Jávor István (1954-2017)

Jávor István

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszéke megdöbbenéssel és mély szomorúsággal tudatja, hogy Jávor István kollégánk tegnap délben, 2017. január 23-án rövid kórházi kezelés után váratlanul meghalt.

István egyetlen rövidebb megszakítással 1990 óta folyamatosan a Szociológia Tanszék munkatársa volt. Szervezetszociológiát tanított – nálunk Ő volt a szervezetszociológia –, amit nem a szociológia egyik mellékágának tartott a sok közül, hanem a legfontosabbnak. Gyakran mondogatta, hogy mindannyian különféle szervezetekben élünk. A szervezetekkel kapcsolatos átfogó és alapos ismereteit nemcsak kutatóként szerezte. Az egyetem (MKE népgazdasági tervező-elemző szak, matematikai-gazdasági szakágazat) elvégzése után több ügyvitelszervezéssel, vállalatirányítással foglalkozó számítástechnikai cég munkatársa volt; innen lépett oktatói-kutatói pályára, amelyen haladva az utóbbi időkben a korrupciókutatás nemzetközileg jegyzett szakértőjeként vált széles körben ismertté. Egyik korrupcióval foglalkozó tanulmányával, melyet tanítványával, Jancsics Dáviddal írt, 2014-ben elnyerte az Academy of Management, Állami és Nonprofit Szekciójának az előző év legjobb folyóiratcikkéért járó díját. Februárban lett volna 63 éves. 

Temetése 2017. február 3-án reggel 11:00-kor lesz a Kozma utcai temetőben.

Interjú Jávor Istvánnal korrupciókutatásáról
Jávor István publikációi az mtmt.hu oldalon

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.02.01.