A TáTK professor emeritusa, Kolosi Tamás az "ELTE Sikerek" következő vendége

A TáTK professor emeritusa, Kolosi Tamás az
11/20

2019. november 20. 18:30 - 20:00

ELTE ÁJK – Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

11/20

2019. november 20. 18:30 - 20:00

ELTE ÁJK – Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)


Hírneves ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkájukról, sikereiktől, értékeikről, és ELTE-s kötődéseikről, azon előadássorozaton, amelyet ,,ELTE Sikerek” címmel rendez az Alumni Központ. A sorozat következő előadója: Kolosi Tamás, Széchenyi-díjas magyar szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar professor emeritusa.

A sikert sok mindenben lehet mérni, és sokak szemében a siker valami gyanús dolog. Én azonban azt tapasztaltam, hogy az adottságok és a szerencse mellett sok munka és a sikerre törekvés is kell hozzá.

/Kolosi Tamás/

Kolosi Tamás Budapesten született 1946. március 11-én polgári családban. Az Eötvös Gimnáziumba, majd az ELTE magyar-filozófia-esztétika szakára járt. Gimnazistaként amatőr színházi darabot, filmet rendezett, novellákat írt, kosárlabdázott. Az egyetemen a filozófia története és a drámaesztétika jelentették számára a legfontosabb élményt. Végzősként egy éves intenzív szociológus képzésben vett részt a Társadalomtudományi Intézetben, amely később első munkahelye is lett. 1974-ben kandidátus, 1985-ben a szociológiai tudomány doktora lett. Ugyanebben az évben lett egyetemi tanár a Darmstadti Egyetemen, majd egy évvel később az ELTE-n. A hetvenes-nyolcvanas években több hazai és nemzetközi összehasonlító kutatást vezetett, melyek közül a "Rétegződés-modell" vizsgálat a legjelentősebb. 1985-ben megalakította a TÁRKI-t, a volt szocialista országok első jogilag magán intézetét, melynek jelenleg is az elnöke. 2001-ben Széchényi díjat kapott tudományos munkásságáért és tudományszervezői tevékenységeiért. 8 könyve és több mint 100 tudományos közleménye jelent meg. A rendszerváltás idején különböző vállalkozásokba fogott, jelenleg a Líra Könyv Zrt. keretében 95 könyvesbolt és hét kiadó tartozik a cégcsoporthoz, melynek szintén elnöke.

Felesége, Zimányi Zsófia impresszárió alapította meg és jelenleg is vezeti az első magyar magán művészeti ügynökséget, 15 évig volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál, majd a Thália Színház igazgatója, jelenleg a Rózsavölgyi Szalon vezetője. Fia az RTL Klub vezérigazgató helyettese, lánya a könyves cégcsoport vezérigazgatója. Két középiskolás fiatal nagypapája.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász LászlóTölgyessy PéterPersányi MiklósNagy TímeaLackfi JánosBéres JózsefBarabási Albert-LászlóFreund TamásWinkler MártaBojár GáborStumpf István és Spiró György.  

MÉDIA

Sorozatismertető
ELTE Alumni 
Facebook

Forrás: ELTE Alumni Központ