ALAP-jövedelem feltétel nélkül – konferencia

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Szociálpolitika Tanszéke és a Szociális tanulmányok Szakos Hallgatók Érdekképviselete meginvitál minden kedves érdeklődőt az „ALAP-jövedelem feltétel nélkül” című konferenciára, mely március 20-án lesz.

Facebook esemény
 
A konferencia célja, hogy a szervezők felhívják a nyilvánosság figyelmét három új keletű szociálpolitikai koncepcióra, azokról minden érdeklődő általános képet kapjon, illetve moderátorral vezetett vitabeszélgetés keretén belül mindenkinek lehetősége legyen – a meghívott szociálpolitikus és közgazdász szakértők mellett  – kifejteni saját véleményét, illetve kérdésekkel részt venni a beszélgetésben.
 
Időpont: 2014. március 20., csütörtök 17:00
 
Helyszín: ELTE, Lágymányosi Kampusz, Északi tömb, Konferencia terem;
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.

Program:

  • 17:00 – Megnyitó – Első rész
  • 17:10 – Koncepciók ismertetése
    • Nyitrai Imre – Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció
    • Kósa Eszter – Garantált minimumjövedelem és kapcsolódó szociálpolitikai javaslatok
    • Bánfalvi István – LÉT munkacsoport
  • 18:15 – Szünet
  • 18:30 – Vitabeszélgetés – Második rész

A vitába bekapcsolódnak további meghívottaink; kritikusok, szociálpolitikus és közgazdász szakemberek.
Moderátor: Lakner Zoltán

Az egyes koncepciókról érdemes már az esemény előtt olvasni:

Alapjövedelem konferencia – A lét
Alapjövedelem konferencia – Szakpolitikai javaslatok
Alapjövedelem konferencia – Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció

Előzetes regisztrációhoz kérjük, kattintson ide!
Érdeklődni itt lehet:  info.alapkonferencia@gmail.com

2014.03.03.