„Az igazság pillanata”

Gregor Anikó szerzőtársaival együtt kutatja a nemi, családi szerepek alakulását a koronavírus-járvány alatt, a magyarországi kisgyermekes családok körében. Kucsera Csaba szakterülete az idősödés, idősellátás, aki a járvány korai szakaszában már áttekintette az idősgondozás néhány kihívását. Takács Erzsébet kutatási területe a társadalmi szolidaritás és az egészségszociológia. A panelbeszélgetés jelentős érdeklődés mellett zajlott, mintegy 50-en regisztráltak.

Kucsera Csaba a beszélgetés elején kiemelte, hogy az a körülmény, hogy az idős embereket jobban veszélyezteti a koronavírus, elhozta az „igazság pillanatát”: látható, hogy társadalmi, szakpolitikai szinten hogyan viszonyulunk az elöregedő társadalom kérdéséhez, az idősek csoportjához. Takács Erzsébet ezt kiegészítette azzal, hogy a járvány számos egyéb társadalmi problémára, a szolidaritás kérdésére is rávilágít. A hirtelen változás gyors reakciót igényelt az állampolgárok, a családok és az állami ellátórendszerek részéről. Sokan szenvedő alanyaivá váltak az intézményi szolidaritás hiányosságainak.

Gregor Anikó és szerzőtársai kutatása során megerősítést nyert, hogy a családon belüli, generációk közötti segítségnyújtásnak kulcsszerepe van. Az idősek gondoskodással, idővel, de akár anyagilag is támogatják gyermekeiket és unokáikat. A járvány miatt az idősek nem tudtak részt venni a gyermekfelügyeletben, ami a kisgyermekes családokat érzékenyen érintette. A kijárási korlátozások idején a fiatalok többet segítettek az időseknek például bevásárlással, telefonálással.

Az érem másik oldala, hogy a családi kapcsolatrendszerek felértékelődése részben az állami szolgáltatások elégtelenségéből fakad. Arról kevés szó esik, hogy a családtagok viszonya nem mindig felhőtlen, nem feltétlenül szeretnének/tudnak egymásra támaszkodni. A járványhelyzetben az állami szolgáltatások – pl. köznevelési intézmények – megváltozott működése fokozott terhet rótt a családokra, egyúttal a korábban igénybe vett szolgáltatások értékét is megmutatta.

A járványhelyzet felerősítette a nemi egyenlőtlenségeket, mivel mind a családon belül, mind a formális szektorban elsősorban a nők végzik a gondozási tevékenységet, és a nők magasabb átlagéletkora miatt több nőnél jelenik meg gondozási szükséglet. Aggodalomra ad okot, hogy szociális szférában és az informális gondozási területen is a gondozók létszámának csökkenése várható, a gondozásra szorulók létszámának növekedése mellett. Földrajzi egyenlőtlenségről is beszélhetünk, mivel a Közép- és Kelet-Európai országokból áramlik az egészségügyi munkaerő Nyugat-Európába. Gregor Anikó hozzátette, hogy társadalmi osztályok különbségét is növeli a járványügyi helyzet, az állásvesztés a leginkább az alacsonyabb iskolai végzettségű nőket fenyegeti.

Kucsera Csaba arról beszélt, hogy a demográfiai trendek miatt a nyugdíjrendszer sem fenntartható a jelenlegi formájában hosszú távon, ez a generációk közötti igazságosság és méltányosság kérdését feszegeti. E mellett a járványhelyzetben felerősödött és mindenki számára láthatóvá vált az ageism, az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés. Az idősek nagyon egysíkúan, pusztán a sérülékenységük mentén jelentek meg a médiában és a közbeszédben. A járvánnyal kapcsolatos kommunikációban pusztán az életkor dimenziója alapján határozták meg a veszélyeztetettséget, noha ez nem feleltethető meg teljes mértékben az egészségi állapottal, ami a veszélyeztetettség igazi indikátora. A járványügyi intézkedések ezért is jelentettek sokaknak hirtelen megöregedés-élményt, mert nem tudták a szokásos, aktív hétköznapi életüket élni, hiszen otthon kellett maradniuk, és felerősödött a sebezhetőség-érzetük. Fontos beismerni, hogy nemcsak a közbeszédben, hanem a szociológiában és a szociális munkában is megjelenik az ageism.

A panelbeszélgetés során két szociológia szakos hallgató, Dobos Neszta és Donkó Anna bemutatták az Életfordulók című projektórára készített kutatásukat. Az idősekkel kapcsolatos híreket és az azokra adott kommenteket vizsgálták március 11. és április 25. között. Öt Facebook-oldalt követtek, több mint 5000 kommentet néztek át. Azt találták, hogy a kommentelők többsége a politika bábjaként, szabályszegőként, bűnbakként tekintett az idősekre a járványügyi helyzet miatt. Ezeken kívül megjelenik egy, az online közösség által támogatott, lenéző álpozitív attitűd.

Gregor Anikó Foucault és Agamben fogalmait idézve megállapította, hogy az állam ebben a helyzetben biopolitikai és nekropolitikai aktor, élet és halál kérdésében dönt. Fontos azonban látni, hogy az „állam” maga is egy hatalmas összefüggésrendszerben létezik.

Takács Erzsébet a beszélgetés végén újra feltette a kérdést: növelte-e a járványhelyzet a társadalmi szolidaritást? Az előadók összességében megállapították, hogy egyelőre inkább csökkent a társadalmi szolidaritás, és bár születtek alulról jövő kezdeményezések, inkább jelképes gesztusokat láthattunk lakosság részéről. Kucsera Csaba azt feltételezi, hogy a társadalom nem feltétlenül „tanul” a válságból, de a szakma számára mindenképpen referenciapont lesz. Akkor tudjuk eredményesen felvenni a harcot a vírussal, ha a második hullámra szakértők bevonásával, a társadalmi kohézió erősítésével készülünk fel, nehogy az idősek a társadalom bűnbakjává váljanak az akkori korlátozó intézkedésekre adott reakcióként.