2026 tavaszán egyéves projekt indul „Hallgatói attitűd és kompetenciák a mesterséges intelligencia vonatkozásában – Mérőeszköz fejlesztés” címmel az ELTE TáTK Statisztika Tanszékén, az ELTE Digitális Oktatásfejlesztési Kompetenciaközpont (DOKK) támogatásával.
A projekt vezetőjével, Simon Dávid egyetemi docenssel (ELTE TáTK Statisztika Tanszék) a kezdeményezés céljairól, jelentőségéről és a megvalósítás folyamatáról beszélgettünk.
A most induló projekt elsődleges célja nem az, hogy felmérje, a hallgatók hogyan és mire használják az AI-t, hanem egy olyan kérdőív (mérőeszköz) létrehozása, amellyel ezt megfelelő módon mérni lehet. Miért ez a fontosabb?
S.D.: Már az ELTE különböző karokon tanuló hallgatói is nagyon különbözőek: nem ugyanazt jelenti az AI használat egy informatikus hallgatónak, mint egy nyelvész hallgatónak vagy egy szociológus hallgatónak. Mi olyan mérőeszközt tervezünk, amely a hallgatók minden csoportjánál működik, alkalmas az összehasonlításra és lehetőség szerint az időbeli változásokat is képes mérni.
Egy olyan komplex mérőeszközt szeretnénk létrehozni, amely több dimenzióban méri a hallgatók viszonyát az AI-hoz. Ennek része a használat terepe és módja is, de mérni szeretnénk azt is, hogy a hallgatók mit gondolnak az AI-ról, milyen félelmeik, illetve várakozásaik vannak, milyen ismeretekkel rendelkeznek ezen a területen. A koncepció azért még alakul, a munka 2026 májusában kezdődik.
Az eredményeink később segíthetik az egyetem döntéshozóit abban, hogy milyen módon segítsék vagy éppen szabályozzák az AI használatát. Az oktatók számára fontos információ, hogy a hallgatók hogyan viszonyulnak a mesterséges intelligenciához, hogyan használhatják azt saját munkájuk során. De fontos a hallgatók számára is, akik az adatokon keresztül ráláthatnak arra, hogy hasonlóan vagy éppen nagyon másképp gondolkodnak erről, mint a többiek. És persze a döntéshozók és oktatók ismeretei aztán vissza is hatnak arra, ahogyan a hallgatók a továbbiakban használják az AI-eszközöket.
A gyakorlatban milyen lépései vannak egy kérdőív kidolgozásának, és milyen szerepük lesz a folyamatban azoknak, akiknek a kérdőív készül – vagyis a hallgatóknak?
S.D.: A folyamat összetett, ezzel nem árulok el nagy titkot. Természetesen korábbi kutatásokból, már rendelkezésre álló mérőeszközökből indulunk ki. A projekt kidolgozásánál azt tapasztaltuk, hogy hallgatókra specifikus, több dimenziós, jól átgondolt mérőeszköz eddig nem volt elérhető, de sok olyan mérőeszközt találtunk, amely egy-egy alterületen vagy éppen más célcsoportok számára készült.
Egy mérőeszköz kialakítása a társadalomtudományi kutatás lépéseihez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt a hivatalos statisztikában, illetve a pszichológiában használt validálási lépéseket is alkalmazzuk. A kiindulópont a már elérhető információk összegyűjtése. Ezt követi a mérési dimenziók pontos meghatározása, majd a konkrét kérdések (itemek) megalkotása. Az itemek létrehozását követően kerül sor a mérőeszköz kognitív tesztelésére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hallgatók egy gondosan kialakított mintáján teszteljük a kérdőívet.
A tesztelés során szemkamerás mérést is tervezünk, amivel empirikusan azonosítani tudjuk azokat a kérdéseseket, amelyek problémát okoznak, vagy éppen azokat az információkat, amiket a kitöltők átugranak. A tesztelést minden résztvevő esetén egy interjú követ, amely során feltárjuk a kérdések értelmezésében felmerülő eltéréseket, az esetleges nehézségeket. A kognitív teszt, vagyis ebben az esetben a hallgatók reakciói alapján módosítjuk az egész mérőeszközt.
Ezután a hallgatók egy nagyobb csoportján (ismét ügyelve a minta megfelelő összeállítására) validációt végzünk, vagyis az gyűjtött adatok alapján megvizsgáljuk, hogy a mérni tervezett dimenziók valóban megjelennek-e, mérésük statisztikai szempontból érvényes-e, vannak-e felesleges kérdések, maradtak-e olyan kérdések, amelyek megválaszolása nehézséget okoz.
Ezen a ponton van lehetőség a mérőeszköz ún. külső érvényességének tesztelésére is, azaz megmérjük azt is, hogy a méreszköz egyes dimenziói által mért eredmények más korábban már használt mérőeszközökkel vagy változókkal a várt módon függnek-e össze.
Ezt a folyamatot követi majd az éles mérés várhatóan 2026 szeptemberében. Azonban még a mérés kapcsán is végzünk olyan számításokat, amelyekkel a mérőeszköz érvényességét ellenőrizzük, és még később is elképzelhetők kisebb módosítások.
Lehet-e egy ilyen mérőeszköz „kész”, ha a technológiai változások ennyire gyorsak? Mit lehet kezdeni azzal a kihívással, hogy nem tudjuk, milyen szolgáltatásokat kínál az embereknek az AI akár pár hónap múlva?
S.D.: Nem, egy ilyen mérőeszköz – különösen, ha az egy új technológiára vonatkozik – soha nincs kész. Érdemes lesz majd a mérőeszközt rendszeres időközönként frissíteni, itemeket elhagyni, újabbakat felvenni, akár új dimenziót kialakítani. Fontos rögzíteni, hogy alapvetően nem konkrét szolgáltatások használatát mérjük, ennek ellenére, a szolgáltatások változása mellett a társadalmi tanulás miatt is fontos a felülvizsgálat.
(Hiányzik Szabó Miklós, aki éppen Oslóban ad elő egy, az AI oktatási vonatkozásait bemutató konferencián.)
Hogyan illeszkedik a projekt az ELTE mesterséges intelligenciával kapcsolatos stratégiájához, terveihez?
S.D.: A projekt a Digitális Oktatásfejlesztési Kompetencia Központhoz kapcsolódik. A DOKK egy konkrét, ELTE által vezetett projektszervezet és fejlesztési központ, amely egy 2022-ben megnyert NKFIH‑pályázat keretében jött létre, és a felsőoktatás digitális és MI‑alapú megújításán dolgozik (pl. MI az oktatásban, tananyagfejlesztés, oktatók és hallgatók készségfejlesztése, pilot projektek, workshopok). A DOKK keretei között került kidolgozásra az egyetemi hallgatók számára a jövőben kötelező MI képzés, ehhez is kapcsolódik a mi projektünk.
A másik egyetemi stratégiai elem a Mesterséges Intelligencia Zászlóshajó Program. Ez nem projekt, hanem rektori szintű stratégiai ernyőprogram, amely 2026-ban indult, és az ELTE teljes működésében (oktatás, kutatás, szabályozás, intézményi folyamatok) kívánja összehangoltan és felelősen integrálni az MI-t. Ehhez a programhoz szervesen illeszkednek a mi mérőeszközfejlesztésünk céljai.
A kettő tehát nem ugyanaz: a Zászlóshajó Program irányt, kormányzási és stratégiai keretet ad, míg a DOKK ennek az egyik konkrét, operatív megvalósító terepe az oktatásfejlesztés területén.
Tehát a DOKK egy fontos, már működő kezdeményezés, amely tematikusan és céljait tekintve beleilleszthető a Zászlóshajó Program koherens egyetemi MI‑stratégiájába.
Mindezek mellett a fejlesztésünk szervesen illeszkedik az ELTE TáTK Statisztika Tanszék, illetve az Empirikus Tanulmányok Intézete és a kapcsolódó munkacsoportok eddigi kutatásaihoz. A résztvevő kutatók mindegyike részt vett korábban az AI használatát oktatási környezetben vizsgáló kutatásban, illetve mérőeszköz fejlesztésben.
Hogyan állt össze a kutatócsoport, amelyben kari oktatók (Tátrai Annamária és Németh Renáta, Gosztonyi Márton, Szabó Miklós) és KSH-s kollégák is vannak?
S.D.: A mérőeszköz fejlesztésében az említettek mellett Mújdricza Ferenc és Mohay Linda vesznek részt a KSH Adatfelvétel- és adatelőkészítésmódszertani osztályáról, amit Mohay Linda vezet. Ők a folyamat első részében (a dimenziók meghatározása és mérhetővé tétele, a kérdések megfogalmazása, kognitív tesztelés) megkerülhetetlen szerepet játszanak a területen szerzett jelentős tapasztalataikkal.
A fejlesztői csapat meglehetősen szervesen épült fel, az ELTE-n dolgozó kollégák többsége kapcsolódott az AI-alapú tutorok felsőoktatási alkalmazhatóságát és pedagógiai hozzáadott értékét vizsgáló projektjéhez.
Emellett a projekt indulása idején az intézetben beszámoltunk a projekt ötletéről, egy kolléga így csatlakozott. A KSH-ból érkező kollégák közül Mohay Linda sok évvel ezelőtt a karon működő survey statisztika és adatanalitika MSc-n végzett, azóta is kapcsolatban állt időnként intézetünkkel, Mújdricza Ferenc korábbi szakmai kapcsolat révén került a csapatba.
A kollégák alapvetően minden munkafázisban részt vesznek, egyes munkafázisok irányítása kapcsolódik inkább egy-egy kollégához. Összefoglalóan talán azt lehet elmondani, hogy Mohay Linda, Mújdricza Ferenc, Szabó Miklós inkább a kvalitatív, Tátrai Annamária, Németh Renáta, Gosztonyi Márton és én inkább a kvantitatív részben viszünk vezető szerepet. Meg kell említeni, hogy a munka elején jelentős részben workshop, illetve páros együttműködés formájában dolgozunk, és az egyes munkafolyamatokban közel azonos tervezett óraszámban vesznek részt a kollégák.
A projekt várhatóan 2027 áprilisában zárul a kész mérőeszköz bemutatásával, annak éles kipróbálásával és a fejlesztés folyamatáról illetve az eredményekből készült publikáció elkészítésével.