Szalai Júlia (1948–2022)

Szalai Júlia Budapesten született 1948-ban. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, tanulmányait a közgazdasági egyetemen folytatta. 1971-ben szerzett diplomát.
Egyetemista korában érdeklődése elsősorban a szociológia felé fordult, mikor kérdezőbiztosként kezdett dolgozni Ferge Zsuzsa empirikus kutatásaiban.
„Munkássága rendkívül gazdag és szerteágazó: a szegénység tanulmányozása mellett a társadalmi struktúra, a jóléti államok és intézmények, a munkaerőpiac, az oktatás és az etnicitás, a hazai polgárosodás társadalomtörténete, a társadalmi redisztribúció viszonyai váltak fő kutatási területeivé.
1973-tól az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott. 2008-tól az intézet tudományos tanácsadója, majd professor emeritája volt. Tanított többek között az ELTE-n, a CEU-n a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és a glasgow-i Strathclyde Egyetemen is. 1986-ban lett a szociológiai tudomány kandidátusa, 2008-ban az MTA doktora.” – írja megemlékezésében a Szociológia Intézet.
Szalai Júlia munkássága több ponton kapcsolódik az ELTE Társadalomtudományi Karához. A Társadalomtudományi Terület Doktori Tanácsának tagjaként és oktatóként is komoly szerepet vállalt a Szociológia Doktori Iskola működésében. Szakmai tanácsaival, korreferátumaival számos az ELTE TáTK-n oktató kutató szakmai munkáját támogatta pályafutása során.
Az ELTE Társadalomtudományi Kar közössége részvéttel osztozik a gyászoló család és barátok fájdalmában.