de szintén fontos – célja, hogy népszerűsítse a kiaknázatlan társadalmi adatvagyonban rejlő lehetőségeket.

 

AZ ELTE TáTK SURVEY STATISZTIKUS MESTERKÉPZÉSE ÉS A KSH KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN ÚJ KURZUS INDUL

Az ELTE TáTK survey statisztikus mesterképzése és a KSH közötti együttműködés keretében megvalósuló kurzuson a közigazgatási adatgyűjtési rendszerekről tartanak előadást a KSH szakértői. Szó lesz a hazai és nemzetközi adatgyűjtési rendszerekről, az elérhető adatokról, korszerű adatgyűjtési technikákról (mint kísérleti statisztika), a hivatalos statisztika Big Data-munkáiról, a törvényi vonatkozásokról és az adatvédelem oldaláról. A félév során 3 blokkban, a KSH épületében korlátozott számban, a kurzus hallgatóin kívül is tudunk fogadni vendégeket, ezért szeretettel várjuk az érdeklődő kollégákat, doktori hallgatókat. (A program a jelen hír címére kattintva letölthető.)

 

A CEU REKLÁMJÁBAN ALKALMAZZA KNAP ÁRPÁD HALLGATÓNK ADATVIZUALIZÁCIÓS MUNKÁJÁT

A CEU (Közép-európai Egyetem) Knap Árpád végzős survey statisztika mesterszakos hallgatónk tavalyi pályázati anyagával reklámozza idei Data Stories pályázati kiírását. Árpád a Python programozás órára készítette beadandó feladatként az airbnb elemzést.

 

TáTK-S RÉSZVÉTEL A YSM-EN

Az Austrian, Croatian, Hungarian, Italian and Slovenian Meetings of Young Statisticians (YSM) elnevezésű nemzetközi kooperáció éves vándorkonferenciáján két hallgatónk is sikerrel szerepelt a közelmúltban. A Zágrábban megrendezésre kerülő program hazai szervezői Németh Renáta és Rudas Tamás kari oktatók voltak. A TáTK-t képviselő Nagy Bálint és Kis György Márk survey statisztikus hallgatók előadásai a főleg PhD-hallgatók uralta mezőnyben is kiemelkedők voltak.

 

SURVEY STATISZTIKA SZAK – ÉVNYITÓ

Szeptember 6-án került megrendezésre a survey statisztika szak évnyitó délutánja. Az esemény során a hallgatók megismerhették egymást, a szak oktatóit és képzési tartalmát – illetve az oktatókkal közösen szerződés formájában fogalmazták meg elvárásaikat és vállalásaikat. Részletek a szerződés preambulumából: „Mi, a Survey Statisztika Mesterszak oktatói arra szerződünk, hogy partneri viszonyban nyitott, gondolkodó embereket képezzünk, akik megfelelő eszközökkel rendelkeznek a világ kritikai, racionális megértéséhez…” – továbbá –, „Mi, a Survey Statisztika Mesterszak hallgatói a képzés során arra törekszünk, hogy szellemileg többé váljunk, támogató intézményi keretek között.”

 

ZHILIANG YING, A COLUMBIA EGYETEM STATISZTIKAPROFESSZORA TART ELŐADÁST A TáTK-N

2017. szeptember 29-én Zhiliang Ying, a Columbia Egyetem Statisztika Karának professzora Rudas Tamás professzor meghívására előadást tart karunkon „Méréselmélet és statisztikai modellek” címmel.

 

TANSZÉKÜNK CÍMZETES EGYETEMI DOCENSE, MÁTH ANDRÁS...

...lett 2017. márciusától a digitális reklámpiac legnagyobb hazai szervezete, az IAB Hungar ügyvezetője. 

 

KIEMELKEDŐ MINŐSÍTÉSSEL ZÁRTA ÖSZTÖNDÍJAS KUTATÁSI IDŐSZAKÁT NÉMETH RENÁTA

Oktatónk, Németh Renáta Bolyai Kutatási Ösztöndíjjal támogatott hároméves kutatási időszakát az ösztöndíj kuratóriuma "kiemelkedő" minősítéssel értékelte. A kutatás az ösztöndíjas időszak lezárultával nem fejeződött be, de eredményeinek összefoglalása habilitációs disszertációként elérhető.

 

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA – 2016

A 2016. december 16-án tartott kari Tudományos Diákköri Konferencián 15 TáTK hallgató szerezte meg a jogot az OTDK-n való indulásra. 3 dolgozat szerzője megosztott első helyezést, 6 dolgozat szerzője különdíjat kapott. Az  első helyen végzettek között volt egyik hallgatónk is,  Ilyés Virág, dolgozatának címe: A korábbi munkatársak elhelyezkedési kilátásokra gyakorolt hatása és annak mérése adminisztratív panel adatok segítségével (konzulens: Simon Dávid). Különdíjat kapott a survey-es  Angyal Emese: A pirézek története - Az idegenellenesség mérése egy fiktív etnikum használatával című munkájára (konzulens: Sik Endre).

 

MIGRÁCIÓ – A VALÓSÁG KÖZELÍTÉSE INNOVATÍV MÓDSZEREKKEL

Hárs Ágnes (a Kopint kutatója) vezetésével, valamint Németh Renáta és Simon Dávid oktatóink részvételével 2016 decemberében három éves OTKA kutatás indult. A kutatás címe: Migráció - a valóság közelítése innovatív módszerekkel. A kutatás előkészítése, majd lebonyolítása hallgatói részvétellel zajlik. Az előkészítéshez kapcsolódóan szakdolgozati témát is hirdettünk.

 

MIGRÁCIÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN: JELENSÉGEK ÉS MAGYARÁZATOK

2013-15 között zajlott a „Migráció az egészségügyben: jelenségek és magyarázatok” (ID.: 101067) című OTKA kutatás, melynek módszertani vezetője Simon Dávid, a szak oktatója volt. A kutatásba több hallgatót is bevontunk.

 

VÉGZŐS HALLGATÓNK A 21. FIATAL STATISZTIKUSOK KONFERENCIÁJÁN

Balogh Kitti végzős survey statisztika szakos hallgatónk a szlovéniai Piranban adott elő a 21. Fiatal Statisztikusok Konferenciáján. A konferenciát magyar részről az ELTE TáTK Statisztika Tanszék szervezte.

 

HR-KITEKINTŐ

2016. március 10-én rendezte a szak HR-kitekintő programját, melynek célja, hogy megismertesse a szak hallgatóival az üzleti élet szereplőinek egy részét, és bemutassa az elhelyezkedési lehetőségeket éppúgy, mint az ott felmerülő elvárásokat.

 

SURVEY STATISZTIKA DIÁKVERSENY 2014

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Statisztika Tanszék (az egyetem Survey Statisztika mesterképzésének gazdája) diákversenyt hirdet alapképzésben résztvevő, a survey statisztika iránt érdeklődő hallgatók számára. Jelentkezés: 2014. január 30.