Búcsú Ferge Zsuzsától

Az ELTE TáTK professor emeritájára Juhász Gábor volt dékán, tanszékvezető emlékezik

2024.04.09.

Életének 93. évében elhunyt Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája.

Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája. A fájdalmas és nehezen felfogható hírt furcsa olvasni, mert bár eszembe jutnak az akadémiai székfoglaló és az emerita cím adományozásának pillanatai, Zsuzsát nehezemre esik kizárólag ezekkel a megtisztelő címekkel azonosítani. A tőle való tanulás, együtt dolgozás során talán akkor futott át az agyamon ez, amikor statisztikai táblázatokat „olvasott”, mert szerinte a jó táblázatokat a kutatónak olvasnia kellett tudni.

Az első találkozásom vele nem személyesen, hanem Van-e negyedik út? című könyvével esett, amiből 1989 csodaévében engem harmadéves joghallgatóként a társadalompolitika jövőbeli esélyeinek elemzéséből felsejlő „jó társadalom” képe fogott meg leginkább: egy olyan demokratikusan működő magyar jóléti államé, amiért valóban érdemesnek látszott rendszert váltani. Amilyen tisztán látta az akkor megnyíló lehetőségeket, annyira pontosan érezte azt, hogy a ránk zuhanó szabadság iránti érdektelenség és a fokozatosan elillanó biztonság kettőssége milyen veszélyeket hordoz magában. A szociálpolitikát értékalapú tevékenységnek tekintő kutatóként a ’90-es évek eleje óta kétségbeesetten érvelt a kettő közti egyensúly megvalósítása mellett.

Sohasem voltak „professzor asszonyos” allűrjei, és közvetlenségével, másokra való odafigyelésével pillanatok alatt megteremtette azt a légkört, amikor beszélgető partnere egyenlőnek érezhette magát vele. Nem csak közvetlen munkatársaival, hanem mindenkivel így viselkedett; a másik ember méltóságának tiszteletben tartása, a másik lényében rejlő jó keresése természetéből fakadt. Ez tette feledhetetlen tanárrá és kollégává, vele dolgozva ettől éreztük magunkat részesnek abban, amit javarészt persze ő csinált: a szociálpolitikáról való tudományos gondolkodás újrateremtésében.

Noha a helyes szociálpolitika irányairól markáns véleménye volt, azt sohasem próbálta vitapartnereire erőltetni. És ha nem sikerült meggyőznie őket, az elképzeléseit érintő értetlenségről, javaslatai fogadókészségének hiányáról jellegzetes, „fergésen” fanyar, elnéző mosollyal mesélt. Ezt a mosolyt látom magam előtt most is, amikor nem tudjuk elhinni, hogy immár örökre elment.

Nyugodj békében, Zsuzsa!

^{Juhász Gábor volt dékán, a Szociálpolitika Tanszék vezetőjének írása}