A pap és a rabbi találkozik - Papp Richárd előadása a Harmadik Kor Egyetemén

A Harmadik Kor Egyetemének december 11-i előadását Papp Richárd, az ELTE Társadalomtudományi Karának kulturális antropológusa tartotta „A pap és a rabbi találkozik” – a XX. századi magyar történelemről a zsidó humor tükrében címmel a Gólyavárban.
A kulturális antropológus feladata az, hogy egy adott közösséget minél közvetlenebb módon, minél közelebbről vizsgáljon, így a leghatékonyabb módszer az, ha a közösséggel a hétköznapokban és az ünnepek alkalmával is együtt él, a közösségi élet minden területének részese, és az életük minden aspektusát a lehető legjobban megismeri.
Papp Richárd a budapesti Bethlen téri zsinagóga zsidó közösségével együtt élve tanulmányozta a zsidó humort az élet minden más aspektusával együtt, s előadásán az ott szerzett tapasztalatait és megfigyeléseit osztotta meg a hallgatósággal, illetve a XX. századi magyar történelem eseményeit ábrázolta a zsidó humor tükrében. A humor az élő zsidó kultúra sok szegmensét lefedi, átszövi a közösség mindennapjait, ünnepeit, összejöveteleit. Elsősorban az alapján érdemes megvizsgálni, hogy kik, mikor, miért és min nevetnek, így az előadó nem csak a vicceket és anekdotákat gyűjtötte össze, hanem a szituációt is megfigyelte, amelyben ezek elhangzottak.
A zsidó humornak két fontos aspektusát hangsúlyozta ki: az öniróniát és a feszültségek feloldását.
Az önirónia meghatározza a zsidó humort, de fontos, hogy ez az irónia vagy fanyar humor sosem a szakrális tartalmakat kérdőjelezi meg vagy vonja kétségbe, hanem az emberi gyengeséget, és képes arra, hogy segítsen túlélni. Minden helyzetben képesek nevetni magukon, akkor is, ha csak fanyarul, s ilyen módon minden helyzethez tudnak adaptálódni, hiszen két lehetőség van: vagy depresszióssá válnak, vagy pedig enyhítik a gondot a humorral.
Ennek a gondolatnak a bemutatásához az előadó egy viccet is elmesélt:
Kohn áll a hentesbolt előtt, s nézi a kirakatban a hurkát és a kolbászt. Nézi, egyre csak nézi, amikor egyszer csak mennydörgés hallatszik az égből, s Konh felnéz: „De Uram, hát nézni csak szabad!”
Megjelenik az önirónia, a magunkon való nevetés. Ennek a viccnek egy másik variációja, mikor Kohn bemegy a hentesboltba és rámutat a sonkára:
- Azt a halat kérem!
- De az sonka – feleli a hentes meglepetten.
- És kérdeztem én a halnak a nevét?!
A másik fő aspektus a feszültségek feloldása, vagy legalább az erre irányuló próbálkozás, a humor segítségével. A feszültség egy részét a humor konzerválja, de közben, legalább részben, fel is oldja azt, ha máshogy nem is, legalább a nevetés pillanatában. Egy szűk közösség tagjai közt, akik a többséghez képest teljesen más életmódot folytatnak, könnyen jöhetnek létre konfliktushelyzetek a mindennapokban. A humor azonban segít megelőzni vagy feloldani ezeket. Ennek a gondolatnak az érzékeltetéséhez is elhangzott egy vicc:
Két zsidó találkozik a Wesselényi utcán:
- Te ismered a Kohnt?
- Nem, nem.
- És a Grünt?
- Akkor már inkább a Kohnt.
A zsidó humor alapvető aspektusainak ismertetése után az előadó rátért arra, hogy a magyar zsidóság ezen közössége hogyan tekint a magyar történelem elmúlt 150 évére. Először is elmondta, hogy ebben az esetben nem az a lényeg, hogy mi hogyan történt történelmi szempontból, nem az események objektív leírása a fontos, hanem az, hogy a jelenben élő magyar zsidóság hogyan gondolkodik a múltról, hogyan értékeli és korszakolja azt, milyen jelentéseket, értékeket tulajdonít neki. A kulturális emlékezet kerül előtérbe, a szubjektív történelmi tudatot tekintjük át, s ilyen módon kapunk rálátást a magyar történelem elmúlt évszázadára, a zsidó humor szubjektív nézőpontjából.
Egy alapvető vicc, amelynek hangulata átszövi az egész évszázadot, s itt is megjelenik a fanyarság, az önirónia:
Kohnhoz elmegy a KGB-s (más variációkban Gestapo-s, belügyes), s bekiabál az ajtón:
- Itt él Kohn Móric? – az ajtó mögül kiszól egy hang:
- Itt nem él Kohn. – a KGB-s újra felteszi a kérdést:
- Itt él Kohn Móric? – újra érkezik a válasz:
- Itt nem él Kohn. – a KGB-s most már kezd ideges lenni, újra bekiabál:
- Nyissa ki az ajtót! És egyébként is, mi is a neve?
- Kohn Móric – hangzik a válasz.
- Hát miért mondta, hogy nem él itt? – kérdezi dühösen a KGB-s. Kohn pedig válaszol:
- Hát kérem szépen, élet ez?
A magyar történelmet a zsidó humor megjelenése alapján három részre korszakolják: a modernitás korszakára, a zsidótörvények idejének korszakára, és a kommunizmus idejének korszakára. Az első korszak a modernitás kora a kiegyezéstől a Trianonig tartó korszak. Ebben az időszakban a zsidóság számára felkínálták az asszimiláció lehetőségét, vagyis azt, hogy ha elsajátítják a magyar kultúra bizonyos aspektusait (öltözködés, nyelvhasználat, habitus), akkor megnyílnak előttük új lehetőségek, például olyan pozíciókat tölthetnek be, amelyeket eddig nem, vagy nagyobb számban juthatnak ilyen pozíciókhoz. A zsidóság azonban ezt nem fogadta el teljes mértékben, így patthelyzet alakult ki: magyarosodni próbáltak, de a magyarok nagyon nehézkesen vagy nem is fogadták el ezeket a törekvéseket, és így az asszimiláció nem lehetett tökéletes. Bár megjelennek olyan viccek, amelyekben a pap és a rabbi találkoznak, tehát mégis csak összejártak, és mellérendelten éltek, nem alárendelt viszonyban, de az asszimiláció sosem vált teljessé. A tökéletes asszimiláció mint zsákutca a zsidó humorban is temérdek formában megjelenik:
A katolikus papot meglátogatja a rabbi a templomban, s a pap épp gyóntat, így megmutatja a rabbinak, hogyan is működik ez. Beülnek a fülkébe, megérkezik a bűnös, elmondja bűneit. A pap annyit mond:
- Rendben, 30 forint lesz – s feloldotta bűnei alól.
A papnak másnap el kell mennie temetni, s a gyóntatásnál a rabbi helyettesíti. Megérkezik egy lány, aki meggyónja bűneit, s elmondja, hogy kétszer is paráználkodott. A rabbi végiggondolja, hogy mit hallott tegnap, s ezt mondja a lánynak:
- Rendben, 60 forint lesz.
- De csak 100 forintom van – válaszol a lány. Mire a rabbi:
- Nem baj, add ide, és még egyszer paráználkodhatsz.
A katolikus pap, a református lelkész és a rabbi pókereznek. Egyszer csak benyit egy csendőr:
- Hát maguk itt pókereznek, mit képzelnek, de hát tudják, hogy ez tilos! Ráadásul maguk papok! Börtönbe fognak kerülni!
A pap megijed, milyen szörnyű lenne, ha ez kiderülne, és amúgy sem akar börtönbe kerülni, hát megkéri a csendőrt, hogy ne jelentse fel őket. A csendőr belemegy, de megesketi őket, hogy többet nem fordul elő. Bár hamisan esküdni tilos, azért beleegyeznek, mert az mégis csak jobb, mint a börtön. A pap megesküszik a feszületre, a lelkész a Bibliára. A csendőr mondja a rabbinak:
- Maga meg esküdjön meg a tóratekercsre, hogy többet nem pókerezik! – Mire a rabbi:
- No, de lehet egyedül pókerezni?!
Trianon után megváltozik a zsidóság helyzete, megjelennek a zsidótörvények, és fokozatosan a társadalmi és politikai antiszemitizmus is, majd végül a holokauszt. Hiába voltak kezdetben asszimilációs próbálkozások, olyan események történtek, amelyek ezeket a törekvéséket teljesen átírták, s ez szinte feldolgozhatatlan traumákkal járt. A humor azonban ezen a területen is megszólal, s bár valahol feloldja, vagy megpróbálja feloldani ezeket a feszültségeket, a vicc maga tulajdonképpen meg is őrzi ezeket.
Grün a zsidótörvények idején sétál a Wesselényi utcában és látja, hogy Kohn cukrászdájának kirakatában ez áll egy táblán: „Zsidókat nem szolgálunk ki.” Teljesen felháborodik és beront a cukrászdába, rákiabál Konhra:
- Hát hogy tehetted ezt, Kohn, pont te, zsidóként?! – mire Kohn:
- No, de Grün, ettél te már az én fagylaltomból?
Adaptív, ügyes Kohn megoldást talál minden helyzetre, győz a tragédia felett, s a lehető legjobbat hozza ki az egyébként szörnyű szituációból. Tudja oldani a feszültséget, de azért az még ott van. Ez a többi viccben is azzal a pozitív sztereotípiával, egyfajta sorsszimbólummal párosul, hogy a zsidónak muszáj ügyesnek és alkalmazkodónak lennie, tudnia kell nevetni, mert a córesz (baj, gond jiddishül) mindig jönni fog.
A holokauszttal kapcsolatban azonban semmilyen vicc vagy humoros anekdota nem született, ez az esemény ahhoz túl nagy tragédia, annyira traumatizált helyzet, hogy ezzel nem viccelnek.
A harmadik korszak a kommunizmus idejére esik, amikor megérkeznek a szovjetek, s az eddigi diktatúrát egy másik váltja fel. Ez egyfelől pozitív változás, mert nem kell félni a koncentrációs táboroktól, viszont ez is diktatúra, ami ateista alapokon áll, s így mind a zsidó polgárságot, mind a vallásos zsidóságot üldözi. Ellentmondásokkal teli korszak, a feszültség folytatódik, csak más módon jelenik meg. Ez egy nem kibeszélt feszültség, nincs ezzel kapcsolatban társadalmi diskurzus, ami nagyon káros és sok gondot okoz. Ezt a korszakot is ábrázolhatjuk vicceken keresztül:
Mi a különbség a rabbi és a párttitkár között? Hogy Jóm kippur napján a rabbi titokban eszik, a párttitkár titokban böjtöl.
Az 50-es években Kohn és Grün éppen a pártgyűlésen vesznek részt. Egy párttitkár éppen arról beszél, hogy milyen szép minden, épül a kommunizmus, épül az internacionalizmus, s Kohn felszólal:
- Ez mind szép és jó, de hol van az élelmiszer a boltokból?
Pár héttel később újabb gyűlés, s egy párttitkár újra arról beszél, hogy milyen szép minden, épül a kommunizmus, épül az internacionalizmus, s Grün felszólal:
- Ez mind szép és jó, de hol van Kohn?
A viccek gyakran foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy milyen trükkök kellettek ahhoz, hogy a kommunizmus hétköznapjaiban valaki zsidóként élhessen. Az egész korszakot jellemzi egy antiszemita attitűd, ami kiegészül az egész társadalmi problémákat érintő viccekkel.
A 80-as évek elején Ronald Reagen elmegy Oroszországba és meglátogatja Brezsnyevet. Sétálgatnak Moszkvában, és megállnak egy nagy zsinagóga mellett. Reagen megkérdezi, hogyhogy nincs rabbi egy ekkora szép zsinagógában, ha vallásszabadság van. Brezsnyev felkapja a fejét, hogy igen, tényleg hatalmas vallásszabadság van, és erre nem is gondoltak. Megkéri Reagent, hogy jöjjön vissza egy év múlva, és nézze meg milyen virágzó élet lesz jövőre a zsinagógában. Reagen egy év múlva vissza is tér, sétálgatnak Moszkvában, elérnek a zsinagógához, de az még mindig kong az ürességtől. Reagen megkérdezi, hogy hát mégis, hol van mindenki, mire Brezsnyev így válaszol:
- Hát kerestünk mi rabbit egy évig, de képzelje, minden jelentkező zsidó volt!
Elmegy Rákosi vidékre, és megkérdezi a dolgozó munkásokat, hogy megy a soruk itt a földeken.
- Minden nagyon szép és jó – viccelik a parasztok.
Ez az utolsó mondás szállóigévé is vált arra az esetre, ha valami baj van.
Ez egy általános vicc a kommunizmusról, mint ahogy a következő is:
Mit jelent a szabadság a kommunistáknál? Azt, hogy szabad országban a szabad polgárok azt csinálnak, amit szabad.
Az előadás végén az előadó kitért arra, hogy mikor merül fel a múlt a jelenben, milyen szituációkban jön elő egy ilyen vicc? A válasz az volt, hogy ma is léteznek pontosan ugyanolyan, feszültségeket magukban hordozó szituációk, s ezek a viccek ma is élnek és hatnak, így a mai viszonyokat is tükrözik és leírják. A zsidó humor egész eszenciáját megadja az a zsidó olvasat, amely a történelem konfliktusait és az azokban való zsidó részvételt, illetve ezeknek az esetleges feloldhatóságát vagy megoldását adhatja, ha továbbgondoljuk ezeket. Ez a humor bölcsességgel szolgál, amihez fordulhatunk, ha baj van.
Az előadás zárásaként pedig egy az egész zsidó humort jellemző vicc hangzott el:
Zsidó figura elmegy Ahboruba, ahol éppen háború folyik. A csata előtt a hadnagy tüzeli az embereit:
- Győznötök kell! Nagy csatára készülünk! Ember ember ellen fog harcolni, felül kell kerekednetek! – mire Kohn gyalogos:
- Hadnagy úr, kérem, meg tudná mutatni az én emberemet? Talán barátsággal megbeszélhetném vele a dolgot.
Fórián Eszter
Forrás: karrierkozpont.elte.hu
http://karrierkozpont.elte.hu/Harmadik%20Kor%20Egyeteme/humor_es_antropologia.html