Csepeli György színházról, szociálpszichológiáról, történelemről

A Színház.org riportere a TáTK oktatójával, Csepeli Györggyel készített interjút Csepeli a Maladype Színházban bemutatott, IV. Károly – egy befejezetlen történet című drámatöredéke kapcsán.


Részlet az interjúból:

"A szociálpszichológia nem más, mint az emberi élet elméleti átvilágítása, aminek segítségével mintegy röntgenképet kapunk a társadalmi kapcsolatokról. A színház felfogható úgy is, mint az élet egyéni optikán keresztül szemlélt tükre. Az életben előforduló interakciós helyzetek, konfliktusok mind megtalálhatóak a színházban is, ilyen értelemben az élet és a színház között között nincsen »kínai fal«.
[...]
A történelem során többeknek megvolt lehetőségük az ideáik kivitelezésére, de sajnos ezek olyan eszmék voltak, amelyeket nem lehetett erőszak nélkül megvalósítani és ez az alkalmazott erőszak hatott vissza rájuk és tette tönkre az eredeti jó szándékot. A konkrétabb magyarázatot Hegelnél érdemes keresnünk, aki azt mondta, hogy a történelem »az ész csele«. Mindenki akar valamit, akár jót, akár rosszat és ezekből többnyire olyan események valósulnak meg, amelyeket senki nem akart. Ennek az ördögi mechanizmusnak a hatalma elől senki nem tudja magát kivonni, különösen akkor nem, ha nincs is tudatában ennek a törvényszerűségnek."

A teljes interjú itt olvasható:
Az élet és a színház között között nincsen “kínai fal” – Interjú Csepeli Györggyel (Színház.org, 2016 december 15.)

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.01.02.
Eseménynaptár   
2017 december
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7