TáTK 20 Visszapillantó – Hegyesi Gáborral

Hogyan fejeznéd be a mondatot? Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult…

Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor Rudas Tamásnak, a Kar első dékánjának az ajánlata nyomán éppen azt dolgoztuk ki a kollégáimmal, hogy milyen módon, milyen keretben jöjjünk át a TáTK-ra az addigi anyaintézetünktől, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskoláról (mai BGGyK), ahol akkor a főiskolai diplomát adó szociális munkás képzés folyt. 

A helyzet attól volt sajátos, hogy az ELTE-n egyetemi szociális munkás képzés is létezett, mégpedig a Szociálpolitika és Szociális Munka Tanszéken, amely 2003-ban szintén az új Kar, a TáTK részévé vált. Az én egyéni életemben is igen érdekes volt ez a változás, mert eredetileg, 1987-ben erre a tanszékre hívott dolgozni Ferge Zsuzsa, és innen kerültem át később tanszékvezetőnek a Bárczi Általános Szociálismunkás-képző Tanszékére. A TáTK karrá alakulása után pedig vissza. A Lágymányosi Campusra való átjövetelünknek az lett a következménye, hogy a Karon belül először a mi tanszékünkön folyt a főiskolai, s a másikon az egyetemi képzés, majd néhány évvel később a két szociális munkás képzés egyesült, s így alakult ki mai formájában a Szociális Munka Tanszék (és vált külön a Szociálpolitika Tanszék).

Miben hasonlítotok egymáshoz a legjobban, te és ez a kar?

Nem tudom, hogy sikerült-e elérni, hogy én ezekre a tulajdonságokra hasonlítsak, de mindig nagyon szimpatizáltam a TáTK-n uralkodó nyitott, kíváncsi, kritikus és liberális szellemmel. Kifejezetten kedvelem a kar jelmondatát („Ha érteni akarod a világot…”), amivel kifejezzük, hogy mi fontos nekünk – és nekem is. Nagyon hasonlóan gondolok én is arra, hogy valamilyen módon a demokratikus értékek őrzőinek kell lennünk.

Be tudnál mutatni nekem egy TáTK-s szokást vagy hagyományt az elmúlt 20 évből, ami kedves neked?

Ha csak egyet kell megneveznem, akkor hadd említsem meg azt a nagyon szép hagyományt, hogy időről időre megmutatkozik képekben, kiállításokban az itt dolgozó kollégák szociális érzékenysége, a Kar teljes egyetértésével. Hadd utaljak Bass László több fotókiállítására, vagy Csanádi Gábor fényképeire, amelyek sokáig díszei voltak a folyosóinknak, és remélhetőleg újra meg fognak jelenni. De fontosak voltak Visnyei Emőke szociális munkás, művészetterapeuta Karunkra hozott tárlatai is, amelyek az ő hajléktalan szállásokon lakó klienseinek az alkotásain keresztül mutatták meg a művészet felszabadító és gyógyító erejét.

Nyilván vannak olyan kurzusok, amelyeket megtartani inkább munka, és vannak olyanok, amelyeket tömény élvezet. Mondanál olyan órákat a TáTK és a te közös történetedből, amelyeket nagyon-nagyon szerettél?

Több ilyen órám is volt. Amit először említek, ma már nem létezik, tartalma több másik tárgyban valósul meg, ami egy érthető fejlemény. Ez volt a Humánszolgáltatás óra, ami a szociális munkát egy szervezet keretében, vagyis mint humánszolgáltatást mutatott be és elemzett.  A kurzus végén a hallgatóknak kellett írniuk egy rövid dolgozatot „Álmaim humánszolgáltató intézménye” címmel. Sok száz írást gyűjtöttem össze az évek során, ám a paksamétát a legutóbbi tanszéki költözködés hevében véletlenül megsemmisítettem. Mindig azt terveztem, hogy majd nyugdíjasként feldolgozom! Ez az álmom így ért véget...

Egy másik kedvelt tárgyam a másféle néven, de ma is futó, a civil társadalommal és nonprofit menedzsmenttel foglalkozó kurzus, miután magam is sok évtizede dolgozom különféle civil szervezetekben. Nagyon érdekes és fontos területe ez a szociális munkának, hiszen 8000-nél több nonprofit szervezet működik szociális területen. S nagyon közel állt még hozzám a Gyakorlatkísérő szeminárium is, amely azt segíti elő, hogy a hallgatók képesek legyenek integrálni az egyetemen megismert elméleteket a gyakorlatban látottakkal, megtapasztaltakkal; hogy meg tudjuk beszélni a szociális munka alapdilemmáit; s végül, hogy elősegítse a csoport a hallgatók önismeretének növekedését, szakmai identitásuk alakulását, többek között csoporttagként is.       

Képzeld el, hogy éppen most vagy a TáTK végzős hallgatója. Milyen szakra járnál most, és miből írnád a szakdolgozatodat?

Szociális munka szakra járnék, mert ebben a csodálatos hivatásban benne van az összes többi! Szakdolgozatomat a nemzetközi szakmai definíció és a mai magyar gyakorlat összehasonlításából írnám, mivel egyre nagyobb a szakadék a kettő között. Ennek következtében a gyakorlatukat végző hallgatók egyre gyakrabban érzik, hogy az elméletben tanultak és a terepgyakorlatuk során megtapasztaltak sajnos köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Mesélnél egy példát arra, hogyan hoznak pozitív változást a TáTK-n tanult hallgatók a világba?

Úgy tapasztalom, hogy a mi társadalomtudományi szakos hallgatóink nagyon komolyan veszik a Kar és a szakmájuk közös értékeit, pl. a kritikus gondolkodást, a társadalmi innovációra való törekvést, a demokratikus társadalom erősítését, a humanizmust, a toleranciát. Példaként említhetem az éppen most tanított csoportomat, amelyben szociológus, szociális munkás és közösségi és civil tanulmányokat folytató diákok ülnek egymás mellett. Ezek az értékek minden olyan vitában, amit az olvasmányok, a kutatásaik, a vendégtanárok vagy a saját előadásaim kapcsán folytatunk, megkérdőjelezhetetlenek. A mai világnak ezekre az értékekre nagyon nagy szüksége van! 

Ugyanezt tapasztalom a régebben végzett hallgatók esetében is, akik gyakran tartják velünk a kapcsolatot. Az általuk elmondott történetek alapján úgy látom, hogy ők is a társadalmi integritást, a szakmai tudást, a tisztességes, nem korrupt munkát képviselik. A szociális szakemberek valószínűleg gyakrabban élhetik meg, hogy változást hoznak a világba egy-egy sikeres intervencióval, amit egyéni vagy családi klienseik érdekében lépnek – annak ellenére, hogy rendkívül megnehezedett az ő munkájuk is az egyre szűkösebb források miatt. A Kar többi szakán végzettek ritkábban élhetik meg a közvetlen változás élményét, ők inkább a munkájuk minőségén keresztül juthatnak el a sikerélményig. A nemzetközi tanulmányok szakon végzettek, a közgazdászok lehetőségei tágasabbak – s úgy gondolom, hogy ők is tovább viszik a Kar szellemiségét.          
Mire vagy a legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amelyek a TáTK-n nélküled nem, vagy legalábbis nem pontosan így jöttek volna létre?

A TáTK 20 évéből éppen 10 évig voltam tanszékvezető. Nagyon sok minden történt ilyen hosszú idő alatt, de nem hiszem, hogy bármire is azt mondhatnám, hogy egyedül én csináltam. Tanszéki és kari kollégákkal együtt viszont nem egyet tettünk, amire büszke vagyok, s amikben én is benne voltam. Említenék néhány ilyen példát. 

Mi javasoltuk az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó elődjét, a Karon megszervezett Tanácsadót, hogy segítsen elakadt, szorongó hallgatóknak. 

Azt hiszem, élen jártunk a hallgatók nemzetközi gyakorlatainak a megszervezésében, és a nemzetközi hallgatók és tanárok fogadásában. 

Először nálunk került bele a tantervbe a kötelező külföldi gyakorlat a szociális minőség menedzser szakirányú továbbképzési szak esetében. 

S mi szerveztük meg először a szociális minőség menedzser szakirányú továbbképzési szakot, a szociális menedzser képzés továbbfejlesztése révén, amivel országosan is élen járunk a minőség-koncepció képviseletében a mai napig. 

Nagyban hozzájárultunk a Kar saját arculatának a képi megjelenítéséhez a folyosókon. Megalapítottuk ugyanis a Szociális Szakma Digitális Arcképcsarnokát, amelynek ugyan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a kezelője, de az arcképcsarnok arcai, vagyis a szakma alapítói, a 2. emeletre költözés előtt kinn voltak a tanszék melletti folyosó falain is. Remélem, hamarosan visszakerülnek az új falakra!

S ugyancsak van egy kép, amihez talán nagyobb közöm van egyénileg is. Ez ott látható a Kari Tanácsterem falán, hogy vidámságot és örömöt sugározzon a már fáradó képviselőknek az ülések alatt. Az egyik, Visnyei Emőke által szervezett kiállításon láttam meg, s nem tudtam szabadulni a hatása alól. Amikor megkérdeztem a művésznőt, a fogyatékossággal élő Sőrés Líviát, hogy nem tudná-e felajánlani az egyetemnek, büszkén igen-t mondott. Ezt Juhász Gábor akkori dékán elfogadta, és azóta árasztja az életörömöt!

S nagyon büszke vagyok a közös munkánkra, amivel 30 éve vagy a legjobb, vagy ez egyik legjobb Szociális Munka Tanszék vagyunk az országban a szakok értékelésében.    

Ha az optimista verziót kérem tőled, akkor mit mondanál, milyen lesz a TáTK 20 év múlva?

Az optimista verzió szerint az ELTE és a TáTK is megőrizheti függetlenségét, önállóságát, és a képzési palettánk is tovább bővül. Ebben az esetben olyan fejlődést remélek, és javaslok a Karnak, és benne szakomnak, amelyben jobban megvalósul a nyitott, társadalmat szolgáló egyetem koncepciója. 

Nyitott lesz, hogy minél több tehetséges, de nem tehetős hallgatót vegyen fel. 

Még jobban biztosítja a sokféle egyenlőséget a hallgatók között. 

Még nyitottabb lesz a „nemzetköz” felé, és bevezeti, hogy minden hallgatónak kötelező legyen legalább egy szemesztert egy külföldi egyetemen tölteni – s cserébe nálunk is még több külföldi hallgató lesz jelen. 

Tovább erősödik a minőségi oktatás lehetősége, amit csak egy sokkal jobban megfizetett oktatói kar tud megvalósítani azért, hogy ne kelljen a kollégáknak az idejüket a megélhetés érdekében szétszabdalni. Így idejüket és erejüket több kutatásra, olvasásra, továbbképzésre fogják tudni fordítani.

Építészetileg remélem, hogy sokkal több teret fogunk tudni biztosítani a hallgatóknak a közös együttlétre, beszélgetésre, zsibongásra, aktív diákéletre. 

S remélem, tovább erősödik majd a Kar társadalmi felelősségvállalása is, hogy aktívan vegyen részt fontos társadalmi ügyek támogatásában, megvalósításában. Az egyetem ma már nem szabad, hogy elefántcsonttorony legyen, hanem a felhalmozott óriási intellektuális kapacitást a társadalom fejlesztésére kell – sokkal közvetlenebb formában – fordítania. 

Igyekszem megélni ezt a húsz évet, hogy lássam, mi lett a fenti sok óhajból és reményből!! Addig is a legjobbakat kívánom a TáTK kollektívájának, tanároknak, hallgatóknak és az itt dolgozó sokféle munkatársnak a következő 20 évre, hogy ha egyetértenek a fentiekkel, akkor azokat meg is tudják valósítani!