A Szociális Munka világnapja

Mit tehet a szociális munka társadalmi és gazdasági válságok esetén? Szerte a világban ez a Szociális Munka 2014 Világnapjának központi témája, mely minden érintett országban azonos napon, március 18-án, kedden kerül megrendezésre.

Facebook esemény
 
Az eseményhez kapcsolódó hazai, fővárosi és vidéki rendezvények célja, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalmi egyenlőség, méltányosság, szolidaritás fontosságára, a közösségek szerepére, az együttműködés és a részvétel szükségességére. Meg akarjuk mutatni, hogy a szociális szakma mit tud tenni mindezen ügyek előmozdításáért. A hazai programokat hat fővárosi és több vidéki felsőoktatási intézmény szociális szakos diákjai készítik elő, szervezik.
 
A budapesti rendezvény helyszíne: Fogasház, VII. kerület Akácfa utca 51.
A rendezvény 2014. március 18-án (kedden) 14.00 órakor kezdődik, a szakmai program 20 óráig tart.
 
Kapcsolat:  szocialismunka.vilagnap@gmail.com
 
Letölthető program (táblázatos forma) (frissítve: 2014.03.10.)
 
Mi terem
 
Folyamatosan:

  • Szociopoly (14:00)
  • Gyereksarok
  • Szociofotó kiállítás
  • Előítéletek tükre
  • Játékok
  • Mentortársas (16:00)
  • Élőkönyvtár
  • Asszociálva!
  • Tegyél te is hozzá!
  • Fejtágító fejtörő
  • A látszat néha csal!

Én terem
 
14:00–15:15
 
Részvétel erősítése – A szolgáltatás igénybe vevője mint a segítő folyamat aktív alakítója
      Buzás Endre (Rés Alapítvány)
      Centgraf Károly (Ráckeresztúri Drog rehabilitációs Otthon)
      Moderátor: Pilinszki Attila (SE)
 
15:30–16:45
 
Szociális Munka határok nélkül (?) – Beszélgetés a pszichológus és a szociális munkás kompetenciáiról, kompetenciahatárairól
      Moderátor: Calin Márta (SE)
 
Te terem
 
14:00–15:15

Haver Alapítvány − érzékenyítő és interaktív program az előítéletek ellen

17:00–18:15

Civil Kurázsi – Szociális munka a civil szférában
      A Város Mindenkié, Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, Szimpozion Egyesület,
      Labrisz Leszbikus Egyesület, Szociális Innovációs Alapítvány, Haver Alapítvány
      Moderátor: Csonka Éva (Orzse, hallgató)
 
18:30–20:00

A lét a tét – Garantált alapjövedelemmel? Minimumjövedelemmel? Szolgáltatásokkal?
      Havasi Éva (LÉT), Mózer Péter (HATOK), Krémer Balázs (3SZ)
      Moderátor: Nyilas Mihály (Esély), (Helyszín: Te terem)
 
Ő terem
 
14:00–15:15

Színház a szakmában − Szakma a színházban
Obláth Márton (Hiányzó Padtárs)
Bass László (Gyerekesély Egyesület)
Fábián Gábor (Szputnyik hajózási társaság)
Moderátor: Tóth Máté (ELTE TáTK, hallgató)
 
15:30–16:45

Hajlékkeresőben: Utak és kiutak
      Győri Péter (Menhely Alapítvány)
      Breitner Péter (Van Esély Alapítvány)
      Bende Anna (AVM)
      Felszerné Csuhai Ágnes (AVM)
      Moderátor: Schuller Csaba (ELTE TáTK, hallgató)

17:00–18:15

Szociális szükségletek, közösségi válaszok – Mit keresnek a közösségfejlesztők a szociális munka világnapján?

  • Lukács Attila – Közmunkás mozgalom a jövőért
  • Süveg Tiborné: Hárman párban – szociális munkások, közösségfejlesztők és humánökológusok
  • Jó Mariann: Roma anyaklubok
  • Pongrácz Barbara: Lakatlan. Rögtön jövök.
  • Molnár Krisztina: Az élet habos oldala (Roma közösségszervezés Bőcsben)
  • Kovács Tímea: Olaszliszka – közösségszervezés romák körében
  • Kovács Annamária: Settlement Hajdúhadházon
  • Szalay Ági: Gólya – közösségi ház és szövetkezeti presszó

Ti terem
 
14:30-tól
 
Menedék Egyesület workshop – Szociális munka menekültekkel és migránsokkal
 
17:00–18:15

Milyen az „elég jó” gyermekvédelem? – Intenzív családmegtartó szolgáltatások a gyerekvédelemben
      Révész Magda (Fióka)
      Rácz Andrea (Rubeus Egyesület)
      Horváth Edit és Csernákné Szabó Mária (Intenzív család megtartó szolgáltatás)
      Moderátor: Huller Alíz (Orzse, hallgató)

Ők terem

14:00–15:15
      Rapai Nándor: A kristálytükör meghasadt
      Salamon András: 10 év múlva (
Roma Filmiskola, 2010)

15:30–16:45
      Salamon András: Meséld el..., 2007.
      Salamon András: Alkony, 2010.
      Rövidfilmek

17:00–18:15
      Rövidfilmek

2014.02.24.