A Kari Tanács 2017. évi határozatai

A KARI TANÁCS 2017.11.28-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 107/2017. KT (11.28.) számú határozat az eddigi kari szabályozás szerinti négy érdemjegyszerzési kísérletet megtartásáról a koncepcióban javasolt hat lehetőséggel szemben
  • 108/2017. KT (11.28.) számú határozat arról, hogy a kérelmezett kivételes tanulmányi rend elfogadásáról való döntés a Kari Tanulmányi Bizottság hatásköre legyen
  • 109/2017. KT (11.28.) számú határozat a hallgatói tanulmányi ügyek egységesítésére kialakított szabályzatmódosítási koncepcióról az elfogadott kiegészítésekkel együtt
  • 110/2017. KT (11.28.) számú határozat a Tanács javaslatáról, hogy a kari SZMSZ szerinti, kari hatáskörben meghatározott szempontok alapján történjen meg az előterjesztésben javasolt FKR 61. § (1) bekezdés b) pontja szerinti döntés
  • 111/2017. KT (11.28.) számú határozat az egyes foglalkoztatással kapcsolatos kérdések újra szabályozása tárgyú előterjesztésről az elfogadott kiegészítésekkel együtt
  • 112/2017. KT (11.28.) számú határozat a Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoport Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékké alakulásának támogatásáról
  • 113/2017. KT (11.28.) számú határozat a kari SZMSZ 1. számú melléklet szerinti változásairól

A KARI TANÁCS 2017.10.24-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 103/2017. KT (10.24.) számú határozat az „Egyes foglalkoztatással kapcsolatos kérdések újra szabályozása” c. előterjesztésről
  • 104/2017. KT (10.24.) számú határozat Simon Zoltán Európai Tanulmányok Tanszékre történő részmunkaidős docensi kinevezéséről
  • 105/2017. KT (10.24.) számú határozat a Kar budapesti képzési helyén meghirdetendő szakok létszám- és önköltség-javaslatairól a 2018/19. tanév 1. félévére vonatkozóan
  • 106/2017. KT (10.24.) számú határozat az Európai Tanulmányok Tanszék átnevezéséről Nemzetközi és Európai Tanulmányok Tanszékre (tagok: Dunay Pál, Huszka Beáta, Kopper Ákos, Schweitzer András, Szalai András, Szálkai Kinga, Szentgyörgyi József, Ziegler Dezső Tamás) és a Politikai Tudományok Tanszék átnevezéséről Emberi Jogi és Politikatudományi Tanszékre (tagok: Balogh László, Kállai Péter, Körtvélyesi Zsolt, Kovács Krisztina, Majtényi Balázs, Salát Orsolya, Unger Anna)

A KARI TANÁCS 2017.09.19-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 096/2017. KT (09.19.) számú határozat Máté Fanni Társadalomkutatások Módszertana Tanszékre történő határozott idejű tanársegédi kinevezéséről
  • 097/2017. KT (09.19.) számú határozat új Kari Tanács-tag választás kiírásáról 2 körzetre: a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetébe, valamint az Empirikus Tanulmányok Intézetébe
  • 098/2012. KT (09.19.) számú határozat a Kari Tanács tagjai megválasztásának lebonyolítását koordináló Választási Bizottság összetételéről
  • 099/2017. KT (09.19.) számú határozat az 1. számú melléklet szerinti változásról a Közösségi és civil tanulmányok mesterképzési, Szociális munka alap- és mesterképzési, Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterképzési, Survey statisztika mesterképzési szak szakdolgozati követelményeire, felvételi irodalomjegyzékre, valamint záróvizsga követelményeire vonatkozóan 
  • 100/2017. KT (09.19.) számú határozat a Szociális Munka, valamint a Szociálpolitika mesterképzési szakok szombathelyi képzési helyen magyar nyelven levelező munkarendben történő indításáról
  • 101/2017. KT (09.19.) számú határozat a 2. számú melléklet szerinti változásáról a Nemzetközi emberi jogok szakirányú továbbképzési szak mintatantervére vonatkozóan
  • 102/2017. KT (09.19.) számú határozat a Kari Tanács ülés- és munkatervéről

A KARI TANÁCS 2017.08.29-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 088/2017. KT (08.29.) számú határozat Juhász Lajosnak a SEK, Szombathely Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoportba történő docensi kinevezéséről
  • 089/2017. KT (08.29.) számú határozat Hollósy Zsolt Istvánnak a SEK, Szombathely Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoportba történő docensi kinevezéséről
  • 090/2017. KT (08.29.) számú határozat Juhász Zitának a SEK, Szombathely Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoportba történő docensi kinevezéséről
  • 091/2017. KT (08.29.) számú határozat Kovács Lászlónak a SEK, Szombathely Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoportba történő docensi kinevezéséről
  • 092/2017. KT (08.29.) számú határozat Hubai Lászlónak a Szociálpolitika Tanszékre történő tanársegédi kinevezéséről
  • 093/2017. KT (08.29.) számú határozat Hangyál Zsófia Szociálpolitika Tanszékre történő tanársegédi kinevezésének elutasításáról
  • 094/2017. KT (08.29.) számú határozat Kéri Judit Szociálpolitika Tanszékre történő tanársegédi kinevezésének elutasításáról
  • 095/2017. KT (08.29.) számú határozat a Szociális Minőség Menedzser Szakirányú Továbbképzési Szak óra- és vizsgatervének az 1. számú melléklet szerinti módosításáról

A KARI TANÁCS 2017.06.13-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 061/2017. KT (06.13.) számú határozat a HKR 130. § (1) bekezdésének kiegészítéséről az előterjesztésben szereplő A változattal
  • 062/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE SZMSZ II. kötete, a Hallgatói követelményrendszer Általános részének előterjesztés szerinti módosításáról
  • 063/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE SZMSZ II. kötet, a Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléklete, a Felvételi Szabályzat Általános részének módosításáról
  • 064/2017. KT (06.13.) számú határozat a Kari Tanács javaslatáról az anonimizáció szabályainak megfogalmazásával kapcsolatban az ELTE Etikai Kódexének 30. pontjában
  • 065/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE Etikai Kódexe előterjesztés szerinti módosításának támogatásáról
  • 066/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE Etikai Kódex 28/B pontjának módosításáról
  • 067/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE Etikai Kódex 30. pontjának módosításáról 
  • 068/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE Etikai Kódex előterjesztés szerinti módosításáról a már elfogadott kiegészítésekkel együtt
  • 069/2017. KT (06.13.) számú határozat a Minőségügyi Kézikönyv OHV szabályainak módosítására vonatkozó javaslatból a nyilvánosságra vonatkozó alternatívák C verziójának, azaz a teljes automatikus belső nyilvánosságnak a támogatásáról
  • 070/2017. KT (06.13.) számú határozat a Minőségügyi Kézikönyv OHV szabályainak módosítására vonatkozó előterjesztés támogatásáról
  • 071/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE Társadalomtudományi Karának – a MAB észrevételeire reflektáló – 2016. júliusi intézkedési terve teljesüléséről szóló beszámolóról
  • 072/2017. KT (06.13.) számú határozat a HKR IX. fejezetének 469. § (1) bekezdésébe javasolt szövegrész elutasításáról
  • 073/2017. KT (06.13.) számú határozat a HKR IX. fejezetének 469. § (1) bekezdésébe javasolt szövegrész elutasításáról
  • 074/2017. KT (06.13.) számú határozat az ELTE SZMSZ II. kötet Hallgatói Követelményrendszer (HKR) XIX. fejezete, a Társadalomtudományi Karra vonatkozó rendelkezések módosítására vonatkozó javaslat támogatásáról
  • 075/2017. KT (06.13.) számú határozat a 2017/18. tanévre vonatkozó önköltségek 2. számú melléklet szerinti támogatásáról
  • 076/2017. KT (06.13.) számú határozat a 2017/18. tanévre vonatkozó 3. számú melléklet szerinti térítési és szolgáltatási díjakról
  • 077/2017. KT (06.13.) számú határozat Keller Márkus Történeti Szociológia Tanszékre történő docensi kinevezéséről
  • 078/2017. KT (06.13.) számú határozat Kovács Krisztina Európai Tanulmányok Tanszékre történő docensi kinevezéséről
  • 079/2017. KT (06.13.) számú határozat Prazsák Gergő Szociálpszichológia Tanszékre történő docensi kinevezéséről
  • 080/2017. KT (06.13.) számú határozat Majtényi Balázs intézetigazgatói kinevezéséről a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete élére 
  • 081/2017. KT (06.13.) számú határozat Barna Ildikó Társadalomkutatások Módszertana Tanszékre történő tanszékvezetői kinevezéséről
  • 082/2017. KT (06.13.) számú határozat Majtényi Balázs Politikai Tudományok Tanszékére történő tanszékvezetői kinevezéséről
  • 083/2017. KT (06.13.) számú határozat Horváth Áron Közgazdaságtudományi Tanszékre történő adjunktusi kinevezéséről
  • 084/2017. KT (06.13.) számú határozat Gecser Ottónak a Tudományos Bizottság elnöki tisztségére való kinevezésről
  • 085/2017. KT (06.13.) számú határozat a 2016. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadásáról
  • 086/2017. KT (06.13.) számú határozat a 2017. évi költségvetési tervről
  • 087/2017. KT (06.13.) számú határozat az FKR 54. § kiegészítéséről oly módon, hogy az ELTE TáTK SEK Közgazdaságtudományi Tanszéki Csoport állományába olyan személyeket legyen mód felvenni, akik más, az Nftv. 9. § (3) bekezdése szerinti egyetemen már egyetemi docensi munkakörben foglalkoztatottak

A KARI TANÁCS 2017.05.17. ÉS 05.18. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 060/2017. KT (05.17-18.) számú határozat a „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. koncepciónak – a Kari Tanács 2017. május 16-ai ülésén megfogalmazott módosító és kiegészítő javaslatokkal történő  – támogatásáról

A KARI TANÁCS 2017.05.16-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 052/2017. KT (05.16.) számú határozat a Kari Tanács javaslatának elfogadásáról, hogy az új szervezeti egység elnevezése Gazdaságtudományi Intézet helyett Gazdálkodástudományi Intézet legyen
  • 053/2017. KT (05.16.) számú határozat a „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztés 4. oldalán lévő egyik bekezdés módosítási javaslatáról
  • 054/2017. KT (05.16.) számú határozat a „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztésre vonatkozó határozati javaslat kiegészítésének támogatásáról
  • 055/2017. KT (05.16.) számú határozat a „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztésre vonatkozó határozati javaslat 3. b pont (1) bekezdésének törlése kezdeményezéséről
  • 056/2017. KT (05.16.) számú határozat „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztésre vonatkozó határozati javaslat 2. b pontjának módosításáról
  • 057/2017. KT (05.16.) számú határozat a „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztésre vonatkozó határozati javaslat kiegészítéséről a karok közötti átoktatás rendszerével kapcsolatban
  • 058/2017. KT (05.16.) számú határozat „Gazdaságtudományi oktatási-kutatási terület fejlesztése az ELTE-n” c. szenátusi előterjesztésre vonatkozó határozati javaslat kiegészítéséről a Gazdálkodástudományi Intézetben a jövőben létrehozandó Doktori Iskola felállításával kapcsolatban
  • 059/2017. KT (05.16.) számú határozat a Doktori Iskola képzési programjának módosítására vonatkozó előterjesztésről

A KARI TANÁCS 2017.04.18. ÉS 04.20. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 048/2017. KT (04.18-20.) számú határozat az Alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak 1. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 049/2017. KT (04.18-20.) számú határozat a Közgazdasági elemző mesterképzési szak 2. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 050/2017. KT (04.18-20.) számú határozat az ELTE ÁJK Politikatudomány mesterképzési szak, Választási tanulmányok szakirány 3. számú melléklet szerinti módosított mintatantervéről
  • 051/2017. KT (04.18-20.) számú határozat az Alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak angol nyelven történő indítása szakindítási dokumentumainak támogatásáról

A KARI TANÁCS 2017.04.04-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 023/2017. KT (04.04.) számú határozat a 2016. évi kari minőségfejlesztési jelentésről, valamint a 2017. évre szóló kari minőségcélokról
  • 024/2017. KT (04.04.) számú határozat a kari MTMT szabályozás kiegészítéséről a Doktori Iskola számára kijelölt MTMT felelőssel
  • 025/2017. KT (04.04.) számú határozat az 1. számú melléklet szerinti Magyar Tudományos Művek Tárához kapcsolódó kari szabályozásról
  • 026/2017. KT (04.04.) számú határozat dr. Borhy László rektori pályázatáról
  • 027/2017. KT (04.04.) számú határozat a Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak 2. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 028/2017. KT (04.04.) számú határozat a Szociális munka alapképzési szak 3. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 029/2017. KT (04.04.) számú határozat a Szociológia alapképzési szak 4. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 030/2017. KT (04.04.) számú határozat a Health Policy Planning and Financing mesterképzési szak 5-6. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 031/2017. KT (04.04.) számú határozat a Kisebbségpolitika mesterképzési szak 7. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 032/2017. KT (04.04.) számú határozat az Ethnic and Minority Policy mesterképzési szak 8. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 033/2017. KT (04.04.) számú határozat a Közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szak 9. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 034/2017. KT (04.04.) számú határozat a magyar és angol nyelvű Kulturális antropológia mesterképzési szak 10-11. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 035/2017. KT (04.04.) számú határozat a Nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak 12. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 036/2017. KT (04.04.) számú határozat a Survey statisztika mesterképzési szak 13. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 037/2017. KT (04.04.) számú határozat a Szociális munka mesterképzési szak 14. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 038/2017. KT (04.04.) számú határozat a Szociálpolitika mesterképzési szak 15. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 039/2017. KT (04.04.) számú határozat a Szociológia mesterképzési szak 16. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 040/2017. KT (04.04.) számú határozat a Társadalmi nemek tanulmánya mesterképzési szak 17. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 041/2017. KT (04.04.) számú határozat az ELTE ÁJK Politikatudomány mesterképzési szak, Választási tanulmányok szakirány módosított mintatantervéről
  • 042/2017. KT (04.04.) számú határozat a Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak (nappali, levelező) 18. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 043/2017. KT (04.04.) számú határozat a Kereskedelem és marketing alapképzési szak (nappali, levelező) 19. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 044/2017. KT (04.04.) számú határozat a Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés 20. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 045/2017. KT (04.04.) számú határozat a Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés 21. számú melléklet szerinti mintatantervéről
  • 046/2017. KT (04.04.) számú határozat a Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak angol nyelven történő indítása szakindítási dokumentumainak elfogadásáról
  • 047/2017. KT (04.04.) számú határozat a működés alapfeltételeiért való kiállással kapcsolatos alábbi állásfoglalás eljuttatásáról az ELTE rektora számára

A KARI TANÁCS 2017.02.21-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 011/2017. KT (02.21.) számú határozat a Kari Tanács ülés- és munkatervéről
  • 012/2017. KT (02.21.) számú határozat a Szociális Munka mesterképzési szak 2. számú melléklet szerinti levelező tagozatos mintatantervéről
  • 013/2017. KT (02.21.) számú határozat a Nemzetközi Tanulmányok Alapképzési szak mintatanterveinek 2. számú melléklet szerinti módosításáról
  • 014/2017. KT (02.21.) számú határozat Rácz Andrea Szociális Munka Tanszékre történő docensi kinevezéséről
  • 015/2017. KT (02.21.) számú határozat Keller Márkus Történeti Szociológia Tanszékre történő docensi kinevezésének elutasításáról
  • 016/2017. KT (02.21.) számú határozat Majtényi György Történeti Szociológia Tanszékre történő docensi kinevezésének elutasításáról
  • 017/2017. KT (02.21.) számú határozat Tóth Árpád Történeti Szociológia Tanszékre történő docensi kinevezésének elutasításáról
  • 018/2017. KT (02.21.) számú határozat Barna Ildikónak az Empirikus Tanulmányok Intézete élére történő intézetigazgatói megbízásáról
  • 019/2017. KT (02.21.) számú határozat Németh Renáta Statisztika Tanszékre történő tanszékvezetői megbízásáról
  • 020/2017. KT (02.21.) számú határozat Gecser Ottó Szociológia Tanszékre történő tanszékvezetői megbízásáról
  • 021/2017. KT (02.21.) számú határozat a Gyűjtőköri és gyűjteményszervezési szabályzat II. 2. c) pontja francia nyelvvel való kiegészítéséről
  • 022/2017. KT (02.21.) számú határozat a Némedi Dénes Könyvtár Gyűjtőköri és gyűjteményszervezési szabályzata 3. számú melléklet szerinti módosításáról

A KARI TANÁCS 2017.01.19. ÉS 01.23. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 010/2017. KT (01.23.) számú határozat az 1. és 2. számú melléklet szerinti emelt szintű érettségi előkészítő tanfolyam indításáról társadalomismeret tantárgyból a 2016/2017-es tanév tavaszi félévében

A KARI TANÁCS 2017.01.10-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 001/2017. KT (01.10.) számú határozat a Kari Tudományos Diákkör 1. számú melléklet szerinti ügyrendjéről
  • 002/2017. KT (01.10.) számú határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata előterjesztés szerinti módosításáról
  • 003/2017. KT (01.10.) számú határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata előterjesztés szerinti módosításának elutasításáról
  • 004/2017. KT (01.10.) számú határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata előterjesztés szerinti módosításáról
  • 005/2017. KT (01.10.) számú határozat arról, hogy az ELTE Foglalkoztatási Követelményrendszere oktatói munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó egyes rendelkezései módosításából kerüljön törlésre az 54.§ (1)-ra vonatkozó rész, azaz ne legyen bevezetve a habitusvizsgálat az egyetemen 
  • 006/2017. KT (01.10.) számú határozat az ELTE Foglalkoztatási Követelményrendszere oktatói munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó egyes rendelkezései módosításának elutasításáról
  • 007/2017. KT (01.10.) számú határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Általános részének módosításáról 
  • 008/2017. KT (01.10.) számú határozat Örkény Antal tagként való delegálásáról az Egyetemi Doktori Tanácsba
  • 009/2017. KT (01.10.) számú határozat Orosz Éva póttagként való delegálásáról az Egyetemi Doktori Tanácsba

2018.11.15.