Csepeli György

 

Érdemes, kiszolgált katona. Régi, használatra alkalmatlan eke. Megszolgált zsold. Ezek mind az emeritus magyar jelentései. Csakúgy, mint a “kiérdemesült” kifejezés, melyet inkább olyan militáris jellegű intézmények tagjaira szokás alkalmazni mint a hadsereg vagy a klérus.  

 

Csepeli György egy rendi intézményből érdemesül ki: az 1635-ben megalapított nagyszombati egyetem XX. századi intézményében oktat 1972 óta, egészen mostanáig – és még tovább. 

 

Csepeli György negyvennégy évnyi egyhelyben töltött idejét a folyamatos mozgás jellemzi, s ez nemcsak a hazai egyetemeken és még csak nem is csak az amerikai egyetemeken végzett vendégoktatói munkában merül ki: intellektuális szabadsága, magasröptű szelleme a tér és az idő biztosította kereteken túlra viszi.

 

Moszkva és Amerika: Csepeli György ebbe a földrajzi és szellemi tengelybe helyezi magát a húszas éveiben – és lényegében azóta is ebben mozog. Dosztojevszkijből szakdolgozik és Aronsonnál lesz szociálpszichológussá: az orosz néplélek és az amerikai szabadságelv koordinátarendszerében vizsgálja az ember fenoménját és a közösségek lényegiségét. Elsődlegesen persze a magyar ember érdekli. A nemzeti tudattartamakat rendezi sorba akkoriban, amikor a maga nemzet nem több Magyarországon, mint egy megfakult emlékkép. Amikor a módszertanilag szigorúan szabályozott szociológiai kutatásokban vesz részt, Csepeli Györgyöt akkor is társadalomlélektani hungarikumok iránti érdeklődés vezeti. A hazai szociológiatudomány nemcsak elfogadja a határterületi jellegzetességekkel bíró tudományos attitűdjeit, hanem kétszer is társasága elnökének választja. 

 

Csepeli György az ezred fordulásával maga is új irányba fordul.  A politikában eltöltött nyolc év ugyan hosszúnak tűnhet, de ezalatt is tanít, kutat, tudóskodik – s valószínűleg sosem fogja elárulni, hogy a politikai mezőt titokban pszichológiai kísérleti laboratóriumként használta, hogy tovább tökéletesíthesse az emberi lélekről szóló analízisét.

 

A társadalom- és bölcsészettudományi jellegű diplomával rendelkezők lassan féltucatnyi generációja ismeri Csepeli Györgyöt – ami nem meglepő, hiszen tankönyvei a kötelező irodalmak között szerepelnek. Ami meglepő viszont, hogy maga Csepeli György is ismer mindenkit, fel tudja idézni az arcokat, a neveket. Nem lehet vele operába, büntetésvégrehajtási intézménybe vagy szabadstrandra menni a nélkül, hogy ne üdvözölné valaki. 

 

Csepeli György szellemének frissességéről alkotott meggyőződést igazolja vissza, ahogy a digitális újvilágot fogadja, elfogadja, maga is alakítja. Szenvedélyesen használja a digitális ember önmegmutatásának eszközeit. Játszik, provokál, informál, ismeretet terjeszt. 

 

Professor emeritus lelkész.