A kooperációban hiszek a versengéssel szemben

Az együttműködés keretében 2022 szeptemberében második alkalommal indul el „A fenntarthatóság globális kihívásai” című innovatív mesterképzési program, melynek sikeres elvégzését követően a hallgatók az öt partnerintézmény által akkreditált diplomát vehetnek át. A mesterképzés nemzetközi, innovatív, rugalmasan alakítható, inklúzióra épülő program, amelynek mindhárom fázisa a kutatásalapú és kihívásvezérelt oktatásra épül. A nemzetközi mobilitási lehetőség a képzés egyik fő alkotóeleme.

Az ELTE részéről jelenleg is több, mint 40 munkatárs vesz részt a CHARM-EU munkájában, és a résztvevők száma folyamatosan növekszik. Karunk Közgazdaságtudományi Intézetének mb. igazgatója, dr. Kollányi Zsófia a program Life and Health „szakirány” egészségpolitika moduljának a koordinátora, akit a képzés tartalmához való, magas szintű szakmai hozzájárulásáért 2022 júniusában CHARM-EU Award-dal tüntettek ki, melynek apropóján interjút készítettünk vele.

Gratulálunk a díjhoz! Mikor és milyen céllal csatlakoztál a CHARM-EU csapatához?

Köszönöm! 2020 végén kezdtem el aktívan dolgozni a CHARM-ban mint a magyarul nem pontosan visszaadható Egészségügyi Rendszerek és Egészségpolitikák (Health Systems and Policies) modul koordinátora. A feladatot Orosz Évától, a Kar professor emeritusától vettem át, aki a modul koncepcióját, felépítését az akkreditációhoz kidolgozta, és rám várt, hogy ezeket – a modulban résztvevő többi kollégát is bevonva – véglegesítsem, és a gyakorlatba ültessem. Ez egyrészt rengeteg operatív jellegű teendőt jelentett – szervezést, számolást, egyeztetést. Másrészt, főleg a modulunk tényleges hat hete alatt sokszor kellett gyorsan döntéseket hozni, és a modul bizonyos elemeit, például egyes hallgatói feladatokat újra gondolni, amikor váratlanul kiderült, hogy mégsem működik az, amit elméletben elképzeltünk.

Hogy miért csatlakoztam? Amikor Éva megkeresett, még nem sokat tudtam a CHARM-ról. Elsősorban kíváncsiság vezetett, új tapasztalatokat szerezni, új embereket megismerni. Ez eddig mind bejött.

Mit jelent a gyakorlatban a következő: „innovatív, rugalmasan alakítható, inkluzív program, amelynek három fázisa a kutatásalapú és kihívásvezérelt oktatásra épül”?

Hátulról kezdeném: a kutatásalapú és a kihívásvezérelt azt jelenti, hogy amennyire csak lehetséges, létező problémákkal foglalkozunk a program során. A lexikális ismeretek átadása illetve számonkérése helyett a sikerkritérium (hallgatónak és oktatónak egyaránt) itt az, ha a hallgatók képessé válnak különböző társadalmi problémákat meglátni, megragadni, megérteni azokat a tágabb, komplex kontextusukkal együtt, és elindulni olyan utakon, amik a problémák megoldásához elvezethetnek. Ehhez természetesen szükségük van bizonyos ismeretekre, de ezeket jellemzően nem mi, tanárok nyújtjuk át nekik készen, hanem saját maguk fedezik fel, ássák ki: vagyis kutatják. Éppen ezért a program sokkal inkább szól a gyakorlati feladatokon keresztüli, probléma-orientált, transzdiszciplináris  gondolkodásmód és kompetenciák fejlesztéséről,  és az ezeket támogató módszerek átadásáról, mint tartalmi (lexikális) ismeretek „frontális” átadásáról.

A rugalmasság egyrészt a szakirányok közötti választásra, másrészt a mobilitásra vonatkozik leginkább: a hallgatók többsége mindhárom szemesztert valamelyik másik partnerintézményben (vagy ahhoz kötődő helyszínen) tölti, és menet közben dönthetik el, hol fognak tanulni a következő fél évben. Ugyanakkor, és ez is ide kötődik, a különböző helyszíneken lévő hallgatók hibrid tantermeken keresztül mind közösen vesznek részt az órákon.

Az inkluzivitás a különböző, elsősorban hallgatói szükségletek rendszerszintű figyelembevételére vonatkozik. A legtöbben itt a különböző „speciális igényekre” gondolnak, de ennél többről (vagy, ha úgy tetszik, kevesebbről) van szó: egyszerűen arról, hogy merev szisztémák fenntartása helyett megpróbálkozhatunk azzal is, hogy az oktatási program úgy működjön, ahogy az minden érintettnek a leginkább megfelelő, kényelmes. Amitől a CHARM különleges, hogy nálunk külön munkacsoport támogatja személyre szabottan, hogy hallgatók és oktatók közösen megtalálják ezeket az optimális megoldásokat.

Az innovatív pedig ez az egész együtt. Minden, amit felsoroltam, ismerős lehet innen vagy onnan, hiszen ezek a hagyományos felsőoktatásban is megjelennek mint a „normál” ügymenetet kiegészítő elemek. A különbség az, hogy a CHARM-ban ez maga a normál ügymenet.

Hogyan néz ki a képzés struktúrája és milyen szakirányok között választhatnak a hallgatók?

A képzés három 18 hetes szemeszterből áll (a CHARM-ban ezeket szakaszoknak (phase) hívjuk), és moduláris rendszerben működik, vagyis az egyes szemeszterekben nem tárgyak, hanem tematikus modulok futnak. Az előkészítő szakaszban (Preparatory Phase) együtt vesz részt az összes hallgató, és három, párhuzamosan zajló modulban tanulnak a fenntarthatóságról, az interdiszciplinaritásról, és a társadalmi innovációról. A második szakaszban (Flexible Phase) jelenleg három szakirány közül választhatnak, a miénk (Life and Health) mellett az Élelmiszer (Food) és a Víz (Water). De mielőtt a kollégák a fejükhöz kapnának, megjegyezném, hogy a „szakirány” megnevezés nem feltétlenül jól adja vissza a valóságot. Egyrészt, ha elég távolról nézzük ezt a három „szakirányt”, azt láthatjuk, hogy valójában ugyanaz történik mindháromban: olyan készségeket, technikákat, módszereket sajátítanak el a hallgatók, amelyek képessé teszik őket, hogy a fenntarthatóságot a maga komplexitásában értelmezzék, az emberiségnek kihívást vagy szenvedést jelentő helyzetekkel kezdjenek valamit. Hogy egy ilyen helyzet éppen az élelemmel, a vízzel, vagy (ezektől legfeljebb két lépésnyi távolságra) a valahogyan értelmezett életminőséggel vagy egészséggel kapcsolatban élesedik-e, ebből a szempontból kevésbé fontos, hiszen minden mindennel összefügg.

Másrészt, már az idei pilot-fázisban is cél volt, hogy a három „ösvény” bizonyos pontokon találkozzon, és szándékaink szerint a jövőben ez erősödni fog – hiszen tematikusan is rengeteg mondanivalójuk, hozzáadható szempontjuk lehet egymásnak.

A harmadik szemeszterben (Capstone Phase) több hónapon keresztül ugyanazon a külső helyszínen (kutatóhelyen, cégnél, civil szervezetnél, stb.) dolgoznak a hallgatók egy saját projekten, szakértői támogatással, és végül ebből készítenek egy beszámolót – a képzésük „zárókövét”.

Miért és kinek ajánlanád a programot?

Leginkább azoknak a fiataloknak, akik úgy érzik, nem jófele megy ez a világ, és szeretnének tenni ezellen, de még nem tudják, hogyan, sőt, akár azt se tudják még pontosan megfogalmazni, mit és miért jelent a „nem jófele”. Sajnos nem fogunk tudni kész válaszokat adni nekik, mert valószínűleg nincsenek kész válaszok. De vannak alapelvek, módszerek, amiket ha elsajátítanak, lényegi változások motorjaivá válhatnak, tematikus megkötés nélkül. Ugyanakkor fontos, hogy értsék: ebben a képzésben nem a vízzel, az élelmiszer-ellátással, az egészséggel vagy életminőséggel kapcsolatos, speciális, mondjuk úgy, technikai megoldásokat sajátíthatják el, hanem szemléletmódot, kompetenciákat, módszereket ahhoz, hogyan közelítsenek sok embert érintő, bonyolult viszony- és érdekrendszerbe ágyazódó, és a fenntarthatósághoz kapcsolódó társadalmi problémákhoz. Ahogy a „szakirányunk” facilitátora fogalmazott egyszer, mi nem specialistákat, hanem generalistákat képzünk. De reményeink szerint az a generális tudás és szemléletmód, amivel a hallgatóink rendelkezni fognak, lehet az a „kovász”, ami az egyébként értékes és szükséges, de egyenként alkalmazhatatlan alkotóelemeket kenyérré érleli, működő egésszé integrálja a részeket.

Mik eddig a program legnagyobb kihívásai oktatási és oktatásfejlesztési szempontból?

Én az egyik legnagyobb kihívásnak azt látom, amit korábban is említettem már: a tárgyi tudás versus  kompetenciafejlesztés, módszerek átadásának arányával kapcsolatos kérdéseket. Egyrészt: senki nem tudja, hogyan lenne ez ideális. A hallgatóink nagyon eltérő alapszakokról érkeznek, idén volt köztük például nyelvi bölcsész, politológus, jogász, de védőnő is. Hát csak kell nyújtanunk nekik valami közös, tematikus alapot, amire aztán építkezni tudunk – gondolhatnánk. Erre sarkall minket, a magyar (és közel sem csak a magyar) felsőoktatásban dolgozókat a saját szakmai szocializációnk és a hagyományaink is. És ezt nagyon nehéz elengedni. De hagyomány ide vagy oda, közös alapok, egy közös nyelv nélkül beszélni valamiről nagyon nehéz.  Másrészt ugyanakkor az oktatás során szembesültünk azzal, hogy nehéz vagy sem, de meg kell oldanunk, meg kell találnunk azt a tematikus szintet, amin megvalósítható tartalmas munka és elérhetők az általunk kitűzött célok. Ez sok átszervezést és egyeztetést igényelt a különböző partneregyetemekről érkező kollégákkal, de végül jól működött a dolog. És itt jön a harmadrészt, a tulajdonképpeni tanulság: fel kell tenni a kérdést, hogy mennyi létjogosultsága is van az ilyen tematikus „közös alapoknak”. Nem szeretnék közhelyeket pufogtatni a zsebben hordott tudásról és arról, hogy holnapra úgyis minden elavul, de nagyon sok területen tényleg ez a helyzet. Ráadásul közben számtalan létfontosságú, például kommunikációs vagy szervezési készséggel meg nem szerelkeznek fel a hallgatók, amelyek nélkülözhetetlenek lennének a bármilyen tudás sikeres működtetéséhez. Persze kérdés, hogy ez mennyire az egyetem dolga. A CHARM keretein belül tovább dolgozunk azon, hogy megtaláljuk az ideális egyensúlyt, hiszen nagyon sokszor a tartalom sem önmagáért fontos csak, hanem például a strukturált, analitikus gondolkodás fejlesztése érdekében. De legalább ennyire fontos számomra, hogy ennek a folyamatnak a tanulságai az ELTÉ-re, a Karra is visszakerüljenek.

Milyen tudományos és szakmai szemléletet, értékeket tudsz átadni a program hallgatóinak és ezt a tudás- és értéktranszfert miként támogatja a program flexibilitása, nyitottsága?

A legfontosabbnak azt tartom, hogy megértsék: a világ, amiben élünk, komplex. A lineáris várakozások jellemzően nem működnek, az összefüggések bonyolult hálóját figyelmen kívül hagyó, egypontos akciók vagy beavatkozások nagy eséllyel nem érnek célt, vagy akár még nagyobb problémákat generálnak. A tudomány nyitott efelé a megközelítés felé, de a közpolitika-alkotás a legtöbb területen világszerte még mindig tartja magát a megszokott eljárásaihoz. Az oktatás során – elsősorban a gyakorlati feladatokon, csoportmunkán keresztül – ennek a megközelítésnek a gyakorlati alkalmazása érdekében törekszünk a hallgatók kompetenciáinak a fejlesztésére, adunk módszertani eszközöket a hallgatók kezébe, és tulajdonképpen ezt egészítik ki különféle tematikus ismeretek.

Ez a szemléletmód tökéletesen illeszkedik a program elveihez, a konkrét tartalom kidolgozásában pedig szinte teljes autonómiája van az úgynevezett „tudáslétrehozó csapatoknak” (Knowledge Creating Teams), akik az egyes szakirányok szakmai magját alkotják. Ugyanakkor mindenki rátekinthet mások munkájára, véleményezheti, javaslatot tehet ezzel kapcsolatban, behozhatja és megoszthatja a saját ötleteit és tapasztalatait, ami nagyon hasznos tud lenni.

Mik számodra a programban való részvétel legnagyobb szakmai és akár személyes élményei?

Összességében nagyon örülök, hogy annak idején vállaltam ezt a munkát, pedig menet közben voltak nehéz pillanatok – sokszor volt nagyon feszített a tempó, és eleinte frusztráló volt az is, hogy számos kérdésben nem láttam tisztán, mire számíthatok, mit kell csinálnom, mikor csinálom jól (például a hallgatóknak a mienktől teljesen eltérő értékelési rendszerét tekintve). Ezek a bizonytalanságok javarészt elkerülhetetlenek voltak, éppen a program újdonsága miatt. De ahogy ment előre a képzés, tisztult a kép, és végső soron úgy gondolom, elégedettek lehetünk azzal, amit létrehoztunk – egy szuper csapattal, és nem utolsó sorban a szuper hallgatóknak köszönhetően. Feltétele volt ennek, hogy a CHARM nagyon nagy hangsúlyt és erőforrásokat fektet a kifejezett oktatás hátterét és környezetét jelentő különféle szolgáltatásokra és funkciókra. Kiemelném a CHARM ELTE-szintű projektmenedzsmentjét is: szerintem mindannyiunknak, akik a programban dolgozunk az egyetemről, nagyon sokat jelent az általuk nyújtott stabil, támogató háttér, amire mindig számíthatunk.

Szakmai szempontból, bár inkább tapasztalat, mint élmény, a képzés moduláris rendszerét tartom a legizgalmasabbnak, vagyis hogy a program tematikusan egységes, nagyobb „csomagokból”, modulokból áll. Ezek sokféle tartalom, tevékenység, feladat összességéből épülnek fel, és egyenként 10 kreditet érnek (az ennek megfelelő időbeli- és munkaterheléssel). Ez teljesen eltér a mi, egymástól jobbára elszigetelt tantárgyakra épülő felsőoktatási gyakorlatunktól, de vannak nyilvánvaló előnyei, ezért szerintem nagyon jó volna ezekből a tapasztalatokból minél többet hasznosítani a saját képzéseinkben.

Ami viszont számomra, és szerintem az ELTE számára is az egyik legfontosabb hozadéka a CHARM-nak, az az ELTE különböző karain és szervezeti egységeiben dolgozó kollégák közötti, intenzív együttműködés. A teljes programban az egyetem összes kara részt vesz, a Life and Health „szakirányban” TÁTK-sok, PPK-sok és ÁJK-sok dolgoztunk együtt mint oktatók, a nemzetközi csapat részeként. Egy ilyen munka összekovácsol, ráébreszt az interdiszciplinaritás perspektíváira és erejére, és olyan, a karokon átívelő, bizalommal átszőtt, szakmai közösséget teremt, ami biztos, hogy további együttműködések kiindulópontja lesz. Persze én eleve is inkább a kooperációban hiszek a versengéssel szemben, ezért biztos vagyok benne, hogy ezek a folyamatok az ELTE javára fognak válni.