Mesterképzés Velencében - Emberi jogok és demokratizálódás

EIUC logo

Az E.MA az ELTE közös programja 40 másik európai egyetemmel. Jelentkezni 2017. március 15-ig lehet a 2017/18-as tanévre.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is résztvevője annak a  41 európai egyetemet összefogó együttműködésnek, amely tizennyolc évvel ezelőtt Velencében hívta életre a European Inter-University Centre for Human Rights and Democratisation (EIUC) elnevezésű központot. Az emberi jogok oktatásához és a demokratizálódási folyamatok vizsgálatához kapcsolódó E.MA programot az EIUC indította.

A program magyarországi igazgatója a Társadalomtudományi Kar adjunktusa, Salát Orsolya.

A 2017/2018-es tanévre való jelentkezési határidő: 2017. március 15.

Az E.MA egy olyan intenzív egy éves mesterképzés, amely lehetőséget kínál az emberi jogok és a demokratizálódási folyamatok iránt érdeklődő hallgatóknak az elméleti és gyakorlati munkára való felkészülésre. A multidiszciplináris képzés célja, hogy rávilágítson azokra a láthatatlan kapcsolatokra, amelyek az emberi jogok, a demokrácia, a béke és a fejlődés között fennállnak. A 90 hallgató az első félévet Velencében tölti, a másodikat pedig a 41 egyetem valamelyikén.

A képzés lehetőséget biztosít hallgatóinak, hogy a nemzetközi kapcsolatok, a jog, a filozófia, a történelem, az antropológia, a politológia és a szociológia területein meghatározó egyetemi oktatókkal, szakértőkkel és a nemzetközi szervezetek vezetőivel találkozzanak, tőlük tanuljanak egy olyan környezetben, ahol nemcsak az oktatók, de maguk a diákok is számtalan országból és kultúrából érkeztek.

A programról és a jelentkezés feltételeiről bővebben ezen a linken lehet olvasni.

A programot ismertető videó megtekinthető itt:

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.03.03.