Young Leaders’ Forum - konferencia fiatal kutatóknak

A think.BDPST – Connect to the Future konferencia részeként márciusban megrendezésre kerülő Young Leaders' Forum várja fiatal szakembereknek és a jövő vezetőinek jelentkezését. Jelentkezési határidő: 2017. január 20.

Az Antall József Tudásközpont a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben 2017. március 29-31 között második alkalommal rendezi meg a think.BDPST – Connect to the Future elnevezésű stratégiai konferenciáját. A konferencia a társadalmi innovációra fókuszál, ezen belül is a digitalizációnak és az új technikák alkalmazásának hatásaira az oktatás és foglalkoztatás területén, valamint mindennek szerepére a gyógyításban.

A think.BDPST a témához kapcsolódó kiállítással és egyéb kísérő rendezvényekkel egészül ki, ezek egyike a Young Leaders' Forum.

Erre a programra olyan, az innováció, valamint társadalom- és egészségtudományok iránt érdeklődő fiatal szakembereket várnak (24-38 éves kor között), akik társadalom-, politika- és egészségtudományokkal kapcsolatos think-tankek, vagy startup vállalkozások résztvevői, továbbá a jövő potenciális vezetői körét alkotják. A jelentkezők a háromnapos esemény során előadások és worshopok keretein belül tapasztalat- és ötletcserét folytathatnak a konferencia főbb témaköreiről, emellett pedig lehetőséget kapnak, hogy a konferencia egyes paneljein is részt vegyenek. Hogy a résztvevők közti jövőbeli együttműködést megalapozza, a Young Leaders’ Forum folytatásaként egy nemzetközi alumni hálózat is létrehozásra kerül.

Download YLF Call for Application (PDF)
Download YLF Programme (PDF)

 

2016.12.12.