Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Nyílt napok

Brosúra letöltése

ELTE TáTK felvételi füzet 2018

Nyílt napok 2018/19

TáTK Nyílt Nap – középiskolásoknak és alapképzésben résztvevő hallgatóknak mintaórákkal, beszélgető asztalokkal, Campus túrával, szülői értekezlettel
Időpont: 2019. január 25.
Helyszín: ELTE TáTK (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Hivatalos Facebook-esemény

Konferencia terem (-1.75) 11:00 órától kb. 12:30-ig:
• Dr. Juhász Gábor dékán megnyitója
• Az Idő van! című diákverseny eredményhirdetése 
• Hencz Edit, az OH főosztályvezető-helyettesének előadása a felvételi jelentkezésről  az előadás végén az érdeklődők kérdéseket tehetnek föl

Harmónia terem (-1.85) 11:30-tól 14:00-ig:
• alapképzéses és mesterképzéses hallgatók és oktatók várják az érdeklődőket kötetlen beszélgetésre
• diákhitel-információ
• ELTE Karrierközpont elérhető kérdésekkel
• 12:00 óra: az Idő van! című diákverseny pályaműveit bemutatja Giczi Johanna, a zsűri elnöke
• Campus túrák – Ismerd meg a TáTK titkait! (húszfős csoportokban igény szerint indul)

Kari Tanácsterem (0.100C)  kb. 11:45 órától:
Oklevélátadás – megköszönjük azoknak a tantestületeknek a munkáját, amelyek a leginkább hozzájárultak ahhoz, hogy jól felkészült diákok kezdhessék meg tanulmányaikat az ELTE Társadalomtudományi Karán
Válassz egy életre?! – Új szempontok a szak-, egyetem-, és pályaválasztásban – kerekasztal-beszélgetés
A kerekasztal a középiskolás diákok egyetem- és szakválasztási dilemmáit tárgyalja, valamint új megközelítésben kíván szempontokat felmutatni a pályaválasztási döntésekhez.
Moderátor >>
• Szabari Veronika, oktatási és tudományos ügyek dékánhelyettese
Résztvevők >>
• Kiss Gergely, pályaorientációs tanácsadó – a Pályaválasztás online tanácsadója, a Miénk a Pálya! pályaorientációs csapatának vezetője, a Pályaest című program szervezője; 
• Gebauer Ferenc, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tanácsadó szakpszichológusa
• Melles Éva, tanár (Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium)

Marx terem (0.86) kb. 14:00 órától:
Szülői értekezlet
A Nyílt Napon, 14:00 órától az érdeklődő szülők a felvételi jelentkezésről és követelményekről, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a következő képzésekről hallhatnak információt tanulmányi szakértőinktől és szakvezetőinktől:

Alapképzések >>
– alkalmazott közgazdaságtan – angol nyelven induló alapképzés
– nemzetközi tanulmányok – angol és magyar nyelven induló alapképzés
– szociális munka
– szociológia – angol és magyar nyelven induló alapképzés

Mesterképzések >>
– humánökológia
– kisebbségpolitika 
– közgazdasági elemző
– közösségi és civil tanulmányok
– kulturális antropológia – angol és magyar nyelven induló mesterképzés
– nemzetközi tanulmányok
– survey statisztika
– szociális munka
– szociálpedagógia
– szociálpolitika
– szociológia

A Nyílt Napon a látogatók a következő mintaórákon vehetnek részt. 

13:00–13:20: Eötvös terem (0.82) // szociológia alapképzés magyar nyelven
Kmetty Zoltán: #DEPI #MIK – Mit posztolunk depresszió hashtag alatt az Instagramon?
13:30–13:50: Konferencia terem (-1.75) // szociológia alapképzés angol nyelven
Nagy Zsófia Anna: #Metoo – but she does not look like a victim to me – the social media construciton of a sexual harrassment scandal
12:30–12:50: Jedlik terem (0.89) // díjazott TDK-kutatás beszámolója, hallgatói előadás
Wilson Luca: Kié a kása? – Szimbolikus értelmezések egy önfenntartó közösségben a reflexív önkéntesség tükrében
12:30–12:50: Eötvös terem (0.82) // nemzetközi tanulmányok angol nyelven
Szalai András: Zombies, Nukes and Dragons: Understanding International Relations through Genre Fiction
13:00–13:20: Konferencia terem (-1.75) // nemzetközi tanulmányok magyar nyelven
Kállai Péter: „Lehet, hogy megeszi az agyamat, de legalább nincsen benne csalamádé.” – ami hamburgerrel elmondható a globalizációról
12:30–12:50: 0.100A // szociális munka magyar nyelven
Mihály Bulcsú: Szociális munka, civilek – Avagy társadalmi igazságkeresők a Hős utcai gettóban
13:00–13:20: 0.100A // szociális munka magyar nyelven
Szécsi Judit:  A fizikai és társadalmi szegregáció összefüggései a pszichoaktív szerhasználat vonatkozásában
12:30–12:50: 0.100B // alkalmazott közgazdaságtan angol nyelven
Pete Péter: What is money?
13:10–13:30: 0.100B // alkalmazott közgazdaságtan angol nyelven
Kiss Hubert János: Prisoners and dictators – thoughts on human behavior

Fotók a 2015 decemberi Nyílt Napról
Fotók a 2016 decemberi Nyílt Napról
Fotók a 2017 decemberi Nyílt Napról

ELTE Nyílt Nap sajátos nevelési igényű tanulóknak
Időpont: 2019. január 25.
Helyszín: ELTE ELTE Bölcsészettudományi Kar (1088 Bp., Múzeum krt. 4./A épület mfszt. 47. // Gombocz Zoltán előadóterem)
A helyszín akadálymentes.

2019. január 25-én 15.00-tól az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodája, röviden a SHÜTI Nyílt Napot szervez, melyre elsősorban a speciális szükségletű (sajátos nevelési igényű), egyetemünk bármely kara, szakja iránt érdeklődő középiskolásokat, tanáraikat és szüleiket várjuk. 

Regisztráció: szepesi.magdolna@kancellaria.elte.hu
Regisztráció határideje: 2019. január 23.
E-mail tárgyába kérjük beírni: regisztráció

Program:
15.0015.45 A sajátos nevelési igényű tanulók előnyben részesítése a felvétel és az
  egyetemi tanulmányok során; a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató 
                     Iroda rövid bemutatása 
15.4516.00  Kérdések, válaszok
16.0016.30  Miért jó az ELTE-n tanulni? Speciális szükségletű hallgatóink          beszámolója
16.3016.40  Kérdések, válaszok
16.4017.00 A karok fogyatékosügyi koordinátorainak és a hallgatói önkormányzatok esélyegyenlőségi referenseinek  egyéni tájékoztatója igény szerint

Ösztöndíj-lehetőségek

Az egyes tanévek során pályázható belsős és külső intézmények/szervezetek által kiírt ösztöndíjak

Egyéb ösztöndíj-leírások

Kutatók Éjszakája

Az őszi Kutatók Éjszakáján a Társadalomtudományi Kar változatos programokkal várja a Lágymányosi Campusra látogatókat, hogy közérthető formában mutassuk be, milyen társadalmi kérdésekkel, problémákkal foglalkoznak kutatóink.
Fotók a 2017 szeptemberi Kutatók Éjszakájáról
Fotók a 2018 szeptemberi Kutatók Éjszakájáról

ELTEfeszt

Az őszi, pályaválasztáshoz hozzásegítő ELTEfeszten információkkal és különböző kari programokkal jelenik meg az ELTE mind a 8 kara és szervezeti egységei.
Fotók a 2017 októberi ELTEfesztről  
Fotók a 2018 októberi ELTEfesztről

Educatio Kiállítás

Az ELTE összes kara részt vesz a télen esedékes Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is. A Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának tagjai minden felmerülő kérdésre választ adnak a kijelölt standnál.

2019-ben január 10. és 12. között kerül megrendezésre az esemény.

Keress bennünket!

Amennyiben szeretné, hogy a Társadalomtudományi Kar képviselői látogassanak el az Ön intézményébe, keressen meg minket!

ELTE Társadalomtudományi Kar, Dékáni Hivatal
Cím: H-1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a
Telefon: (+36-1) 372-2500/6820
Email: titkarsag@tatk.elte.hu
Honlap: http://www.tatk.elte.hu

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2019.01.17.