TáTK 20 Visszapillantó – Szabari Verával

Hogyan fejeznéd be a mondatot? Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor én éppen…

Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor én éppen másodéves PhD hallgató voltam a Szociológia Doktori Iskolában. Az az év igazán izgalmas volt számunkra, mert abban az évben nyertünk el egy OTKA Tudományos Iskola pályázatot Némedi Dénes vezetésével. A pályázat keretében egy nagyon klassz tudományos közösség szerveződött meg, sok-sok akkori doktori hallgatóval és szenior kollégával, akik nagymértékben segítették a fiatalabbak munkáját. A kutatás témája a kurrens szociológiai elméletek feltérképezése volt; a legfrissebb szakirodalmakat olvastuk, dolgoztuk fel és vitattuk meg. Minden héten volt egy kutatószeminárium, ahol egymás írásait, a lehetséges kutatási fókuszokat, megközelítési módokat elemeztük. Az akkori fiatalok között volt pl. Géring Zsuzsa, Pál Eszter, Takács Erzsébet, Huszár Ákos, Hack József, Király Gábor, Czizmadia Zoltán, Koroncai András, Zombory Máté és persze még nagyon-nagyon sokan, mert a szemináriumok nyitottak voltak, és a doktori hallgatók közül folyamatosan kapcsolódtak be az újabb évfolyamok hallgatói is, mint pl. Berger Viktor vagy Fáber Ágoston. Emellett olyan szenior kollégák segítették a munkánkat, mint Lakatos László, aki sajnos nagyon fiatalon elhunyt, Somlai Péter, Sárkány Mihály, Rényi Ágnes, Róbert Péter, Tardos Róbert és persze Némedi Dénes, aki az egészet fáradhatatlanul és nagy lelkesedéssel szervezte. Ennek a projektnek az eredményként született meg a Modern szociológiai paradigmák című kötet a Napvilág Kiadó gondozásában, melynek kapcsán szeretném megemlíteni a könyv olvasószerkesztőjét, Gellériné Lázár Mártát is, aki hatalmas odafigyeléssel és szaktudásával gondozta a fiatal kutatók munkáit.

Úgy vélem, nekünk, akik benne voltunk ebben a projektben, nagyon sokat adott ez a közös munka, gondolkodás, amellett, hogy nagyszerű lehetőséget is adott arra a pályázat, hogy a legújabb szakirodalmakat elérhessük, és azokkal dolgozhassunk. Bár ekkor már volt internet, a digitális könyvek száma és elérése még korántsem volt ennyire széleskörű. A projekt kapcsán kialakult műhely pedig szoros kapcsolatot ápolt más tudományos csoportokkal is, pl. a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékével, amit akkor Fehér Márta vezetett, illetve az ELTE Természettudományi Karán akkor még létező, Kampis György által vezetett Tudománytörténet és Tudományfilozófiai Tanszékkel, ahonnan pl. Ropolyi Lászlóval, Kutrovátz Gáborral és Szegedi Péterrel volt szorosabb munkakapcsolatunk.

Ez az időszak, ami 2003-ban kezdődött, számomra borzasztóan izgalmas és hasznos volt. Nagyon élveztem, hogy sok minden történik körülöttünk, hogy sok új embert, könyvet, elméletet stb. ismerhetek meg, hogy olvasószemináriumokat tartunk a kollégákkal. Azt is nagyon klassz volt átélni, ahogyan a doktoranduszok és oktatók között kialakult egy szorosabb szakmai, sok esetben baráti viszony. Nem csak együtt dolgoztunk, hanem kirándulni jártunk, vagy beültünk együtt valahová. Így visszatekintve látja az ember, hogy akkor még milyen sok időnk volt, hogy még akkoriban is kicsit mintha lassabb lett volna a világ.

Miben hasonlítotok egymáshoz a legjobban, te és ez a kar?

Nehéz megszemélyesíteni egy intézményt. Az biztos, hogy mindketten elmúltunk 20 évesek… A Kart a benne lévő oktatók, hallgatók formálják és alakítják, és ez visszafelé is igaz, tehát biztosan „hasonlítunk”. A Kar megalakulása óta itt tanulok, dolgozom, biztosan jelentős mértékben formált engem is ez a közösség. Számomra nagyon pozitív, hogy egy olyan helyen dolgozhatok, ahol a kollégák, a diákok fontosak egymás számára, ahol közösen próbáljuk megoldani a felmerülő problémákat.

Nyilván vannak olyan kurzusok, amelyeket megtartani inkább munka, és vannak olyanok, amelyeket tömény élvezet. Mondanál olyan órákat a TáTK és a te közös történetedből, amelyeket nagyon-nagyon szerettél?

Hallgatóként nagyon szerettem Székelyi Mária és Csanádi Gábor módszertani óráit, és persze a szociológiatörténeti szemináriumokat, pl. Rényi Ágnes Durkheim, vagy Némedi Dénes az amerikai szociológiáról tartott szemináriumát. Ami még nagyon szép emlék, az Csákó Mihály kutatószemináriumához kapcsolódik, ekkor interjúztam először egy szociológiai kutatásban, ami nagyon izgalmas volt, és sokat tanultam belőle. A kutatás a 8. osztályos tanulók pályaválasztásáról szólt, azon belül is arról, hogy kik és miért választják a szakközépiskolai képzést. Diákokkal, szülőkkel és középiskolai oktatókkal kellett interjúzni. Emlékszem, hogy pl. Törökszentmiklóson vagy Érden milyen bizalommal fogadtak a szülők. Csákó Mihály pedig nagyszerű érzékkel irányított vagy éppen hagyott miket dolgozni a kutatás során, bevont minket a kutatás megtervezésébe, a különböző folyamatok kialakításába és megosztotta velünk a kutatói dilemmáit is.

Oktatóként nagy szerelmem a szociológiatörténet tanítása mind alapszakon, mind a Doktori Iskolában. Az elmúlt években emellett nagy kedvenc lett számomra a szociológia BA-n tartott úgynevezett Projektszeminárium is, ahol Heller Máriával és Rényi Ágnessel filmes projektet szoktunk vezetni. A kurzus célja, hogy a hallgatók egy-egy minikutatás során megismerkedjenek azzal, hogy a filmek társadalomtudományi elemzése nyomán milyen szociológiai tudásra tehetnek szert.

Miben változtatta meg a Karral kapcsolatos látásmódodat az, amikor először az oktatási ügyek, majd az általános és a tudományos ügyek dékánhelyettese lettél?

Biztosan sok mindenben változott a látásmódom, hiszen több dologra lett rálátásom, jobban ismerem azokat a folyamatokat, amik meghatározzák, hogy pl. milyen szakot indíthatunk el, vagy hogyan, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy-egy mintatanterv átalakítása során. (Bizony, elég sok mindent.) Amit még megtanultam, hogy érdemes jól, átlátható módon, és az érintetteket az adott folyamatok kialakításába bevonva szabályozni a munkameneteket, mert ez mindenki számára kiszámíthatóságot és biztonságot jelent, és nagymértékben segíti a közös munkát. És ami talán számomra a legfontosabb volt, és ma is az dékánhelyettesként, hogy egyben tudjam látni a Kar működését, és ezt tudjam képviselni mind kifelé, akár az egyetem, akár a szélesebb nyilvánosság felé, mind befelé, a kari közösség felé. Többször volt/van úgy, hogy kollégák megkeresnek egy-egy problémával, felvetéssel, amit próbálok mindig kari szinten kezelni, és nem egyéni problémaként látni, az adott problémákra kari szintű megoldásokat találni. Dékánhelyettesként nagyon szerencsés vagyok, hogy a szűkebb szociológusi pozíciómhoz képest szorosabb munkakapcsolatba kerülhettem a Kar más tudományos területein dolgozó kollégáival is, és jobban megismerhettem az általuk oktatott területeket, azok sikereit vagy éppen kihívásait.

Képzeld el, hogy éppen most vagy a TáTK végzős hallgatója. Milyen szakra járnál most, és miből írnád a szakdolgozatodat?

Alapszakosként valószínűleg most is szociológia szakra járnék, mesterszakosként pedig a szociológia mellett lehet, hogy a survey-t vagy a humánökológiát választanám. Szakdolgozati témaként bizonyára olyasmit keresnék, amiben a jelen és a múlt kapcsolata, a jelenlegi társadalmi problémák történelmi perspektívái is bemutathatók. Erre egyébként nagyon jók lehetnek mondjuk a filmelemzések is. Ha most lennék végzős, akkor lehet, hogy az Évek alatt (Years and Years) 2019-es minisorozatot választanám. Persze szuper téma lenne megnézni azt is, hogyan változik a nők ábrázolása a magyar filmekben, ehhez pl. a Szabó Magda regénye alapján készült 2015-ös Az ajtó, vagy a Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című regényéből készült, Makk Károly rendezte Egymásra nézve című film jut eszembe kiindulópontként.

Mesélnél egy példát arra, hogyan hoznak pozitív változást a TáTK-n tanult hallgatók a világba?

Abban biztos vagyok, hogy a társadalomtudományi képzéseink erőssége, hogy a hallgatóink elsajátítanak egyfajta analitikus szemléletet, reflexivitást. Úgy gondolom, hogy ezek a mai világban nagyon fontos készségek. A nálunk végzettek – reményeim szerint – képesek nem csupán elfogadni az adott állapotokat, hanem arra is képesek, hogy elemezzék, milyen folyamatok eredményei azok, illetve milyen további következményei vannak pl. egy-egy helyzet adott kezelésének, egyik vagy másik típusú problémamegoldásnak.

Ha az optimista verziót kérem tőled, akkor mit mondanál, milyen lesz a TáTK 20 év múlva?

Reményeim szerint a maihoz hasonlóan egy sokszínű, befogadó és elfogadó hely lesz, sok-sok nemzetközi kollégával és hallgatóval, ahol sokféle tevékenység, tulajdonság jelenik meg értékként mind a hallgatók, mind az oktatók tekintetében. Ha igazán optimista vagyok, akkor azt is remélem, hogy ezekkel a jellemzőivel a TáTK nem lesz egyedülálló vagy speciális hely hazánkban.