TáTK-s kutatási beszámolók az ELTE ÚNKP konferenciáján
Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. Az ELTE a 2023/2024-es ÚNKP ösztöndíjprogram lezárásaként nyilvános online konferenciát rendezett, amelyen az ELTE 401 ösztöndíjasa mutatta be vállalt kutatási feladatának megvalósítását, kutatási eredményeit. A különböző szekciókban az előre felvett videók közös megtekintése után az előadók online válaszoltak az érdeklődők által feltett kérdésekre.
Az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatói és fiatal kutatói 2023-ban négy ösztöndíj-kategóriában 13 pályázattal szerepeltek sikeresen, ezeket mutatták be a konferencia Szociológia és gazdaságtudomány szekciójában.
Erdőhegyi Márta „Nehéz élethelyzetek és ezekre adott segítési lehetőségek” című előadásában interjús kutatásának eredményeit osztotta meg a mentális problémával élő hajléktalan emberek, és az ugyanilyen kihívásokkal küzdő, közösségi gondozásban segített emberek helyzetéről. Bár mindkét csoport tagjai nehezen boldogulnak a társadalom előítéletei miatt – amint erről be is számolnak a velük készült interjúkban –, a hajléktalan-ellátásban dolgozó szakemberek kiemelik, hogy a saját lakásban élőknek a legtöbb esetben még nem épültek le annyira a szociális kapcsolataik, így több esélyük van megoldani a nehézségeiket, mint azoknak, akik a család támogatása nélkül, a szigorú szabályok betartását és idegenekhez való alkalmazkodást elváró átmeneti szállásokon, folyamatos létbizonytalanságban élnek. A kutató a XVII. kerületi segítő szervezetek szolgáltatásait, valamint az ezek közötti együttműködési lehetőségeket is feltérképezte.
Rakovics Zsófia „Nagy nyelvmodellek mint virtuális válaszadók – A társadalomtudományi alkalmazások lehetőségeinek és korlátainak vizsgálata” című előadásában kiemelte, hogy bár a társadalomkutatók természetesen nem akarják az igazi emberek válaszait lecserélni a mesterséges intelligencia által előállítottakra, a nagy nyelvmodellek által generált adatok mégis nagy segítséget nyújthatnak, például a kutatások előkészítésében. Kutatási eredményei szerint a nagy nyelvmodellek – megfelelően kikísérletezett technikai beállításokkal – képesek a várt társadalmi mintázatok előhívására (például annak megtippelésére, hogy egy országban az emberek hány %-át érdekli nagyon / kevésbé / egyáltalán nem a politika), azonban teljesítményüket nagyban befolyásolja, hogy kapnak-e a kutatóktól példákat, hány darabot és mennyire relevánsakat. További kihívást jelent a mesterséges intelligencia használatánál az online térből hiányzó társadalmi csoportok reprezentálása.
Bozó Benedek „Navigating Ethnic Identity: Exploring Childhood Adversities in a Hungarian Small Group Home” című előadásában 4 hónapig tartó terepkutatásáról osztott meg eredményeket. A kiválasztott (nagyvárosi) lakóotthonban élő gyerekek életének megfigyelése és a gondozó személyzettel készített interjúk rávilágítanak, hogy az állami gondozott gyerekek számára a roma identitás (mely a lakóotthonban nem változtathatatlan adottság, hanem alku tárgya) lehetőség az érzelmi traumákkal való megküzdésre, barátságok kialakítására és önmaguk pozicionálására a társaik között. A kutatás továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek gondozói maguk is a rendszer működésének áldozatai („elnyomott elnyomók”), hiszen képzettségüknél fogva nem képesek pótolni a rendszerből hiányzó pszichológus szakembereket, így nem meglepő, hogy a gyerekek fájdalmát sok esetben inkább alulértékelik, illetve a rendet – többek között – az intézményben megszokott szimbolikus erőszak segítségével próbálják fenntartani.
Szabó Sára „Koragyermekkori intézményekben dolgozó szakemberek „jó anya” képe egy Nógrád megyei kistelepülésen” című előadásában egy nógrádi zsáktelepülésen, résztvevő megfigyeléssel és interjúzással zajlott kutatását mutatta be. Eredményei szerint a vizsgált fejlesztőház és a védőnői hálózat munkatársai a velük kapcsolatba kerülő anyáknak elsősorban azt közvetítik, hogy nagyon fontos lenne számukra a gyerekek fejlődésével kapcsolatos tudás megszerzése, a tudatos gyerekvállalás és gyereknevelés (az ösztönös anyai reakciókat kiegészítve) és a felnőtt-státusz elvállalását feltételező szülői felelősségvállalás, mely korai gyerekvállalás esetében inkább a nagymamákra jellemző. A „jó anya” a szakemberek kommunikációjában olyasvalaki, aki mindenképpen igyekszik visszatérni a munkába (workfare narratívák), és nem a gondoskodási feladatokért járó „érdemtelen” juttatásokra támaszkodik.
Böröndy Júlia „Kortárs magyar építésznők szakmagyakorlásról és lehetséges szakmai életutakról alkotott képe” című előadásában rámutatott, hogy hiába magasabb már a BME Építészmérnöki Karán a női hallgatók aránya, mint a férfiaké, a pályán lévők közül a nők továbbra is kevésbé láthatóak, a szakmai és tudományos szervezetek vezetői és az építészeti-díjak átvevői nagyrészt még mindig férfiak. Budapesten élő építésznőkkel készített fókuszcsoportos kutatásából kiderül, hogy tapasztalatuk szerint az építészeti munka prekarizálódása, vagyis a szakmát gyakorlók megélhetésének egyre bizonytalanabbá válása erőteljesebben sújtja a nőket (például előítéletes megrendelők, a munkahelyen negatív visszajelzések határozott érdekérvényítés esetén), és különösen hátrányos helyzetbe hozza az anyákat (például alacsony GYED, kompenzálatlan túlórák igénye a munkaadók részéről).
Tóth Tímea Emese „A magyar lakosság környezetvédelmi attitűd-változásainak elméleti és módszertani dilemmái” című előadásában arról számolt be, hogy az 1993-as és a 2000-es ISSP adatfelvételek eredményeit elemezte abból a szempontból, hogy a köztük lévő különbségeket mennyire okozhatják nem mintavételből fakadó hibák. A kutatás során fény derült rá, hogy a környezetvédelmi attitűdöket mérő kérdések magyarra fordítása nem volt pontos, a különböző kérdések előfeltevései (pl. a tudomány szerepéről a környezetvédelemben) olykor ellentmondtak egymásnak, és a kérdések között voltak ún. duplacsövűek is, melyek arra kényszerítették a válaszadókat, hogy több, külön is értelmezhető kérdésre egyben adjanak választ (pl. mennyire ért egyet azzal, hogy „Túl sokat foglalkozunk a természet jövőjével, és nem eleget olyan mai problémákkal, mint az árak és a munkanélküliség”). Így, bár a két adatfelvétel számos kérdése esetében szignifikáns eltérés mutatható ki az eredményekben, a számokból nem állapítható meg egyértelműen a válaszadók környezetvédelmi attitűdjében bekövetkezett változás.
Szalay Áron „Reclaiming the Private Sphere: A Trend for Healthy WorkLife Balance” című előadásában azoknak a munkavállalóknak a gondolkodásmódját világította meg, akik a „quiet quitting”, vagyis a csendes felmondás stratégiáját választották a munkahelyükön, vagyis csak annyi munkát végeznek, amennyivel éppenhogy teljesítik a szerződésükben foglalt elvárások minimumát. Az általa (privát szektorban, irodai munkát végző beosztottakkal) készített 12 félig strukturált interjúból kiderül, hogy a „csendes felmondók” nem valamiféle sérelemért szeretnének így bosszút állni, hanem sokszor olyan céljaik vannak, mint teljesen elhatárolni a szabadidejüket a munkaidejüktől, vagy éppen a kollegiális viszonyokat a magánéletiektől. Ettől függetlenül arra is van példa, amikor a munkavállalók leginkább azért törekszenek minimális erőfeszítésre, mert a munkahelyi pozíciójukat nem tartják elég komolynak („bullshit job”), és csak átmeneti pénzkereseti lehetőségként tekintenek rá.
Pauló Edit „Egy ilyen öregasszony vicces dolgai” – Idősek a TikTokon” című előadásában a 60 év fölötti magyar TikTokkerek online tartalmainak jellegzetességeiről beszélt. Gradwohl Reginával közös kutatásuk keretében 22 felhasználó 52 videóját vizsgálták vizuális és verbális szempontból, különös tekintettel az idősödés kontextusában megjelenő témákra, amelyek a magyar tartalomgyártók esetében a korra való reflektálás, az ezzel kapcsolatos negatív tapasztalatok, az idősekre vonatkozó sztereotípiák illetve az idős korral operáló viccek voltak. Nemzetközi összehasonlításban azonban a magyar TikTokkerek kevésbé specializált, nem csupán az idősödésről szóló csatornákat működtetnek, imázsukat tekintve sem határolják be magukat például a nagyszülői szerepkörbe. Ageizmus ellen fellépő videók – a külföldi tapasztalattal szemben – a vizsgált magyar tartalmak között nem jelentek meg.
László Tamás „A rugalmasság elbeszélései” című előadásában azoknak az eddig elkészült életút/életszakasz-interjúknak (17 db.) a tanulságait mutatta be, melyekkel a koronavírus-járvány élettörténetekbe illeszkedését kutatja. A kutatót elsősorban az érdekelte, hogy megjelenik-e a vizsgált magyar elbeszélésekben a reziliencia, vagyis az egyének nehézségek idején működésbe lépő rugalmas ellenállóképessége. A kutató az interjúk elemzése során több érdekes járvány-értelmezést is azonosított a személyes történetekben, például a járványhelyzetet mint lehetséges generációképző élményt, mint az élettörténetből „kiesett” eseménytelen időszakot, mint a ressentiment habitus kifejeződését (összeesküvés-elméletek), vagy éppen mint a nehéz életeseményekkel való megküzdést segítő(!) körülményrendszert (tehát egyfajta fordított rezilienciát),
Buda Jakab „A hatalom nyelve – 20 év parlamenti beszédeinek gépi tanulás alapú kvantitatív tartalomelemzése” című előadásában azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy növekedett-e a politikai polarizáció (ideológiai távolság) 1998 és 2017 között, azt alapul véve, hogy egy számítógépes modell (gépi tanulás után) könnyebben sorolja-e be a későbbi kormányzati ciklusokban keletkezett beszédeket a Fideszhez vagy az MSZP-hez, mint a korábbiakat. A polarizációs tendencia egyértelmű volt, amikor mind az 5 vizsgált kormányzati ciklus beszédein tanult egy-egy modell, majd ezután a kutató „saját” kormányciklusán tesztelte is mindegyiket. (A későbbre vonatkozók teljesítettek jobban.) Azonban a teljes időszak (1998-2017) beszédein tanult és arra is illesztett modell nemcsak a két utolsó (2010-2014, 2014-2017), hanem az első vizsgált kormányzati ciklusnál (1998-2002) is jobban tippelte a beszédek párthovatartozását, mint a két következőnél (2002-2006, 2006-2010). A kutatás izgalmas eredménye ugyanis, hogy azok a modellek, amelyek jobboldali (vagy többségében jobboldali) kormányzati ciklusok beszédein tanulják a besorolást, rosszabbul tippelnek a beszédek párthovatartozására a baloldali kormányok időszakában, és ugyanez fordítva is igaz. Vagyis az AI modellek nemcsak azt érzékelik, hogy a baloldali és a jobboldali képviselők kommunikációja ideológiai értelemben különbözik egymástól, hanem azt is, hogy a képviselők beszédeinek jellegzetességeit aktuális hatalmi pozíciójuk is erősen befolyásolja.
Solymoskövi Luca „Az egyházak jelenléte és felekezeti megoszlása Bajorországban a szakosított szociális ellátásokban” című előadásában adatfeltáró kutatásának eredményeit ismertette a bajorországi szociális szakellátásokról. (A kutatás párja a magyar szociális szakellátásokról már korábban elkészült.) Bajorországban az ún. szociális gazdaságnak nagy jelentősége van: rengeteget költenek ilyen kiadásokra (2021-ben 5,6 milliárd eurót), és az ágazatban foglalkoztatottak a bajor munkaerő 6,5%-át teszik ki. Emögött az az álláspont húzódik meg, hogy az ilyen irányú költés szövetségi szinten segíti a gazdasági növekedést, vagyis megéri például a fogyatékossággal élő személyek ellátására pénzt fordítani. A szociális gazdaság legnagyobb szolgáltatói az ún. független jóléti egyesületek, mint a Katolikus Caritas, az Evangélikus Diakónia és a Vöröskereszt, de a finanszírozás 78%-a estükben is állami forrásokból történik. A növekvő szociális ellátási igények és a szakképzett munkaerő hiánya Bajorországban (is) egyre nagyobb kihívást jelentenek.
Katona Eszter „A Kárpát-medence mint Magyarország öndefiníciójához kapcsolódó kifejezés használatának vizsgálata a magyar parlamenti felszólalásokban a természetesnyelv-feldolgozás eszközeivel” című előadásában azt mutatta be, hogyan változott a Kárpát-medence kifejezés használata 3 politikai blokk (Fidesz, jobboldali–nacionalista, baloldali–liberális) képviselőinek beszédeiben 1998 és 2020 között. Eredményei szerint a Fidesz és a jobboldali–nacionalista pártok beszédeiben megháromszorozódott a kifejezés gyakorisága a 2. időszakban (2010 után), és egyre nagyobb politikai polarizációt jelez, hogy a gépi tanulás egyik típusával, a felügyelt tanulás módszerével a beszédek a későbbi időszakban már kevesebb tévesztéssel sorolhatók a Fideszhez illetve a baloldali–liberális blokkhoz. A látens témák feltárására használt strukturális topikmodell azonban egy másik tendenciára is rámutat: az „Emlékezetpolitika” topik elemzéséből például kiderül, hogy míg 1998 és 2010 között a Kárpát-medence kifejezés főleg a szomszédos országokkal és az EU-val kapcsolatban hangzott el a parlamentben, addig 2010 után már inkább a „magyar”, „Magyarország”, „nemzet” kifejezésekkel együtt jelent meg – és ez, vagyis a saját nemzetre való erőteljesebb fókuszálás mindhárom politikai blokkra igaz.
Takács Flóra „A rendőrség mint társadalmi intézmény válaszai a késő modern kor kihívásaira – A rendészeti szaksajtó társadalmi és nyilvánosságbeli szerepe” című előadásában felvázolta, hogy a bűnügyi-rendészeti sajtó hogyan működött, milyen szerepeket vállalt és milyen volt a kapcsolata a rendőrséggel 1990-től, majd 2000-től, aztán 2010-től. Két hullámban (2022 és 2024) készített félig strukturált interjúiból – melyeket újságírókkal, kommunikációs területen dolgozó rendőrökkel és rendőrségi kommunikációval foglalkozó szakértőkkel készített – levonható a következtetés, hogy a rendőrség 2010 után teljesen „bezárt”, és jelenleg is erősen kontrollálja az újságírók információkhoz jutását, nagyon figyelve saját imázsának alakítására. A bűnügyi sajtó szerepe mára leértékelődött: a domináns cél a szórakoztatói szerep lett, kevesen vállalkoznak oknyomozásra, véleményformálásra, a rendőrség munkájának kritizálására. A piaci és politikai hatások uralta sajtó a kutató eredményei szerint nem alkalmas arra, hogy közéleti vitafórumként funkcionáljon.
A szekció előadásai erről az oldalról érhetők el.