Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Ez lesz a SEK következő nagy dobása

A Savaria Egyetemi Központban létrejött a Gazdálkodástudományi Tanszék, amelynek célja, hogy a teljes gazdaságtudományi képzési portfólió elérhető legyen Szombathelyen. Ennek kapcsán stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá a SEK-en csütörtökön az ELTE és a szombathelyi szakgimnáziumok képviselői.

Dr. Németh István koordinációs rektorhelyettes az előzményekről szólva elmondta, a Savaria Egyetemi Központ a műszaki, a pedagógiai, a gazdaságtudományi, valamint a sport- és egészségtudományi képzési területeken a régió meghatározó felsőoktatási intézménye kíván lenni. Gazdaságtudományi képzések (gazdálkodási és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing szak) jelenleg is vannak az intézményben, de a SEK célja, hogy a teljes gazdaságtudományi képzési portfólió elérhető legyen Szombathelyen. Az ELTE Társadalomtudományi Kara új fejlesztési irányt lát a Savaria Egyetemi Központban, ezért az elmúlt egy évben intenzív munkát végzett annak érdekében, hogy megteremtse a szombathelyi gazdaságtudományi képzések erősítésének feltételeit.

Arról már dr. Juhász Gábor, az ELTE Társadalomtudományi Kar dékánja beszélt, hogy megtörtént a SEK Gazdálkodástudományi Tanszék létrehozása, amely a Közgazdaságtudományi Intézet részeként működik majd. A képzések sikeréhez az kell, hogy a SEK helyben találja meg a hallgatóit. A leendő új képzéseket illetően a dékán elmondta, hogy már elkészült a vállalkozásfejlesztés mesterszak indítási dokumentációja.

Rettegi Attila, a Szombathelyi Szolgáltatási és Szakképzési Centrum igazgatója kifejtette: az együttműködés világossá teszi, hogy a szakgimnáziumokból egyenes út vezet a felsőoktatásba. A megállapodás tartalmával kapcsolatban kiemelte, hogy a szakgimnáziumok bizonyos képzéseit elvégző diákok eredményeiket a karon történő továbbtanulás esetén kreditekre válthatják.

Futó István, a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója emlékeztetett, az Orlayban több évtizedes hagyománya van a gazdaságtudományi képzéseknek. Az intézmény régóta duális képzésekben gondolkodik, nyolcvan vállalattal van kapcsolata. Az iskola specialitása, hogy a szakmai tárgyak jelentős részét célnyelven tanítják, a kereskedelem és marketing esetén angolul, a turizmus-vendéglátás esetén pedig németül. Az igazgató az együttműködési megállapodást méltatva hangsúlyozta, hogy továbbtanulni szándékozó diákjaiknak a jövőben nem kell Veszprémbe, Sopronba, Pécsre vagy éppen Budapestre menniük.

Sági József igazgató szavai szerint ahogy a Savaria Egyetemi Központra, úgy a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumra is használják zászlóshajó kifejezést, és amelyik flotta ilyen erőkkel rendelkezik, az képes a diákokat Szombathelyen tartani.


szöveg: Kleinhappel Miklós 

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2018.02.09.