Szakmai gyakorlat – Partnereket keresünk!

2020.01.06.
Szakmai gyakorlat – Partnereket keresünk!
Az ELTE Társadalomtudományi Kara gyakorlati helyeket keres a szociológia alapképzésben résztvevő hallgatói számára!

Az ELTE Társadalomtudományi Karának szociológia alapképzésében 2018-ban indítottuk el a Szervezet, vezetés, innováció elnevezésű specializációt. A specializáció elsődleges célja, hogy felkészítse a hallgatókat szervezeti folyamatok áttekintésére és értelmezésére. A hallgatók betekintést nyerhetnek a szervezetszociológia alapvető eredményeibe, a szervezeti erőforrások és hálózatok kérdéseibe, a szervezeti kommunikáció és szervezetfejlesztés, valamint a társadalmi innováció témáiba. A specializáción különös hangsúlyt fektetünk a vezetés és hatalom kérdéseire. A szervezeteket nem csupán racionális, gazdasági-munkaerőpiaci vagy folyamat-szervezési aspektusokból vizsgáljuk, hanem azokra a politikai és mindennapi hatalomgyakorlás alapvető formálóiként tekintünk. 

A gyakorlatot a hallgatóknak a 3. és 6. félév között kell elvégezni. 

A gyakorlat időtartama: 160 óra. 

Mit várunk a gyakorlati helyektől?

  • Biztosítson a hallgatóknak betekintést a szervezet működésébe.
  • Biztosítson olyan munkát, amely kapcsolódik a specializáció témájához (pl. HR, szervezeti kommunikáció, szervezetfejlesztés, menedzsment folyamatok, stb. területein) és amelyek elvégzésén keresztül fejlődhetnek.
  • A feladatok tisztázását a gyakorlat elején. 
  • A feladatok és munkavégzés értékelését a gyakorlat végén. 


Kérjük, hogy amennyiben az Ön szervezete szívesen fogand gyakornokokat, a szervezet alapvető adatai és a gyakornok feladatai megjelölésével jelezze azt Gerő Mártonnál a marton.gero@tatk.elte.hu címen. 
 

Felhívás PDF formátumban