Bakó Barna Bolyai-ösztöndíjas

Több mint 850 pályázó közül választották ki az idén azt a 170, már PhD-fokozattal rendelkező kutatót, akik elnyerték a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-ösztöndíját. Közöttük van a Budapesti Corvinus Egyetem és egyben az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék oktatója, Bakó Barna is.

Bakó Barna főbb kutatási területei a játékelmélet, az ösztönzéselmélet és a szabályozáselmélet.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj elnyerése és általában a kutatási támogatások több kötelezettséggel is együtt járnak. Nem csak tudományos teljesítményt kell felmutatni. Arra kérem önöket, hogy vegyék ki részüket a tudományos közéleti munkából, egymás eredményeinek értékeléséből is, hiszen így működik a tudomány, és e munka nélkül az Akadémia sem működhetne” – mondta Lovász László, az MTA elnöke, a 2016. július 6-i akadémiai rendezvényen.

2016-ban még Bolyai-ösztöndíjat kapott oktatóink közül Sik Domonkos (Elmélettörténet Tanszék) és Szikra Dorottya (Szociálpolitika Tanszék) is.

forrás: MTA

2016.07.18.