TáTK 20 Visszapillantó – Heller Máriával

Hogyan fejeznéd be a mondatot? Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor én éppen…

2003-ban lettem a Szociológiai Intézet igazgatója Rudas Tamás után, aki akkor lett a Kar első dékánja. A felkérés nagyon váratlanul és meglepetésszerűen ért, némi töprengés után elvállaltam. És aztán nyugdíjba vonulásomig, 2017-ig többször is újraválasztott az Intézet. Nagyon izgalmas időszak volt, hiszen sok mindent kellett kitalálnunk, megterveznünk, végiggondolnunk. A kurzusokat egymásra építettük, egyeztettük a kötelező és ajánlott olvasmányokat, és hasonlók. Sok változást éltünk meg, hiszen ez alatt az időszak alatt jelentősen megnőtt a hallgatói létszám, új szakok indultak, bevezetésre került a kreditrendszer, stb.

Miben hasonlítotok egymáshoz a legjobban, te és ez a kar?

Ó, sok mindenben. 1978 óta vagyok a Kar, az Intézet, a Szociológia Tanszék tagja, így volt alkalmunk egymáshoz csiszolódni. Nagyon fontos volt mindig is számomra az a baráti légkör és jó hangulat, amely erre a közösségre jellemző, és mindig is az volt. Más karokon dolgozó barátaim sokszor megjegyezték, hogy mi nem is a mindenkori magyar valóságban élünk. 

Jó példa a kari szolidaritásra, hogy amikor a Bokros-csomag miatt 14 oktatót kellett volna elbocsátani, az oktatói kar úgy döntött, ehelyett inkább leszállítjuk mindannyiunk fizetését annyira, amennyire a megvont pénzből kitelt. Évekig ezzel az alacsonyabb fizetéssel dolgoztunk mindannyian.

Be tudnál mutatni nekem egy TáTK-s szokást vagy hagyományt az elmúlt 20 évből, ami kedves neked?

Sok ilyen van, ünneplések, konferenciák, kiadványok. A Kari Karácsonyok, a Kulcskérdések konferenciák, a szakkoli filmklubjai és beszélgetései, stb. De van sok olyan régebbi hagyomány, amely – főleg a Covid óta – feledésbe merült, jó lenne ezeket feléleszteni, pl. régebben volt filmklub, voltak oktatói-hallgatói teadélutánok, előadássorozatok, (a Polányi-előadások: pl. Heller Ágnes és Gábor Gyuri a szabadságról), vagy a Spájz nevű sorozat, ahol egyes oktatókat hívtak meg a hallgatók különböző témákban. Mostanában a Szociológiai Intézet „Műhely” sorozatát említhetném, mint jó gyakorlatot, de vannak más hasonló események is az egyes szakokhoz vagy intézetekhez kapcsolódóan. 

Régen voltak tanszéki, majd kari több napos elvonulások is, ezek is mindig nagyon jók voltak. Mivel ma már sokkal nagyobb lett a Kar, sokkal több szak és hallgató van, ezért a mai hasonló programok diverzifikálódnak, és egy részük már nem is az Egyetem falain belül kerül megrendezésre, így nehezebben követhetők.

Kedves emlékeim vannak arról, amikor még voltak kifejezetten kari zenekarok, maga a Kar és a szociológia szak pedig meg is lett örökítve egy volt hallgatónk által (Hajós András) a Hello tourist című Emil.RuleZ! számban. 

Nyilván vannak olyan kurzusok, amelyeket megtartani inkább munka, és vannak olyanok, amelyeket tömény élvezet. Mondanál olyan órákat a TáTK és a te közös történetedből, amelyeket nagyon-nagyon szerettél?

Sok kurzusomat szerettem, de legjobban a nyilvánosságelméletekről szólókat és a kutatószemináriumokat. Ezek főleg kvalitatív órák voltak, diszkurzuselemzéseket végeztünk különböző nyilvános viták szövegein, mint pl. a népesedési vagy a nemzeti identitás vitákon. De szívesen tartottam a Játékszociológia, Reklámszociológia és Nyelvszociológia kurzusokat is. 

A bolognai átszervezés előtt (amely egész Magyarországon rosszul lett adaptálva) a szociológia szaknak voltak szakirányai, amelyeket a 3. évtől lehetett felvenni. Ez többlet órákat jelentett, és külön szakirányú oklevelet lehetett kapni az elvégzésükről az 5. év végén. Az általam kidolgozott szakirány, a kommunikáció- és médiaszociológia nagyon közkedvelt volt, és ebben több idő volt az általam kedvelt témák tárgyalására. Sok akkori hallgatónk a médiában talált aztán állást.

Volt egy szintén általam kitalált és bevezetett tárgy, amit szerettem, mert sok érdekes témát lehetett beletenni: ez A magyar társadalom dokumentumokban c. tárgy volt másodéves BA hallgatóknak. Ezen a hallgatók által hozott fotókon keresztül beszéltünk a családokról, az ünnepekről, régi és új térképeket elemeztünk avval kapcsolatban, hogy milyen világképet közvetítenek, mentális térképeket rajzoltunk és elemeztünk arról, hogy milyennek látják Magyarországot és az Európai Uniót, stb.

Évekig szerveztem a külföldi hallgatóknak szóló Contemporary Challenges of the Hungarian Society című kurzust, ez sok munka volt, de nagyon érdekes volt a kollégák előadásait is meghallgatni, mivel minden oktató a saját témáiról beszélt Magyarországgal kapcsolatban és ez nagyon hasznos volt a külföldi hallgatók számára. 

És még egy dolgot szeretnék megemlíteni: nagyon szerettem, amikor együtt tartottunk egyes kurzusokat több oktatóval. Nem egymás után, hanem együtt! Ezek elsősorban kutatószemináriumok voltak, Némedi Dénessel, Rényi Ágival, Bajomi Ivánnal, Bessenyei Pistával tartottunk ilyeneket. Ezek a szemináriumok minket és a hallgatókat is nagyon inspiráltak, sokat tanultunk egymástól.

Képzeld el, hogy éppen most vagy a TáTK végzős hallgatója. Milyen szakra járnál most, és miből írnád a szakdolgozatodat?

Egész biztosan szociológia szakra járnék és a nyilvánosság témakörében írnám a szakdolgozatomat. De még egy szakot szívesen elvégeznék: a kulturális antropológiát, mert nagyon érdekelnek a kultúrák közötti hasonlóságok és különbségek. A nyilvánosságról pedig most is azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb terepe a mai világnak, a demokratikus társadalmaknak, és így a tudományos kutatásnak is. 

Mesélnél egy példát arra, hogyan hoznak pozitív változást a TáTK-n tanult hallgatók a világba?

Sok példa van, sok volt hallgatónk végez fontos munkát. Sokan lettek kutatók vagy oktatók akár itt az ELTE-n, de más egyetemeken is, és nemcsak Magyarországon. Sokan dolgoznak a sajtóban, a médiában, és kitartóan követik azokat az értékeket, amelyek elsajátításában vagy megerősítésében az itt folyó oktatásnak komoly része volt. De dolgoznak volt hallgatóink a romák oktatásában, felzárkóztatásában, civil szervezetekben és a közigazgatásban is. Sokukkal találkozom személyesen vagy a médián keresztül, és örömmel figyelem tevékenységüket. 

Mire vagy a legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amelyek a TáTK-n nélküled nem, vagy legalábbis nem pontosan így jöttek volna létre?

Hú, itt sok mindent felsorolhatnék, mivel az intézetigazgatói és a nemzetközi igazgatói posztom lehetőséget adott sok minden megvalósítására. A bolognai rendszer előtti osztatlan szociológia képzés és a szakirányok kidolgozása mindenképpen ilyenek. De talán a nemzetközi kapcsolatokat is ide sorolhatnám. 1992-től 2015-ig voltam a nemzetközi kapcsolatok igazgatója az Intézetben, illetve 2004-től a Karon. Nagyon szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat tudtunk kiépíteni számos egyetemmel és kutatócsoporttal, sok nemzetközi vendéget fogadtunk és közös oktatási és kutatási programokat szerveztünk: a ’90-es években több nagy nemzetközi projektben vettünk részt, 2 nagy (8–8 egyetemre kiterjedő) Tempus projektet én szerveztem és vezettem, majd 2004 után számos Erasmus és egyéb EU-s programot is. Büszke vagyok arra, hogy már akkor is sok hallgatónk vehetett részt féléves vagy egyéves részképzésben külföldön.

A rendszerváltás után PressEurope néven felsőfokú médiaoktatást is szerveztünk, francia újságírókkal, a Lille-i Újságíró Egyetemmel együttműködésben, ez néhány évig működött a Karon.

Ha az optimista verziót kérem tőled, akkor mit mondanál, milyen lesz a TáTK 20 év múlva?

Remélem, hogy megőrzi értékeit, és sok olyan fiatalt fog képezni, akik az itt tanultak és tapasztaltak alapján nemcsak jobban fogják „érteni a világot”, de aktívan tenni is fognak érte. Azt is remélem, hogy a társadalomtudományok fontosságát és hasznosságát egyre többen fogják felismerni és megérteni.