'ELTE SIKEREK' – Lackfi János

"Az olvasás a legolcsóbb utazási iroda, leveszünk egy könyvet, és ezer kilométerekkel vagy ezer évekkel odébb találjuk magunkat, esetleg olyan helyen, ahol amúgy sose járhatnánk: egy másik ember fejében."
/Lackfi János/

Az ELTE neves alumnusai beszélnek munkájukról, sikereikről és egyetemi éveikről azon az előadássorozaton, amelyet „ELTE Sikerek” címmel rendez az ELTE Alumni Központ. A sorozat következő előadója Lackfi János lesz.

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, 1996-ban szerzett diplomát az ELTE BTK magyar–francia szakán, majd 2003-ban doktori fokozatot. Tizenhét évig tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1999-től a Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett, 2003-tól 2011-ig a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagja volt. Harmincnál is több könyve jelent meg – fele felnőtteknek, fele gyerekeknek –, verseiből pedig négy CD-nyit zenésítettek meg. Munkásságát számos díjjal is elismerték, többek között Prima Primissima és József Attila-díjas.

Az "ELTE Sikerek" előadássorozat keretében részleteket hallhatunk az előadók munkásságáról, legfrissebb törekvéseiről, eredményeiről, esetenként megtudhatjuk azt is, ki hogyan emlékszik vissza az egyetemen töltött évekre, oktatókra. Milyen szerepet játszott az életében, a karrierje későbbi alakulásában az ELTE? Milyen útmutatást adna azoknak, akik most építik saját vagy gyermekük karrierjét? Az előadások végén lehetőség nyílik kérdések feltevésére is.

A sorozat fővédnöke Hudecz Ferenc korábbi rektor; védnökei Borhy László rektor és Scheuer Gyula kancellár; tiszteletbeli védnöke Berend T. Iván, az MTA korábbi elnöke.

A rendezvény ingyenes, de az esemény a terem korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációköteles.

További részletek itt.

2018.02.01.