Sik Endre

2023.03.26.
Sik Endre
Sik Endre a Magyar szociológia nagy formátumú és színes személyisége, akinek munkássága meghatározó szerepet játszik a hazai network-kutatások elterjedésében, a társadalmi tőke szerepének szociológiai feltárásában, illetve a migrációkutatás sikerében.

Egyetemi végzettségét a közgazdaságtanban szerezte, második diplomája szociológus, akadémiai nagydoktori értekezését a társadalmi tőke szerepének bemutatásának szentelte. Jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusa. Korábban dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban, a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, az MTA Kisebbségkutató Intézetében, az MTA Társadalomtudományi Intézetében, illetve az MTA Szociológiai Intézetében. Alapítója és vezetője volt a Menedék, Migránsokat Segítő Alapítványnak, és hosszú évek óta a TÁRKI tudományos tanácsadója.

A sok munkahely is jelzi, hogy Sik Endre a kihívások embere. Tudományos karrierje mindig az új és meglepő kérdések megválaszolására irányult. Ez motiválta akkor is, amikor a gazdaság rejtett összefüggéseinek a megismerését tűzte ki célul, vagy amikor a kapcsolati tőke társadalmi összefüggéseit kutatta, illetve az elmúlt két évtizedben is, amikor az egyre globálisabbá váló migrációs folyamatok leírása és az idegenellenesség mérése került érdeklődésének középpontjába. De kutatta a társadalmi innovációt, a családi jövedelmeket, az alkoholfogyasztást és a devianciát, a KGST piacokat, és a lokális gazdasági kapcsolatokat, a munkaerőpiaci viszonyokat és a területi egyenlőtlenségeket, a diszkriminációnak a kérdését és tudományos tettenérésének nehézségeit, a korrupciót és az előítéleteket. Munkásságának elmúlt két évtizede mégis a migrációs folyamatok feltárásának, a menekültügy problémájának, és a migránsok társadalmi integrációjának a kérdése körül csúcsosodott ki. Sik Endre kollégáit megelőzve ismerte fel, hogy a migráció a jövő egyik legnagyobb kihívása lesz a modern társadalmak számára, és egyben az új társadalmi konfliktusok egyik legfontosabb forrása. Szinte megszámlálhatatlan kutatásban vett részt ezen a területen, és elemzései nagyban hozzájárultak a probléma szélesebb megismeréséhez és megismertetéséhez. Elemzései és publikációi mindig meglepőek, frissek és szellemesek, miközben magas és igényes szakmai színvonal, alaposság és a részletekre való odafigyelés jellemzi azokat.

Sik Endre a tudományban is szereti a járatlan utakat, a meglepetéseket. Igazi felfedező alkat, ami talán nem újdonság a természettudomány berkeiben, de annál inkább a társadalomtudományban, a szociológiában és a közgazdaságtudományban. Tudományos szemlélete interdiszciplináris, soha nem elégíti ki egy szakterület éppen divatos paradigmája, de szereti átlépni a határokat, és elegyíteni a különféle gondolkodásmódok összepasszoló elemeit.

Sik Endre nem csupán a témaválasztásaiban kereste mindig a meglepő és érdekes problémákat, de különös érzéke volt az új módszertani megoldások és kutatási technikák alkalmazása iránt. Innovatív szerepe jelentős hatást gyakorolt a magyar szociológiára, különösen a nehezen megközelíthető csoportok és élethelyzetek megismerése terén.

Munkásságát több mint száz magyar és idegennyelvű publikáció fémjelzi. A hálózatkutatásban és a migrációkutatásban, illetve a rejtett gazdaság elemzése tekintetében napjainkban eredményeit nemzetközi szinten jegyzik, és írásaira ma a hazai és külföldi kutatók széles köre hivatkozik.

Szakértelme megkerülhetetlen a politika szintjén is. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió és Magyarország számos szakbizottságában kérték fel tanácsadónak, szakterületén rendszeresen nyer fontos nemzetközi pályázatokat, jelentős nemzetközi összehasonlító kutatásokban vesz részt, szakmai véleményét a legkülönfélébb pályázatok elbírálásakor kikérik itthon és külföldön egyaránt.

Sik Endre az ELTE Társadalomtudományi Karának egyik legsikeresebb oktatója. Órái mindig nagyon népszerűek, mint tanár, vitathatatlan sikereknek örvend a hallgatók körében. A követelményekben mindig szigorú, a teljesítmény terén maximalista, de érzékeny a tehetségekre és az új gondolatokra. Minden évben számos szakdolgozónak és PhD diáknak a konzulense, keze alatt generációk nőttek fel és lettek felkészült szakértői a társadalmi tőke kutatásának, a rejtett gazdaság összefüggéseinek feltárásának, vagy éppen a migrációs folyamatok szociológiai és közgazdasági összefüggéseinek. Tanított Európában és Amerikában, szerkesztőbizottsági tag több elismert külföldi folyóiratnak, számos ösztöndíjat nyert el a világ különböző tájain. 2003-ban Ipolyi Arnold díjjal, 2004-ben Polányi Károly díjjal jutalmazták tudományos teljesítményét.