A közgazdasági elemző mesterképzési szak célja olyan szakemberek képzése, akik elméleti ismereteiket képesek alkalmazott közgazdasági problémák megoldásához hatékonyan felhasználni.
A tananyag magas szintű, nemzetközi standardokat követő elméleti alapokra támaszkodik, amelyeket a hallgatók az első tanévben sajátítanak el. Programunk speciális vonása azonban elsősorban az, hogy ezekre az elméleti alapokra igen széles körű elemzési alkalmazásokat építünk a harmadik és negyedik félévben. Olyan munkatársak bevonásával tesszük mindezt, akik valamilyen prominens gazdasági szervezetnél fontos elemzői pozíciót töltenek be, ezért a területükön felmerülő problémákat első kézből ismerik.
Így a nálunk végző hallgató, ha hazai, vagy külföldi PhD programban kíván tovább tanulni, megteheti a széleskörű elméleti alapozásnak köszönhetően, de legalább ilyen súllyal készítjük fel ugyanakkor arra, hogy végzése után nagyvállalatnál, pénzügyi intézménynél vagy irányító hatóságnál, illetve egyéb közigazgatási szervnél elhelyezkedve az ott igényelt elemzői munkába azonnal bekapcsolódhasson. Ezt segíti elő, hogy az alkalmazásokkal foglalkozó kurzusblokkokat a potenciálisan érintett intézmények – Gazdasági Versenyhivatal, Magyar Nemzeti Bank – aktív közreműködésével dolgoztuk ki, s szakértőik azok oktatásában is aktívan részt vesznek.
Kurzusaink oktatása kiscsoportos szeminárium jellegű formában történik, az órákra való felkészülés a hallgatók részéről folyamatos és igen intenzív egyéni, valamint csoportos munkát igényel, többnyire idegen nyelvű szakirodalmak feldolgozásával. Választható tárgykínálatunkban pedig rendkívül széleskörű ismeretkörök közül választhatnak a hallgatók az ország legnagyobb hagyományokkal rendelkező tudományegyetemének kurzusaiból.
szak:
közgazdasági elemző (MNÁ és MNK)
képzési szint:
mesterképzés
tagozat (munkarend):
nappali
jelentkezési határidő:
2012. február 15. február 24.
jelentkezés módja:
központi felsőoktatási jelentkezési lapon, vagy a www.felvi.hu honlapon elektronikusan
jelentkezési feltételek:
Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe:
alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés vagy közszolgálati alapképzési szakok.
(Aki nem teljes kreditérték-beszámítással járó oklevéllel rendelkezik, annak elővégzettség vizsgálatot kell kérni, és a döntés függvényében nyerhet felvételt.)
Aki a hiányzó krediteket a felvételtől számított egy tanéven belül karunkon pótolja be, annak 6000 Ft / kredit díjat kell fizetnie, még akkor is, ha államilag támogatott finanszírozási formára nyer felvételt! Az elővégzettséghez hiányzó kreditpontok száma nem tévesztendő össze a mester szakon előírt 120 kredittel!
felvételi pontok számítása:
Szóbeli felvételi vizsga: 97 pont
Többletpontok: 3 pont
csak előnyben részesítésért járó kötelező többletpontok (kategóriánként 1-1 pont, max. 3 pont):
hátrányos helyzet
halmozottan hátrányos helyzet
fogyatékosság
gyermekgondozás
Összpontszám: 100 pont
szóbeli vizsga ideje és díja:
2012. május 29 - június 8.
4000 Ft / vizsga (Csak intézményi csekken fizethető be, amit a felvételi behívóval együtt küldünk ki.)
létszámkeret:
20 < 30 (fő)
képzési idő:
4 félév
szóbeli vizsga irodalma:
K. Sydsaeter és P. I. Hammond (2000) Matematika közgazdászoknak. Budapest: Aula Kiadó
J. Hirshleifer, A. Glazer és D. Hirshleifer (2009) Mikroökonómia: Árelmélet és alkalmazásai-Döntések, Piacok és Információ. Budapest: Osiris Kiadó (ELTECON-könyvek)
G. Koop (2009) Közgazdasági adatok elemzése. Budapest: Osiris Kiadó (ELTECON-könyvek)
S. D. Williamson (2009) Makroökonómia. Budapest: Osiris Kiadó (ELTECON-könyvek) kijelölt részek: I-V. rész
P. E. Krugman és M. Obstfeld (2003) Nemzetközi gazdaságtan. Budapest: Panem Kiadó. kijelölt részek: 12-17. fejezet
G. S. Maddala (2004) Bevezetés az ökonometriába. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó kijelölt részek: 1-4. és 13. fejezet
Az új felsőoktatási törvény elfogadása után, a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése fogja tartalmazni az állami ösztöndíjas képzésben való részvétel feltételeit, a költségviselés szabályait, valamint a meghirdetett képzéseken fizetendő önköltség összegét. (A kiegészítést legkésőbb 2012. január 31-ig hozzák nyilvánosságra a www.felvi.hu honlapon.)
A kiegészítés 2012. január 31-én megjelent a www.felvi.hu-n, ezen a szakon az önköltség összege félévente: 250 000 Ft
- a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Economic Analyst
3. Képzési terület: gazdaságtudomány
4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés vagy közszolgálati alapképzési szakok.
4.2. A bemenethez a 10. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető szakok: gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás, üzleti szakoktató alapképzési szakok.
4.3. A 10. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe: továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. Alapozó és szakmai törzsanyagához rendelhető kreditek száma: 50-70 kredit;
6.2. A differenciált szakmai anyaghoz rendelhető kreditek száma: 35-50 kredit;
6.3. A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető kreditek minimális értéke: 10 kredit;
6.4. A diplomamunkához rendelt kreditérték: 12 kredit;
6.5.. A gyakorlati ismeretek aránya: legalább 20 %.
7. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
A képzés célja magas szintű közgazdaságtudományi műveltséggel, az európai és világpiacon versenyképes tudással rendelkező szakemberek képzése, akik elméleti és módszertani ismereteik birtokában képesek önálló, kreatív, közgazdász szemléletű gondolkodásra, alkalmazott közgazdaságtudományi elemzések és kutatás végzésére az akadémiai, állami és magánszférában, és megfelelő alapokkal rendelkeznek esetleges közgazdaságtudományi doktori képzés folytatásához is.
a) A mesterképzési szakon végzettek ismerik:
- mikroökonómia közgazdaságtani fogalmi keretét,
- a közgazdaságtanban használt matematikai módszereket,
- makroökonómiai problémákat és modelleket,
- az ökonometria alapjainak elméletét és gyakorlatát,
- a számítógépes elemzésben alkalmazói szintű ismereteit,
- tágabb értelemben vett kutatás-módszertani ismereteket,
- behatóbban egyes közgazdaságtani területek,
- a tudományos és elemzői munkához szükséges, problémamegoldó technikákat,
- a szakmai-etikai normákat és azok alkalmazását.
b) A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:
- társadalmi és üzleti problémák közgazdasági szempontú megközelítésére,
- adott kérdéskörök elemzésére, a problémák megfogalmazására,
- közgazdasági érvelések egyszerű formalizálására,
- mérési problémák formalizálására és mérési modellé alakítására,
- önálló elméleti és empirikus elemzés elvégzésére,
- kutatások tervezésére, irányítására és szervezésére,
- szakmai tanácsadásra, döntések előkészítésére,
- szakirodalom felkutatására és értelmezésére,
- a kutatási eredmények interpretálására illetve a szakmai tudás nyilvánosság előtti szakszerű megjelenítésére.
c) A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok és készségek:
- önálló szakmai vélemény kialakításának képessége,
- kritikus szemlélet,
- szakmai tisztesség és következetesség,
- a szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás.
8. A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:
8.1. Alapozó és szakmai törzsanyag: 50-70 kredit
gazdaságtani és módszertani alapismeretek; továbbá mikroökonómia, makroökonómia, ökonometriai, az ezekhez szükséges matematikai ismeretek, a közgazdasági gondolkodás története.
8.2. Kötelezően választható szakmai ismeretek: 40-50 kredit
differenciált szakmai ismeretek:
A közgazdaságtan szakterületei: a gazdasági fejlődés gazdaságtana; a környezet és a természeti erőforrások gazdaságtana; a nyugdíjrendszer gazdaságtana; a szabályozás gazdaságtana; az átmenet gazdaságtana; döntéselmélet, döntéstámogató rendszerek; az egészségügy gazdaságtana; elméleti és alkalmazott ökonometria; matematikai statisztika; demográfia; idősorelemzés; gazdasági előrejelzés; fogyasztói magatartás; gazdaságszociológia; gazdaságtörténet; információ gazdaságtana; intézményi közgazdaságtan; iparági piacszerkezetek; közösségi gazdaságtan; közösségi pénzügyek; makrogazdasági modellezés; matematikai közgazdaságtan; makropénzügytan; monetáris makroökonómia; munkagazdaságtan; nemzetközi kereskedelem és gazdaságtan; nemzetközi pénzügyek; oktatásgazdaságtan; összehasonlító közgazdaságtan; pénzügyi közgazdaságtan; politikai gazdaságtan; regionális és városi gazdaságtan; viselkedési és kísérleti közgazdaságtan.
9. Idegennyelvi követelmények:
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből és egy további idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
10. A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – összevetése alapján elismerhető legyen legalább 80 kredit, a korábbi tanulmányai szerint, gazdaságtani és módszertani (mikroökonómia, makroökonómia, matematika, statisztika, ökonometria, valamint közgazdasági, gazdálkodási, informatikai és társadalomtudományi) alapismeretekből.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 50 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó kreditek a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül is teljesíthetők a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint.