Huszár Tibor (1930–2019)

2019.11.02.
Huszár Tibor (1930–2019)
A mai napon, 2019. november 2-án elhunyt Huszár Tibor Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, az értelmiségszociológia kiemelkedő kutatója.

Huszár Tibor 1960-ban védte meg a neveléstudományok kandidátusi, 1976-ban a szociológiai tudományok akadémiai doktori értekezését. 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett, később az Athaeneum Bizottságban is dolgozott. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 2003-ban Széchenyi-díjban részesült.
 
1960-ban kezdett dolgozni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán adjunktusként. 1969-tól egyetemi docens, 1977-től egyetemi tanár. Az 1983-ban megalakult Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet alapító igazgatója – ezt a tisztségét 1992-ig viselte. Az egyetem 2001-ben Huszár Tibornak professor emeritusi címet adományozott.

Huszár Tibor elvesztésével a magyar szociológia egy rendkívüli, iskolateremtő gondolkodóval lett szegényebb. Az ELTE Társadalomtudományi Kar közössége fájdalommal osztozik a hozzátartozók gyászában és Huszár Tibort saját halottjának tekinti. 

Gyászjelentés

Huszár Tibor publikációi az MTMT-ben

Huszár Tibor szakmai munkásságáról bővebben itt olvashat.