Konferenciával emlékeztek a roma és zsidó Holokauszt 80. évfordulójára
A Holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartott konferenciát a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, az ELTE Társadalomtudományi Kar (ELTE TáTK) és a CEU Romani Studies Program „A Holokauszt emlékezete Magyarországon nyolcvan évvel a Soá és a Pharrajimos után” címmel.
Kóczé Angéla (CEU), Majtényi Balázs (ELTE TáTK), Papp Richárd (ELTE TáTK), Rosta Márton (Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség) és Dörgő Benedek (ELTE TáTK, jelen írás szerzője) főszervezők tartalmas, három napos programot szerveztek a roma és zsidó holokauszt témájában. Az esemény felvonultatta a téma kutatóinak javát, illetve egy kiállítás és két filmvetítés is színesítette a programot.
A szinopszisban a szervezők emlékeztettek arra, hogy „Közép-Európában az elmúlt évtizedekben nem történt meg a kollektív szembenézés, nem volt nyilvános és átfogó nyílt társadalmi diskurzus a vészkorszakról. A felejtés és az elhallgatás problémái, az antiszemitizmus, a cigányellenesség társadalmi megnyilvánulásai és a holokauszttagadás narratívái ma is elevenek Közép-Európában.” A konferencia résztvevői az alábbi kérdésekre keresték a választ: „A mai Magyarországon milyen jelentéssel bír a holokausztra való emlékezés a különböző generációk körében? Vannak-e az emlékezésnek jelei, és elérnek-e hozzánk jelentéseik? Milyen emlékezetpolitikai stratégiákkal találkozhattunk az elmúlt évtizedekben és napjainkban? Hogyan, milyen módszerekkel kutathatjuk és értelmezhetjük a holokauszt-emlékezet, illetve a felejtés folyamatait?”
A konferenciát Szabó György elnök (MAZSÖK), Prónai Csaba dékán (ELTE TáTK), Zev Paskesz rabbi (Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség), Kóczé Angéla elnök (CEU Romani Studies Program) és Keszler Gábor elnök (Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség) nyitotta meg. Rövid megnyitó beszédeikben a téma aktualitására és az emlékezés fontosságára hívták fel a figyelmet.
Ezután a Soá és a Pharrajimos emlékezetével foglalkozó „Keynote” előadások következtek. Andrew Ryder rövid bevezetőjében a már elhunyt brit romakutató, Donald Kenrick munkásságának jelentőségét emelte ki. Heller Mária (ELTE TáTK) a téma kutatása során felmerülő nehézségekről, valamint a Soá következményeként tovább élő társadalmi problémákról és a megoldás keresésének módozatairól beszélt. A szekciót Gerhard Baumgartner osztrák történésznek a Pharrajimos történetét bemutató előadása zárta.
A konferencia második részében Rosta Márton Nattán Júlia Soá-túlélővel beszélgetett, aki életének megrázó eseményeit osztotta meg a közönséggel. A Soát Budapesten, lakásról lakásra költözve vészelte át, az ostromot pedig egy nagy pincében sokadmagával élte túl. A háború után a család hatására áttért a református vallásra, ami ugyan kezdetben idegen volt számára, de épp egy református lelkész – későbbi férje – segítségével a kereszténységen keresztül ismerhette meg a zsidóságát, ami számára addig tabu volt. Nattán Júlia emlékezését követően Rosta Márton egy embermentővel kapcsolatos, a családi hagyományban élő történetet osztott meg a hallgatósággal.
A késő délutáni Emlékezet és társadalom szekcióban három előadás hangzott el. Szász Anna Lujza szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény munkatársa a Szolnoki Művésztelepen megtekinthető roma művészeti alkotásokat mutatta be, kiemelve jelentőségüket a 20. század első felének művészetében. Bíró Ákos, a MAOIH Orthodox Levéltár igazgatója előadásában az első világháborús zsidó katonahősök küzdelméről számolt be, akiknek harcolniuk kellett az őket veteránként megillető jogokért a két világháború között. Végül Szabó Miklós (egyetemi docens, ELTE TáTK) a népirtás fogalmi keretében elemezte a holokausztot, annak előzményeit és utóhatásait. A szekciót Kromják Laura (egyetemi adjunktus, ELTE TáTK) moderálta.
A második nap az Emlékezetpolitika szekcióval indult, s elsőként a Romano Instituto munkatársai tartották meg előadásukat. Daróczi Ágnes előadásában a Pharrajimos feltárását nehezítő kulturális akadályokat ismertette. Bársony János a Pharrajimos magyarországi utóéletéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Pharrajimos – amire a a Kali Trash [fekete félelem] és Samudaripen [mindenki meggyilkolása] kifejezésekkel is szokás utalni – megszűnt, az üldöztetés azonban nem. Zombory Máté (habilitált egyetemi docens, ELTE TáTK) az emlékezetpolitika kudarcairól számolt be a liberális internacionalizmus és a posztkolonializmus tükrében. Majtényi György, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa a roma holokauszt emlékezetét mutatta be a transznacionális térben, amely – ellentétben a zsidó holokauszttal és nemzetépítéssel – egy állam nélküli nép nemzetépítése kísérletének tekinthető. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese a Magyar Nemzeti Levéltár szerepét mutatta be a holokauszt forrásainak feltárásában, különös tekintettel a Digitális Roma Levéltár létrejöttére.
Délután a Kutatásmódszertan és episztemológia szekcióban Kovács András (professzor emeritus, CEU) a kortárs holokauszt-tagadással és antiszemitizmussal kapcsolatos statisztikai adatokat ismertette európai összehasonlításban. Elmondása szerint a „hagyományos” antiszemitizmus helyét átvette a „versengő áldozatiság”, vagyis az egyes csoportok kollektív identitásvédelme. Ezután Barna Ildikó, az ELTE TáTK habilitált egyetemi docense a holokauszt-kutatásban alkalmazott innovatív digitális módszerek lehetőségeivel és kihívásaival foglalkozó, folyamatban lévő projektet mutatta be. Beszámolt továbbá arról, hogy miként képes a természetesnyelv-feldolgozás már ismert vagy új történeti szövegek, oral history interjúk elemzésére. Lönhárt Tamás (egyetemi docens, Babeș-Bolyai Tudományegyetem) a magyarországitól eltérő, multietnikus kolozsvári identitásnarratívákról beszélt a romániai holokauszt-emlékezetpolitikára is kitekintő előadásában. Elmondta, hogy a román állam a 2000-es évekig tagadta saját felelősségét, és a holokausztot csak a magyar hatóságok észak-erdélyi tevékenységével hozta összefüggésbe. Vajda Júlia (tudományos főmunkatárs, ELTE TáTK) egy olyan projektet mutatott be, amely az üldözők és üldözöttek gyermekeinek zárt, terápiás csoportokban való találkozásával próbálta gyógyítani a holokauszt egész társadalmat érintő traumáit. A szekciót Papp Richárd (habilitált egyetemi docens, ELTE TáTK) moderálta.
A késő délutáni Helyi emlékezet szekció első előadója, Bogdán Péter (oktatáskutató, roma polgárjogi aktivista) a Magyarország közterein található roma holokauszt-emlékművekről tervezett beszélni, azonban betegség miatt nem tudott részt venni a konferencián. Papp Richárd a holokauszt magyarországi helyi emlékezetét fókuszcsoportos és mélyinterjúkkal feltáró kutatásáról beszélt. A projekt megvalósítása során azt találták, hogy „reflektálatlan antiszemitizmus” jellemzi a részvevőket, akik ugyan nem tartják magukat antiszemitának, de az üldöztetés okait firtató kérdésre számos antiszemita választ adnak. Csepeli György (professor emeritus, ELTE TáTK), aki szintén részt vesz a kutatásban, hozzátette, hogy bár a holokauszt az egész társadalmat traumatizálta, de mintha lenne egy fekete lyuk az emlékezetben, ami mindent elnyel. A beszélgetést Dörgő Benedek (PhD hallgató, ELTE TáTK) moderálta.
A harmadik nap késő délutánján két filmvetítésre és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetésekre került sor. A helyszín a Cirko-Gejzír Filmszínház volt. Az első film a Soáról szólt: A pokolból jöttek. Helyi emlékezet és felejtés (2023, 75 perc, készítette: Csepeli György, Papp Richárd, Sükösd Anikó, Kiss Richárd, Surányi András). A vetítés után Sükösd Anikó (PhD hallgató, ELTE TáTK) beszélgetett Csepeli Györggyel és Papp Richárddal. A második, Védtelen áldozatok (2015, 34 perc) c. film a Pharrajimosról szólt, a vetítést követően Majtényi Balázs (egyetemi tanár, ELTE TáTK) beszélgetett a film rendezőivel, Daróczi Ágnessel és Bársony Jánossal.
Az ismertető zárásaként engedtessék meg nekem néhány személyes gondolat. Elsősorban is azon kortársaimhoz kívánok szólni, akik békés időben születtek, és olyan szerencsések, hogy mindezidáig békében is élhettek. Úgy tűnhet, hogy a holokauszt a történelem homályába vész és a 20. század szörnyűségei közé soroljuk. Ne legyenek azonban illúzióink, ne gondoljuk, hogy ma hasonló társadalmi agresszió nem történhet meg. A holokauszt üzenete világos: az emberi gonoszság talaján, a modern állam technikai vívmányainak segítségével, a társadalom jelentős részének segítségével vagy helyeslésével/hallgatásával, etnikai vagy szociális alapon társadalmi csoportok teljes kiirtásának a kísérlete lehetséges. Ez nem egy elszigetelt eset a történelemben. Hétköznapi emberek kivitelezték az ördögi tervet. E téma ezért szembenézést igényel, nem csak a múlttal és más bűneivel, hanem saját magunkkal is, hogy társadalmi krízisek során is olyan jó, morális és hősies döntéseket tudjunk hozni, amelyek az alapvető emberi méltóságot tiszteletben tartják
A konferencián készült fotók ITT érhetőek el.
A beszámolót Dörgő Benedek doktori hallgató, a konferencia egyik főszervezője írta.