Képzések

Képzések

Idő van! – Az ELTE Társadalomtudományi Kar diákversenye

2018.11.20.
Idő van! – Az ELTE Társadalomtudományi Kar diákversenye

Az ELTE TáTK pályázatot hirdet két kategóriában, az idő társadalomtudományi megközelítéséhez kapcsolódóan: 

  • középiskolás diákoknak
  • alapszakos hallgatóknak (vagy osztatlan képzésben résztvevő, legfeljebb harmadéves hallgatóknak)
A pályázatban indulhatnak (kategóriától függetlenül) egyének és 2 fős csapatok is.
 
 
A verseny részben az EFOP 3.6.3. "Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” pályázat keretében valósul meg.
 

A téma: Idő van!

Hétköznapi idő  Időfelhasználás a hétköznapokban: Tanulás, munka, pihenés, szabadidő, házimunka. Szükségszerű, hogy állandó küzdelemben álljunk a percekkel és az órákkal? Mennyi igazából a 8 óra munka, a 8 óra pihenés és a 8 óra szórakozás?  Hogyan befolyásolja mindezt a technológia, az internet térnyerése? Miként alakul kapcsolatainkban a munkamegosztás, ki van inkább idő szűkében? Milyen a mindennapi élet más országokban, kultúrákban?
 
Változó idő – Az idő kérdése az emberi életúton belül: Az idő múlásával önkéntelenül is formálódunk. A különböző életszakaszokban más-más szerepnek kell megfelelnünk, változik, hogy milyen problémákkal szembesülünk. Mindennek eljön a maga ideje, vagy mi döntünk az életút állomásain? El lehet késni bármivel is az életünkben?
 Hogyan tekintünk életünk fordulópontjaira? Társadalomtudósként vizsgálhatjuk az egyének és csoportok életében bekövetkező jelentős előrelépéseket és veszteségeket, és azt is, hogyan segíti vagy gátolja ezeket a társadalom, a politika, az intézmények.
 
Időmilliomosok? – Különböző társadalmi csoportok eltérő időfelhasználása: Kik az időmilliomosok? A nyugdíjasok? A gyermeküket otthon nevelő szülők? A munkanélküliek? A vállalkozók? A felső tízezerbe tartozók? A diákok? Milyen idő az értékesebb: amit munkával vagy amit pihenéssel töltünk? 
 
Történelmi idő – Történelem, emlékezet, transzgenerációs hatások: Nemcsak a saját életünk eseményei hatnak ránk, hanem a tágabb társadalmi-politikai környezet, valamint a múltbeli történések is. A szociálpszichológia és a társadalomtörténet egyaránt vizsgálja a családok generációkon átívelő sorsát, és azt is, hogyan emlékezik vissza a társadalom egy egész országot érintő történelmi eseményre. 
A téma lehet kitekintés a jelenre és a jövőre is, hiszen ma is el lehet mondani, hogy „történelmi időket élünk”. 
 

Információk a beadásról

Kik pályázhatnak?
  • középiskolások illetve bármely felsőoktatási intézmény alapszakos (vagy osztatlan képzésben résztvevő, legfeljebb harmadéves hallgatók) hallgatói 
  • egyének vagy 2 fős csapatok
Ajánlott megvalósítási formák (bármelyik választható, de egyik sem kötelező):
  • esszé
  • videoklip
  • fotó
  • kollázs
  • fotóregény
  • képregény
  • társasjáték
  • dalszöveg
  • Facebook profil
  • térkép
  • illetve bármi, amit el tudtok képzelni kreatív produktumként! 
Beadási határidő: 2019. január 10. 
A produktumokat (vagy a produktumok bemutatását) kérjük a kommunikacio@tatk.elte.hu email címre küldeni 
  • a kategória (középiskolás / alapszakos) megjelölésével 
  • a csoporttagok nevének, email címének és intézményének (középiskola, évfolyam / felsőoktatási intézmény, kar, szak) megjelölésével
Bírálati szempontok: gondolati tartalom (50%), kreativitás (30%), kivitelezés technikai színvonala (20%)
 
Nyeremények: 
 
A nyertes pályaművek bemutatása
A  nyertesek közönség előtt prezentálják pályázatukat az ELTE TáTK Nyílt Napján 2019. január 25-én. 
 

ESZA logó