Kulcskérdések VI. - 'Háború és Háború' (konferenciafelhívás)

2016-ban, ahogyan 2011 óta minden évben, az ELTE Társadalomtudományi Kar ismét megrendezi a "Kulcskérdések a társadalomkutatásban" konferenciát, ezúttal a mottó: "Háború és Háború". A szekciókra a TáTK oktatói, mesterképzéseken és doktori képzéseken tanuló hallgatói tudnak előadónak jelentkezni a Coospace konferenciának létrehozott színterén keresztül 2016. március 7-ig. Meghosszabbítva: 2016. március 14-ig.

A rendezvény célja változatlanul a Társadalomtudományi Kar önreprezentációja; lehetőséget adni az oktatók és a mester- illetve doktori képzésben résztvevő hallgatók számára, hogy bemutassák aktuális kutatásaikat, és beinduljanak a Karon belüli dialógusok a társadalom fontos és aktuális "kulcskérdéseiről". Középpontban ismét az interdiszciplinaritás áll, azaz egy-egy téma több tudományág szemszögéből történő megközelítése.

KULCSKÉRDÉSEK VI. - HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ

Időpont: 2016. április 13-14.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Északi épület, Kari Tanácsterem (0.100C)


A korábbi évekkel ellentétben idén előre elhatároztuk, milyen szekciók lesznek, kik vezetik az egyes szekciókat, és az előadói jelentkezéseket az egyes szekciókba várjuk. Megújultunk a kommunikációban is: a felhívások közzététele és a jelentkezés a Coospace elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül történik. 

Az egyes szekciókra előadónak jelentkezni a TáTK oktatói, illetve mesterképzéseken és doktori programokon tanuló hallgatói tudnak, a konferenciának létrehozott Coospace színtéren (a "feladatoknál") egy maximum 1500 szavas absztrakt feltöltésével 2016. március 7-ig.  Meghosszabbítva: 2016. március 14-ig.

A szekciók:
  • Ostromállapot (szekcióvezető: Bakó Boglárka)
  • A másik… (szekcióvezető: Barna Ildikó)
  • Békekötések (szekcióvezető: Bíró Judit)
  • Frontvonal (szekcióvezető: Darvas Ágnes)
  • Ellenségképek és politikai és mozgósítás Közép-Kelet Európában (szekcióvezető: Gerő Márton)
  • Harc az idővel (szekcióvezető: Giczi Johanna)
  • Rendkívüli helyzet (szekcióvezető: Kovács Kriszta)
Bővebben a szekciókról a Coospace színtéren illetve a honlap Kulcskérdések oldalán lehet olvasni.

2016.02.24.