A 'Legyél te is közgazdász!' c. középiskolás verseny győztesei

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtudományi Tanszéke 2016 őszén hatodik alkalommal hirdetett tanulmányi versenyt középiskolások számára. A verseny résztvevői bepillantást nyerhettek a közgazdászok gondolkodásába, módszereibe, így azt is megtudhatták, érdekli-e őket valójában ez a tudományág.
2016 novemberéig mintegy 40 csapat jelentkezett a versenyre a felhívásban szereplő feladatok megoldásával, akik közül 20 került be a döntőbe. Itt egy rövid írásbeli forduló után hat csapat között került sor a szóbeli fordulóra, ahol mindenkinek egy-egy közgazdasági problémát kellett röviden elemezni.
A helyezettek:
1. helyezés:
- Bartalis Dávid és Fellegi Judit (Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Eger, 12.E, felkészítő tanáruk: Beke Noémi)
2. helyezés:
- Verkmann Zsombor (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 11.D)
3. helyezés:
- Császár András és Kliment Dávid (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, 11.A)
A szóbeli fordulóba került még:
- Gyebnár Máté és Kovács Ádám (Szent István Gimnázium, Budapest, 11.A)
- Sebestyén Péter és Vida Soma (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, 11.A)
- Kiss Richárd és Schajermann Ákos (Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola, 11.B)
Gratulálunk!
2017.02.06.